Kitüntettek egy nigériai környezetvédelmi aktivistát

A norvég Rafto Foundation ebben az évben Nnimmo Basseynek ítélte oda emberi jogi díját. A bergeni székhelyű alapítvány közleményében elmondta, az 54 éves Bassey munkásságával rámutatott arra, hogy a drasztikus éghajlatváltozás, amit mi emberek idéztünk elő, éppen az emberiséget fenyegeti a leginkább. Az aktivista hosszú évek óta harcol a megfelelő egészségügyi ellátásért, a tiszta vízért és az élelmiszerellátásért elősorban a szegény afrikai országban. Ezen kívül Bassey arra is felhívta az emberek figyelmét, hogy a gazdag nyugati országok kihasználják Afrika hatalmas erőforrásait, elsősorban a fosszilis tüzelőanyagok kitermeléséért. Ennek pedig a kontinens országainak lakossága látja a legnagyobb kárát.

Nnimmo Bassey jelenleg a Friends of the Earth International nevű szervezet vezetője, és áldozatos munkájáért 2010-ben már elnyerte a Right Livelihood Award-ot, amelyet a Nobel-díj egyik fő alternatívájaként tartanak számon.

Stemler Dániel

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »