Továbbra is nagy a bizonytalanság az olajpiacon

A kőolaj árfolyama továbbra sem tudott elszakadni 8 havi mélypontjától (82,7 dollár). A tegnapi OPEC konferencia során megerősítették az eddigi termelési plafont, azonban annak betartását már negligálták a döntéshozók.

Az olajexportőr országok idegesen figyelik a piaci eseményeket, mivel a fekete arany iránti kereslet folyamatosan csökken az európai válság és a globális lassulás jelei miatt. Eközben Szaúd-Arábia felpörgette a termelését, hogy felkészüljön a július 1-jén Iránnal szembeni embargóra.

A legtöbb OPEC tag szerint a szaúdi kibocsátást inkább vissza kellene fogni, hogy újra 100 dollár közelébe emelkedhessen az olaj ára. 

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »