Megvalósulni látszik az elnöki ígéret

Az elmúlt héten kétoldalú megbeszélést tartott az amerikai, és az afgán elnök az afganisztáni misszió további lehetőségeiről. Mindkét fél megfogalmazott elvárásokat, melyek teljesítésével közös nevezőre tudnak jutni.

Az amerikai elnöki választási kampány lezárultával az újraválasztott Barack Obama, amerikai elnök választási ígéretéhez híven hamarosan megkezdi kivonni csapatait Afganisztánból. Ezzel a lépéssel pontot tesz a 21. század egyik legjelentősebb háborújának végére, ugyanakkor a külvilág képet kap arról, hogy mennyire volt sikeres a demokrácia exportja, és a békeépítés. Az is láthatóvá válik, milyen jövője van a demokratikus afgán államnak. Azonban az eredményekkel együtt a kétségek is kirajzolódni látszanak. Kérdés, hogy az ország mennyire képes stabilan működni külföldi segítség nélkül.

Kérdés az is, hogy az államhatárokon is átívelő terrorizmust mennyire sikerült afgán földön megfékezni. Továbbá kérdés az, hogy miként hatott az elmúlt több, mint tíz esztendő az amerikai identitásválságra. A válaszokat Amerika szempontjából politikai, és biztonságpolitikai szegmensekből érdemes, és lehet megtalálni. E kettő közelebb visz a mai amerikai politikai kultúra megértéséhez, és megmutatja a modern biztonságpolitikai elméletek, és gyakorlatok fejlődési trendjeit is.

Politikai nézőpont: kommunikáció, vagy több annál?

Politikatudományi megközelítésben az afganisztáni csapatkivonás kérdését több részre kell bontani. Az egyik a liberális-konzervatív politikai ideológiai törésvonal mentén történő értelmezés. A második az amerikai nemzettudatra gyakorolt hatás. A harmadik pedig magának a missziónak a gazdasági vetülete. E három együtt adja az amerikai politikai kultúra 21. századi fejlődéstörténetének egy igen jelentős, nem megkerülhető fejezetét.

A hagyományosnak mondható ideológiai törésvonal mentén elemezve a csapatkivonás tényét, azt lehet mondani, hogy a demokrata elnök a politikai kommunikáció szintjén a jövőben egyrészt egy választási ígéretet teljesít, amellyel megsemmisíti az ellene, a republikánusok által megfogalmazott egyik legjelentősebb kritikát. Másrészt pedig megnyitja az utat, a most még nagyon távoli – négy év múlva esedékes – elnöki kampányban a demokrata utód előtt. Republikánus oldalról viszont mindezzel jelentős hibát követhet el, ugyanis nem sikerült a demokrácia exportja konzervatív szemszögből nézve úgy, mint ahogy azt elvárták, és a békeépítés sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Az amerikai nemzettudatra gyakorolt hatás az előbbinél sokkal összetettebb. Abból kell kiindulni, hogy az afganisztáni eseményeket – a csapatkivonásokat is beleértve – az elmúlt tíz évben sokan sokféleképpen elemezték, és még fogják. A társadalom jó része igen nehezen fogadta el az elszenvedett háborús veszteségeket. Napjainkban egyre kevéssé értenek egyet az állampolgárok azzal, hogy miért kell még mindig csapatokat állomásoztatni az országban. Az eltelt 10 esztendő eseményeinek hatására az afgán missziót tekintve az amerikai társadalom kultúrnemzetből politikai nemzetté változott. Ily módon kikerült az egyes egyéneket jellemző identitásválságból, de továbbra is kétséges, hogy vajon sikerült-e fölszámolni nemzetállami szinten az öndefiniálási problémákat.

A gazdasági mozgatórugók a fentiektől némiképp eltérnek. Tény az, hogy a misszió a védelmi költségvetés jelentős részét emésztette föl évről-évre, de e mellett azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a gazdasági válság, és annak nem kívánt hatásai 2008 óta tartanak, és szinte alig csendesülnek. Vagyis ebből a szempontból az afganisztáni csapatkivonás oka a józan megfontolás a fenntartható államberendezkedés érdekében, valamint a költségek racionalizálása. Ha ugyanis ez nem valósul meg, akkor az jelentős többletterhet ró az amerikai társadalom egészére, komoly befolyással van az amerikai költségvetésre, és hosszú távon torz társadalomszerkezetet idézhet elő.

Biztonságpolitika: nagyobb önállóság – nagyobb biztonsági kockázat?

Biztonságpolitikai elméleti megközelítésben a tervezett csapatkivonásnak több mozgatórugója van. Ezek között kiemelt helyen szerepel a terrorizmusra, illetve annak fölszámolására adott válaszreakció, a misszió egészének értékelése, valamint a térség hasonló problémáira való reflexió.

Az elmúlt napok afgán-amerikai kétoldalú megbeszélései a fentiek mellett hűen tükrözik az összes kétséget amerikai oldalról. Látható, hogy a terrorizmus elleni harc, mint egyfajta modern ellenségfelfogás nem váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeket. Az amerikai elnök az időről-időre napvilágot látó terroristacselekmények fényében joggal tart attól, hogy a kivonulás után Afganisztán is instabillá válik. Az instabilitással kapcsolatban pedig rossz emlékű mementóként szerepel Irak példája, hiszen az az állam mind a mai napig az instabilitás jegyeit mutatja. Ennek fényében érthető az amerikai elnök által megfogalmazott elvárás, mely szerint a csapatok kivonása után egy stabil államot szeretne maga mögött tudni, amely harcol a terrorizmus ellen.

A terrorizmus elleni küzdelem mellett jól látható egy egyensúly eltolódás is, ugyanis amíg Amerika az afgán demokrácia stabilizálásával foglalkozott, addig a környező államokban az arab-tavasz hatására olyan változások kezdődtek el, mentek végbe, vagy sok esetben a mai napig is tartanak, melyek nem kis mértékben hozzájárultak a közel-keleti államok közötti hierarchia újrarajzolásához. Számos új probléma, konfliktus keletkezett, illetve régebbi újult ki, melyekre Amerikának mindenképpen kommunikálnia kell az eddigieken kívül is valamiféle választ. Azaz amennyiben sikerül kivonni a csapatokat Afganisztánból, és az állam továbbra is stabil marad, úgy a fent említett konfliktusokra lehet megoldást találni.

Azonban biztonságpolitikai szempontból a létszámcsökkentés, illetve a csapatkivonás komoly veszélyeket is rejt magában. Exponenciálisan megnőhet a biztonsági kockázat mértéke, kiújulhatnak az afgán társadalom egy bizonyos rétegére jellemző kiskirályok, megnőhet a korrupciós ráta. Az így kialakult részleges instabilitást a szélsőséges csoportok könnyen kihasználhatják, és újra kialakulhatnak az afgán társadalmat a korábbiakban jellemző torzulások.

Hogy az elmúlt évtized mennyire volt sikeres az amerikai politikai gondolkodás, vagy biztonságpolitikai trendek szempontjából, az később fog kiderülni. Az azonban biztos, hogy elindított egyfajta trendváltást.