Nyirő-ügy: Bunta ne beszéljen hülyeségeket

Cáfolja az író hamvainak újratemetésével kapcsolatos híreket a Nyirő József Emlékbizottság elnöke.

Balázs Árpád szerint a sajtóban megjelent nyilatkozatok csak a román fél álláspontját tükrözik. Véleménye, hogy a teljes igazságot már csak azért sem lehet ismerni, mert az ügyben a magyarországi fél nem tett hivatalos nyilatkozatot, így pontos információk nincsenek arról, hogy az újratemetéssel kapcsolatosan mi hangzott el konkrétan a román és magyar külügyminiszter, Titus Corlă?ean és Martonyi János budapesti tárgyalásán.

„Minden szó hazugság, kezdve attól, hogy újra elkezdődtek a május 27-ére tervezett, de az udvarhelyi polgármesteri hivatal által egy rosszul kiállított okmány miatt formai okokból meghiúsult újratemetés előkészületei, folytatva azzal, hogy a holokauszt emléknapján vagy a decemberi választások előtt kívánjuk újratemetni Nyirő József hamvait” – részletezte Balázs Árpád.

„Ismételten hangsúlyozom a korábbi álláspontunkat, hogy Nyirő József újratemetése kegyeleti és nem politikai kérdés. Az újratemetéssel kapcsolatosan megjelent információk fals bombahírek, nem felelnek meg a valóságnak. Figyelemelterelő eszközként használta a román sajtó azért, hogy ezzel riogassa a népet. A témával orrba-szájba hülyítették az embereket” – fogalmazott.

Hozzátette: Bunta Levente polgármesternek a Népszavában közölt nyilatkozata is hazugság. „Bunta állítsa ki a korrekt engedélyt és ne beszéljen hülyeségeket” – kommentálta a városvezető nyilatkozatát Balázs Árpád.

Megerősítette: Nyirő József hamvai jó helyen, biztonságban vannak, az újratemetés tervéről természetesen nem mondtak le.

A hamvak újratemetésének dátuma még nincs pontosítva.

Kitekintő / UH.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »