Albánia integrációs jövője: kérdés vagy állítás?

Albánia a többi szomszédjához hasonlóan számos alkalommal kezdte újra életét. Az egyik legkeményebb kommunista rendszert kialakító Enver Hodzsa uralma után csak lassan konszolidálódott az új rendszer és ért el abba a fejlődési szakaszba, amikor már egy ország demokratikus választásokat tart, nyitott külpolitikát folytat a korábban ellenségnek tarott államokkal, szervezetekkel. Az 1990-es évekre a balkáni országok , köztük Albánia is olyan társadalmi, gazdasági és politikai válságban voltak, amelyhez hasonlóval kevés más európai államnak kellett szembenézni az elmúlt évtizedekben, azonban sikeresen küzdött és küzd ezek ellen. Elkötelezett az európai és az euroatlanti integráció és a gazdasági stabilizáció felé. Erősen fejleszti kapcsolatait más európai államokkal, modernizálja gazdaságukat, infrastruktúráját. Azonban még hosszú út és fejlődés vár erre az országra, hogy elérje a vágyott célt, a teljes jogú európai tagságot.

Az elmúlt héten érdekes előadást hallhattak az érdeklődők a Corvinus Egyetem Euro-Atlanti Klubjának szervezésében. A beszélgetésen részt vettek a szervezők mellett Ilir Qorri, az albán külügyminisztérium integrációs területének munkatársa, Várkonyi Márta, a magyar Külügyminisztérium Bel- és Igazságügyi és Bővítési Főosztályának munkatársa, valamint Gulyás Eleonóra, a magyar Külügyminisztérium Nyugat-balkáni Főosztályának munkatársa.

Mindhárom előadó Albánia jelenlegi integrációs helyzetével és a lehetséges jövővel foglalkozott előadásában, amely mindenki számára érdekességekkel szolgált. Elsőként Qorri elmondta, hogy Albánia mindenkori kormánya, az ország újbóli függetlenedése, és a balkáni háborút lezáró daytoni békeszerződés óta azért küzd, hogy sikeresen részt vegyenek az európai integrációs folyamatokban. Az 1990-es évekig diktatúraként működő ország, amelyet korábban a Tito által vezetett Jugoszlávia is annektálni, Jugoszlávia részévé akart tenni, csak a diktátor Enver Hodzsa 1985-ös halála után nyitott a világ felé. A többi volt szocialista országgal szemben Albániában csak 1991-ben engedélyezték a szabad választásokat. Az első demokratikus választást 1992-ben tartották, amelyen megválasztották első elnöküket, a Demokrata Párt egyik alapítóját Sali Berishát, aki demokratizálódás utáni első években karizmatikus vezetőként, s mint a gyors privatizációnak és a gazdaság liberalizációjának és az ország európaizálásának lelkes híve, a reformok jelképes alakja lett. Ma ő Albánia miniszterelnöke.

Nyitás Nyugat felé

Már a kommunista idők végén lezajlott nyitás is jelezte, hogy Albánia kész a váltásra és keresi a kapcsolatot a nemzetközi világgal. A demokratikus Albánia tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek, valamint a NATO-nak. Az Európai Unióhoz való csatlakozás azonban csak álom maradt, már jó ideje nem sikerült előrelépést elérni az ügyben. Végül 2003-ban megkezdődtek a társult taggá válás feltételeinek tárgyalásai, melyek sikeresen lezárultak 2006-ban. Az ország külpolitikáját és szomszédjaival való viszonyát alapvetően mindig is jelentősen meghatározta, hogy éppen milyen a környező államokban élő albánok helyzete. Szerbia és Görögország a történelem során jelentősnek mondható albán kisebbségre tett szert, melyről mindkét ország úgy vélekedik, hogy fenyegetést jelentenek a nemzeti egységre és a nemzetbiztonságra. Görögországgal nagyrészt sikerült lezárni a vitát az albán kisebbségekről, azonban Szerbiával máig vannak vitás kérdések.

Tiranának a cseh soros EU-elnökség alatt, 2009-ben sikerült beadni a csatlakozási kérelmet, amelyet a Bizottság 2010-ben el is fogadott. Az elmúlt években azonban külpolitikai téren hiába ért el sikereket a kormány, belpolitikai téren jelentős feszültség alakult ki. Hosszú évek óta nem sikerült jelentősebb előremozdulást elérni a gazdaság fejlesztésében, országos szinten elmaradott az infrastruktúra, a közigazgatás szinte minden területét súlyosan érinti a korrupció és a hatalommal való visszaélés.

Gazdasági nehézségek

Az egy főre jutó GDP 7.800 dollárt tett ki 2011-ben, amely alig éri el az EU átlag 25 százalékát. Egyre nő az országot elhagyók száma, akik fejlett nyugat- és észak európai államokban, Franciaországban, Németországban, Belgiumban, Finnországban és Svédországban keresnek jobb megélhetést. Ezek az országok azok, amelyek burkoltan ugyan, de nem támogatják Albánia felvételét, mint teljes jogú EU-s tag. Ugyanis egyre nehezebben tudnak szembenézni a gazdasági menekülteknek minősített albán bevándorlókkal, akik sok esetben nem rendelkeznek szakképesítéssel, gyakorlati tudással, amelyet hasznosítani tudnának a fogadó országokban. Albánia, a korábban erős kézzel irányított tervgazdasággal működő ország nehezen tud átállni a piacvezérelt kapitalista gazdaságra. A gazdasági növekedés a gazdasági válság hatására a korábbi 2004-2008 közötti 6 százalékról 3 százalékra esett vissza a 2008-2011-es időszakban. Jelentős gazdasági kapcsolatokat alakított ki Albánia a szomszédos Görögországgal és Olaszországgal. Ezek a szoros gazdasági együttműködések és a begyűrűző gazdasági válság is csökkentették a gazdasági növekedést az elmúlt években.

Az elmúlt évben kialakult belpolitikai feszültséget sikerült feloldani. Mind a kormány, mind az ellenzék támogatta azt a 2011-ben elfogadott nyilatkozatot, amely 12 pontban foglalta össze, mit kell tennie Albániának a sikeres stabilizációért és az európai integrációért. Ezek között volt többek között a korrupció méretének csökkentése, az alapvető gazdasági hiányosságok, problémák orvoslása, a közigazgatás és a bírósági rendszer modernizációja és az állam rendjének stabilizációja. Az ország ezek egy részét sikeresen teljesítette. Ombudsmant választott a 154 fős albán parlament, modernizálták és jogszabályilag folyamatosan harmonizálják az EU joganyagával a választási rendszert és az ország alkotmányos berendezkedését. Albánia jelentős uniós fejlesztési segélyeket vesz igénybe, valamint részese számos uniós szintű infrastrukturális fejlesztési programnak, mint például az IPA program, amely határon átnyúló együttműködés az összes balkáni ország részvételével az adriai térség harmonikus és kiegyensúlyozott fejlesztését és gazdasági és kulturális együttműködését tűzi ki célul a 2007-2013-as költségvetési időszakban.

2011-ben a Bizottság jelezte az Európai Tanács felé, hogy Albánia készen áll a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. A Bizottság azonban feltételként szabta meg a 2013 májusában esedékes általános parlamenti választások demokratikus megtartását, amelyet a tavalyi véres utcai harcok után elhalasztottak. A törvényességre és az érvényességre a bécsi székhelyű EBESZ is felügyelni fog. Az elmúlt években jelentős előrelépést tett mind Albánia, mind az Európai Unió a sikeres integráció felé, azonban még számos reform törvény és jogszabály-módosítás vár elfogadásra, valamint a demokrácia és a jog témakörében is számos tennivaló akad még. A kialakult kétpárti demokrácia okozta társadalmi megosztottság miatti negatív jelenségek mindig végigkísérték Albánia integrációs törekvéseit, azt azonban sohasem felejtette el az ország vezetősége, hogy hová tartanak és Horvátország sikeres integrációs útján felbuzdulva hasonlót szeretnének véghezvinni Albániában is.

Magyar vélemények

Qorri részletes előadása után Várkonyi Márta és Gulyás Eleonóra a Külügyminisztérium munkatársai arról tájékoztatták a jelen lévőket, hogy Albánia euro-atlanti, mind pedig európai integrációs törekvéseit Magyarország mindig is kiemelten fontosnak tartotta és ennek megfelelően támogatta is.

A balkáni háború óta, amelyben Magyarország szomszédos országként igen közelről megtapasztalta a borzalmakat, tudjuk, hogy mennyire fontos a Balkán békéje és prosperitása, mind politikailag, mind pedig gazdaságilag. Hazánk és a mindenkori magyar kormányok támogatólag léptek fel nemcsak Albánia, de Szerbia és Montenegró, valamint Horvátország uniós csatlakozását illetően is. Utóbbi csatlakozási szerződését a tavalyi magyar elnökség utolsó napjaiban sikerült aláírnia a részes feleknek. Ennek alapján Horvátország 2013. július 1.-től lesz az Európai Unió 28. tagállama. Ezzel a csatlakozással Szlovénia utána a második lesz a volt jugoszláv tagköztársaságok sorában, amely az Európai Unióhoz csatlakozik.

Magyarország komoly érdekeltségét a témában jól jelzi, hogy idén márciusban hazánkba látogatott Albánia miniszterelnöke Sali Berisha, aki további támogatásról kapott ígéretet a magyar kormány képviselőitől. Magyarország továbbra is jelentős segítséget nyújt az egyes reformfolyamatok sikeres véghez vitelében, megosztja a saját tapasztalatait Albániával. Erőteljes integrációs törekvésnek lehetünk szemtanúi a balkáni térségben, hiszen mint már korábban szó volt róla, Horvátország hamarosan teljes jogú tag lesz, Szerbia megkapta a tagjelölti státuszt, Montenegro is elkezdte a tárgyalásokat, Albánia pedig szintén jó úton halad a csatlakozási tárgyalásokkal.

A Bizottság, mint minden tagjelölt állam esetében, most is számos feltételt támaszt a tárgyalások megkezdéséhez, azonban ha megfelelő együttműködési hajlandóságot lát a másik oldalon, akkor az integráció motorjaként működik ezen uniós intézmény. A korábban csatlakozott államok is szembesültek, eltérő mértékben ugyan azokkal a problémákkal, amelyekkel most a világgazdasági válság hatásaival párosítva Albánia is szembesül. Még nehezebb helyzetben van, mint a korábban csatlakozottak, azonban értékelnie kell minden uniós intézménynek és tagállamnak azt a hatalmas erőfeszítést, amelyet Albánia tesz a sikeres integrációért. Mind Várkonyi, mind pedig Gulyás az előadás végén hozzátették, példaértékű az a fejlődés és munka, amelyet Albánia végez. A csatlakozást ellenzők pedig személyesen kellene, hogy meggyőződjenek erről. A balkáni országok történelmi és gazdasági kapcsolataik okán is szervesen együtt fejlődnek. Ezért is jelent nagy előrelépést a Nyugat-Balkán sikeres európai integrációs folyamata, amely egyszer talán elvezet a teljes Balkán integrálódásához az Európai Unióba. Hiszen az Unió nem érdemtelenül kapta meg az idei Nobel-díjat, az európai béke több mint hatvan éves fenntartásáért és az európai államok sikeres integrációjáért.