Liberális diktatúrában élnek a bulgáriai törökök

Liberális párt lehet autoriter? Igen, Bulgária egyetlen valóban szélsőséges nézeteket valló pártja nem a szélsőjobboldalt, hanem papíron a török kisebbséget képviseli, a valóság pedig még ennél is sokkal árnyaltabb. A bulgáriai török kisebbség egy izolált diktatúrában él, ahol egy ember irányítja az egész etnikum teljes politikai életét. Demokrácia – a bulgáriai törökök a rendszerváltás óta nem ismerhették meg ezt a fogalmat a gyakorlatban.

Bulgáriában egyetlen olyan szélsőséges párt van, amely tartósan életben tud maradni és képes átvészelni a bal vagy a jobb oldali pártok kormányzásának váltakozását. Bármennyire is meglepő és ironikus, a bolgár politika legautoriterebb pártja a Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (DPSz), amelyet Nyugat-Európában sokan a független vallási és etnikai identitás egyik jelképének tartanak. Tévhitben élnek a szélsőségesen liberális nézeteket valló nyugat-európai politikusok, akik szerint Ahmed Dogán pártja a bulgáriai etnikai nyugalom megtestesítője és a bolgár-török viszony kiegyensúlyozottságának biztosítéka. Ahmed Dogán, aki alaposan rászolgált közel 30 éve tartó politikai pályafutása alatt a „Sólyom” ragadványnévre, vasmarokkal kezében tartja a bulgáriai török lakosság irányítását és évről-évre egyre erőteljesebben irtja a demokrácia és szabadelvűség minden csíráját a bolgár lakosság e szegmensében.

Bulgáriában meggyökeresedett az a politikai tendencia, hogy a 800 ezer körüli török lakosság, mint politikai alternatívára, kizárólag a DPSz-re szavazhat. Ahhoz hogy megértsük, ennek a sajátságos egypártrendszernek a kialakulását, fel kell eleveníteni a 80-as évek közepétől kezdődő változásokat a bolgár politikai életben. A 80-as évek második felétől a bulgáriai török kisebbség egyre erősebben kezdte követelni a Bolgár Kommunista Párttól, hogy ismerje el önálló nemzeti identitását, valamint hagyjon fel elnyomó politikájával. Todor Zsivkov több évtizeden át regnáló pártfőtitkár a gazdasági nehézségeket és az alacsony életszínvonalat, valamint a Törökország által gyakorolt fenyegetően nacionalista politikát kívánta ellensúlyozni a török lakosság körében elindított „megtérítési” folyamattal. A vazroditelen procesz, avagy magyarul feltámadási folyamat során a török neveket kötelezően bolgárosítani kellett, tilos volt hagyományos török ruhákat hordani és a muzulmán hagyományok jelentős részének ápolását is be kellett szüntetni.

Már 1986-tól muzulmán-török csoportok kezdték lázadásra buzdítani a török kisebbséget, hogy lépjen fel az állampárt intézkedései ellen. A helyzet feszültsége 1989-ben csúcsosodik ki, amikor országszerte több városban összecsapásokra került sor a törökök és a karvédelmi erők között. Ez év nyarán Todor Zsivkov közel 5000 főt küldött kényszermunkára a hírhedt belenei táborba, vagy kényszerített száműzetésbe Törökországba. Később pedig Törökország és Bulgária közös megegyezés alapján megnyitotta a határt és Szófia engedélyezte, hogy saját elhatározás alapján a török kisebbség képviselői elhagyhassák  az országot. A liberális nézetekkel ellentétben a bolgár állampárt ezt követően nem lakoltatott ki embereket, viszont a BKP-pártkongresszusán Zsivkov felhívta a figyelmet arra, hogy a határ megnyitása nélkül akár második Ciprus is kialakulhat a Balkánon. Az utolsó népszámlálás adatai alapján 1989-ben nagyjából 750 ezer török etnikumú bolgár állampolgárt tartottak nyilván, közülük a határnyitást követően nagyjából 320 ezren hagyták el az országot. A menekültek túlnyomó része áron alul, avagy ajándékba adta bulgáriai ingatlanját és egy személygépkocsiban (és egy utánfutón) elhelyezett ingóságán kívül mást nem vihetett ki Bulgáriából. Az elmenekült bulgáriai törökök az etnikai identitás vállalásának a tilalma miatt hagyták el az országot és nem az állampárt közvetlen kényszere miatt. A törökök többsége Bulgáriában maradt, sőt néhány esztendő múlva, a rendszerváltást követően az elköltözött törökök közül több tízezer visszatért szülőföldjére.

1989 őszére egyre növekvő számban jelentek meg az emberi jogaikat követelő aktivisták, viszont amit nagyon kevesen tudnak, hogy a Bolgár Kommunista Párt nem belpolitikai indítékok miatt hagyott fel a feltámadási folyamat represszív eszközeinek alkalmazásával, hanem külpolitikai nyomás hatására. Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkári kinevezését követően megromlott a tradicionálisan nagyon szoros bolgár-szovjet viszony. A peresztrojka gazdaságpolitikájának sikertelensége miatt Gorbacsov megvonta Bulgáriától az olcsó szovjet hiteleket valamint az éves szinten 400 ezer rubelt is elérő vissza nem térítendő támogatást. Ennek nyomán Bulgária rendkívül szorult helyzetbe került, Zsivkovnak nem maradt más választása, mint hogy nyugati államok felé forduljon hitelért. Helmuth Kohlt kivéve a nyugat-európai politikusok elzárkóztak a keleti blokk doyenjével történő tárgyalástól és megtagadták tőle a hiteleket az emberi jogok bulgáriai be nem tartására hivatkozva.

A BKP engedett és 1989 őszén többek között engedélyezte a török nevek visszaállítását és egyes politikai foglyokat is kiengedtek a börtönökből. A kiengedett politikai foglyok között volt Kaszim Dál és Ahmed Dogán, mindketten a 80-as évek rendbontásai miatt élvezték a bolgár börtönök „vendéglátását”. Dogán mozgalmi aktivista múltjával gyorsan ismeretséget szerzett és több, mára elsorvadt liberális formáció meghívásának hátat fordítva megalapította 1990. január 4-én DPSz nevű pártját. A pártot 33 török származású személy hozta létre, ugyanakkor az elmúlt 22 évben közülük 32-en kiléptek, vagy kizárás sorsára jutottak. Egy ember maradt az alapítók közül – Ahmed Dogán. Dogán a 90-es évek óta kiépítette saját autoriter hatalmát a párton belül és minden régi, kezdetben a török lakosság egyenjogúságáért küzdő politikust kiűzött a párt soraiból. A DPSz nagyon gyorsan színt vallott és a kezdetben török identitásért küzdő csoportosulásból egy hatalommaximalizáló, a korrupcióval kéz a kézben terjeszkedő politikai intézményé alakult át.  A DPSz létrejöttével rendkívül kiéleződtek a társadalmi viszonyok – a lakosság nagy része ellenezte, hogy egy burkoltan etnikai alapon létrejövő párt határozza meg a bolgár politika irányát. Sokan nem szeretik beismerni, de a bolgár politikában páratlan lavírozási tehetségekkel megáldott Ahmed Dogán 2009-ig a bolgár hatalmi mérleg nyelve volt. A szállóige, miszerint egy kormány sem alakulhat Dogán és a DPSz jóváhagyása nélkül, egészen 2009-ig volt érvényben.

Sok nyugati (és valljuk be hazai sajtóforrás) is a bolgár belpolitika legnagyobb problémáját a szélsőjobboldali Atakában látja, amely cigány- és törökellenes szlogenjeivel kiérdemelte a fasiszta jelzőt is, viszont ez téves megítélés. Az Ataka populizmusa és kisebbségek gyűlöletére való uszítása hatástalan politikai életpályának bizonyult – 2005 óta Volen Szderov pártja lassan elvesztette hitelességét és 2012-re 1-2 százalék körüli támogatottságával a politikai szemétdombra került. A DPSz ezzel szemben más kategóriába tartozik, a regionális autokratizmus ritka példáját testesíti meg – minden regionális gazdasági ágazatban benne van. A mezőgazdasági, a dohányipari és erdészeti támogatásokat hosszú éveken át lecsapolták és helyi oligarchák kezébe engedték át. A 2008-as európai uniós támogatások elsikkasztása miatt kirobbant botrány egyik fő felelőse éppen a DPSz volt, ugyanis a mezőgazdasági támogatások jelentős részét éppen ennek a politikai formációnak az emberei irányították.

A GERB ugyan 2009 óta erőteljesen elhatárolódik Dogán pártjától, viszont helyi szinten gyakran vannak jelei az együttműködésnek, így nem lehet teljes bizonyossággal azt mondani, hogy Ahmed Dogán kikerült a hatalom központjából. Dogán érezve, hogy 2013-ban nagy valószínűséggel újra lemaradhat a hatalom közvetlen birtoklásáról Bulgáriában, elindította a kormánypártot bíráló kampányát. A DPSz politikája rendkívül megosztó, a török párt többek között azt szeretné elérni, hogy külföldi (azaz nem bolgár nyelven) is lehessen folytatni választási kampányt. Természetesen ez ellen a politikai spektrum legtöbb szereplője hevesen fellépett, de már e megosztó kezdeményezésével Dogán elérte azt, hogy a DPSz-t a kisebbségek (a valóságban itt csak a törököt kellene érteni) egyetlen védelmezőjévé léptesse elő. A valóság ennél bonyolultabb – a DPSz jelenléte miatt alakulhatott ki a törökök kiszolgáltatottsága, ugyanis Dogán mellett nem jöhet létre más életképes párt, amelyre a törökök is szavazhatnának. A DPSz miatt alakulhatott ki az Ataka felívelő időszaka 2005-ben és nem a török vagy a cigány lakosság váltotta ki a jobboldali párt ellenszenvét, erre maga Sziderov is utalt több nyilvános megszólalásában az évek során.

Itt tart ma Bulgária, ott ahol az egyetlen szélsőséges párt nem szélsőjobboldali, vagy szélsőbaloldali, hanem a szabadságszeretet álcája mögött a hatalomvágy és a tőkefelhalmozás politikáját folytató etnikai alapon szerveződő párt. És hogy kik a legnagyobb kárvallottjai e párt regnálásának? Maguk a bulgáriai törökök – a mély szegénység egyik legnépesebb tábora az országban, viszont ők a változás lehetőségét sem ismerhetik meg. A törökök a kommunista rendszerből átmenet nélkül egy újabb egypártrendszerbe csöppentek, az Európai Uniót viszont az ilyen mellékes problémák nagy valószínűséggel aligha érintik.