Barátságosak az ukrajnai magyar konzulátusok

A magyar konzulátusokat a legbarátságosabb, legliberálisabb konzulátusok csoportjába sorolta egy felmérés Ukrajnában, amely az európai uniós, illetve a schengeni országok vízumkiadási gyakorlatát vizsgálta.

Irina Szusko, az Európa Korlátok Nélkül elnevezésű civil szervezet vezetője hétfőn az Ukrinform jelentése szerint elmondta, hogy a vízumkiadással kapcsolatban Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Észtország került a „barátságosnak” nevezett csoportba.

„Felmérésünk kiterjedt a vízumigénylések elbírálásának időtartamára, a kiegészítő dokumentumokra, a különböző típusú vízumokra, beleértve az ingyeneseket, valamint a kérelmek elutasítására és a fellebbezési lehetőségekre” – fejtette ki a szervezet vezetője.

A fenti kritériumok alapján a „problémás” azaz a legrosszabb minősítést Olaszország, Csehország és Nagy-Britannia kapta. A „semleges” csoportba azokat az országokat sorolták, amelyeknél nem történtek különösebb változások a vízumkiadási gyakorlatban a korábbi felmérésekhez képest. Ide került Lettország, Litvánia, Spanyolország, Finnország, Svédország, Ausztria, Portugália és Dánia.

A szervezet 23 konzulátus munkáját vizsgálta meg, Kijevben 1380, vidéken pedig körülbelül 900 ukrán vízumigénylőt kérdeztek meg a felmérés során.    

Ukrajnában három városban működik magyar konzuli hivatal: Kijevben, Ungváron és Beregszászon.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »