Nem ítélik el a németek Magyarországot

Elutasította a német törvényhozás alsóháza (Bundestag) a kormányzó konzervatív-liberális koalíció szavazataival a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek közös határozati javaslatát, amelyben az ellenzéki pártok kezdeményezték, hogy a német kormány és a Bundestag fejezze ki aggodalmát a magyarországi demokratikus viszonyok állapota miatt.

A márciusban benyújtott indítvány csütörtökön késő este került a Bundestag plénuma elé.

A legnagyobb képviselőcsoport, a konzervatív CDU/CSU-pártszövetség frakciója szerint a Magyarországgal szemben megfogalmazott kritika és a jogállamiság megkérdőjelezése túlzás. A legnagyobb ellenzéki párt, az SPD frakciója pedig azt hangsúlyozta, hogy az indítvány „nem Magyarországot támadja”, hanem az „alapjogokat és a szabadságjogokat aggasztó módon csorbító” magyar kormányt bírálja, de nem vonja kétségbe demokratikus legitimációját.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »