Összetartanak a magyarok Svédországban

Elterjedt tévhit, hogy a külföldön élő magyaroknak könnyű, mert ott ”kolbászból van a kerítés”. Svédországban a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége sikeresen fogja össze a különböző magyar egyesületeket, amelyek célja, hogy az ott élő magyarok ápolják a nyelvet és a kultúrát. A Kitekintő interjút készített Feldőtő Emesével, a stockholmi Magyar Ház elnökével: a beszélgetésből kiderül, hogy milyen érzés svédországi magyarnak lenni, mennyire befogadó a skandináv jóléti állam és a szervezet milyen petíció segítségével akart kiállni a magyar emberek érdekében.

Ön a Magyar Ház Közösség elnöke és a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének alelnöke, amely 1974-ben alakult, hogy összefogja a kis népsűrűségű skandináv ország magyar lakóit. A Magyar Ház Közösségének és a Svédországi Magyarok Országos Szövetségnek mik a célkitűzései, és mit tartanak eddigi legnagyobb sikerüknek?

A SMOSZ védőszárnya a Magyar Ház Közösségének, valamint 36 kisebb-nagyobb svédországi egyesületet fog össze, és segíti azokat. A szövetség nagy sikere, hogy összetartja a közösséget, rendszeresen, értékes előadókat hív meg és koordinálja a programokat. A magyarok több hullámban vándoroltak ki a skandináv országba, legjelentősebb az 1956-ban kimenekült generáció. Az egyesületek lézetése sikerként értékelhető, ami azt jelenti, hogy az újonnan jött nemzedékre át tudták menteni azokat az értékeket, amiket érdemes megtartani egy kisebbségben.

Ön miért költözött ki, milyen érzés magyarnak lenni Svédországban, hogyan fogadták, és milyen tapasztalatokat szerzett?

1981-ben Erdélyből, Csíkszeredáról menekültünk el a férjemmel. Nem jószántunkból jöttünk el, de sok segítséget kaptunk Svédországban élő ismerőseinktől és rokonainktól, ezért jó tapasztalataink voltak a kezdetektől. Szinte rögtön bekapcsolódtunk a Magyar Ház életébe, amelynek azóta is aktív tagjai, az utóbbi időben pedig vezetői vagyunk a férjemmel, gyermekeink is itt nőttek fel.

Rengeteg önkéntes munkával jár a Magyar Ház Közösség életének alakítása, mit tekintenek fő feladatuknak, mik a tagok személyes motivációi?

A közösséget a magyar kultúra és nyelv megtartása, a baráti kör fenntartásamotiválja. Hálásak, hogy magyarok között lehetnek és magyarul beszélhetnek, egy „mini társadalom” részeseiként. Elsődleges feladatunk, hogy gyermekeiknek átadjuk anyanyelvünket s a magyar kultúrát. A magyar nemzeti ünnepekről közösen emlékszünk meg, minden hónapban meghívott előadók tartanak előadást, igyekszünk minden korosztály igényeinek megfelelő rendezvényeket szervezni. Az előadásokból közösen tanulhatunk, miközben kikapcsolódunk. Fő célunk, hogy egy olyan közeget biztosítsunk, amelyben mindenki jól érzi magát. Akarattal és részvétellel tartjuk fent az egyesületeket.

A stockholmi hétvégi óvoda és iskola keretében honismeretet is tanítanak. Mennyire fontos a kint élő magyaroknak a nemzeti hovatartozás, és az, hogy saját honfitársaikkal találkozzanak?

Fontos a honfitársakkal való találkozás, hiszen 36 egyesület van. Az egyéni sikerek is hozzájárulnak ahhoz, hogy büszkén vallják magukat magyarnak az itt élők. A hétvégi iskola és óvoda legfontosabb feladata, hogy magyar nyelvet és honismeretet oktasson a kisebbeknek. A nemzeti hovatartozás tudata a nyelven keresztül jön létre, az adja az identitást, „nyelvében él a nemzet”.

A Svédországban élő magyarok hogyan élik meg azt a helyzetet, hogy bevándorlók, hogyan tudnak beilleszkedni a svéd társadalomba? Hogyan látja a svéd társadalmat, a jóléti modell megvalósulását és a bevándorlási politika kérdését? Ha egyszer valaki kitelepült Svédországba, mennyire jellemző, gyakori a visszaút Magyarországra?

Egyéntől és családi helyzettől is függ, ki hogyan éli meg ezt a helyzetet, de a többség büszkén vallja magát magyarnak. Aki otthonról is kisebbségből jön, az tudja, hogy a magyarságáért „harcolni kell”. A bevándorló rögtön társaságot, mini társadalmat keres magának, rögtön kialakítja azt a környezetet, amiben ő jól érzi magát.

A svéd társadalomba való beilleszkedés is egyéni cél kell, hogy legyen. A kint élőknek ugyanolyan fontos, hogy nem csak a „mini társadalomba”, hanem a svéd társadalomba is beilleszkedjenek, hiszen az biztosítja a megélhetést, az adja a visszaigazolást, hogy valaki „jól végzi a dolgát” mint egyén, mint állampolgár. Amikor valaki megjön, minden segítséget megkap a svéd államtól: lakáshoz juthat, anyanyelvi oktatást biztosítanak gyerekeinek. Lehetősége van a saját kultúráját ápolni, ha igénye van rá. Ez a nagy tolerancia engedi meg, hogy kifejlődhessen a nagyfokú beilleszkedés, mert mindenki megtarthatja a saját kultúráját, azzal színesítve Svédországot. Nem kötelező beolvadni, tehát nem kell az ellen küzdeni. Eltompul, elalszik nyelvi és nemzetöntudati érzékenységünk. Így aztán bizonyos fokig asszimilálódik az ember, hogy megállja a helyét, hogy elismerjék, hogy büszkén mondhassa, hogy magyar.

Nem gyakori a visszaút Magyarországra, sokan megtalálják a számításukat, az a jellemző, hogy valaki kétlaki lesz. A kivándorlást több hullámra kell osztani, én még nem hallottam olyanról, hogy az ’56-osok közül visszament volna valaki, de a gyerekeik sem. Annak a fiatalnak aki itt alapított családot, azért nincs visszaút, mert a gyerekek bekapcsolódtak egy más tanrendszerbe, ahol a központi tantervben másra fektetnek hangsúlyt. Az itt élő magyarok gyerekeinek 90 százaléka egyetemet végez. Az idősebb generáció visszaköltözését pedig a magyar egészségügy helyzete gátolja meg. Nekik különösen fontos tényező a svédországi egészségügyi ellátás színvonala.

30 év után nincs különbség az „otthonok” között. A nagy „európaiasságban” érdekes jelenség, hogy a mai, Svédországban élő fiatalok azt vallják, hogy ők magyarok Európában, akik mindenhol otthon érzik magukat.

A Közösséget a magyarságtudat mennyire tartja össze, jelent-e kölcsönös segítségnyújtást Svédországban? Tud-e példát mondani, hogy valamit elértek az összefogással vagy volt-e rá példa, hogy nehéz élethelyzetéből a közösség segített ki valakit?

Ha van cél és van tudat, akkor van közösség. A Magyar Ház mintapéldája az összefogásnak. A házat a várostól béreltük 15 éven át, amikor a stockholmi rendelet szerint meg kellett venni vagy kiköltözni a házból. Iskolapéldája az összefogásnak, hogy amikor elhatároztuk, hogy megvesszük a Házunkat a vásárláshoz felvett kölcsönt sikerült hamar visszafizetni a banknak. Ez csak sok áldozatos, közös munkával jöhetett létre.

Azóta is a tagok önfeláldozó munkájának köszönhetően működik a Ház. A Magyar Házban ideiglenesen meg lehet szállni, ha nem élnek vissza ezzel a lehetőséggel. Ez egy egyesületi otthon, egyesületi élet folyik benne, nem lehet kiadni arra, hogy benne éljenek azok emberek, akik a kiköltözéssel nem találták meg a számításukat.

A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének van egy „segély” bankszámlája. Ezt arra gyűjtöttük, hogy ha valami katasztrófa történik vagy segélykérés érkezik, gyorsan segíthessünk. A Magyar Ház Segélyszervezete kórházi felszereléseket szállít falvakba, vagy könyveket és taneszközöket iskolákba, mindig amire szükség van. Jelentős még a Lencse Tibor B.T. Árvákat Támogató Egyesület tevékenysége is, ez az egyesület az árvák és rászoruló gyerekekért dolgozik.

Magyarország politikailag eléggé megosztott;  a Magyar Házban  jelen van-e mindez, van-e politikai töltete az összejöveteleknek?

Nagyon odafigyelünk, hogy ne legyen érezhető semmilyen csatornán: sem az interneten, sem a két megjelenő lapunkban vagy akár a meghívottak körében. Természetesen érezhető, de nem kimondottan van jelen, a találkozóknak az összefogás a célja.

Hogyan értékelné, értek-e el eredményt a március 15-én svéd rádiónak benyújtott petícióval és tüntetéssel, amellyel Magyarország mellett álltak ki? Önök azt kifogásolták, hogy a svéd média gyakran hamis képet mutat Magyarországról, mert azt egyoldalúan mutatja be, így tárgyilagossága megkérdőjelezhető.

A svéd rádiónak benyújtott petíció arról szólt, hogy az utóbbi időben a svéd médiában a magyarországi történéseknek csak a negatív elemeit hangsúlyozzák, egyoldalúan a negatív dolgokról számolnak be. Március 15-én a petíció átadását követte egy csendes tüntetés az Európai Parlament svédországi tájékoztatási irodája előtt az ellen, hogy az unió hogyan ítéli meg Magyarországot.

Ha itt megjelenik egy cikk, a sajtó munkacsoport – amely a Magyarországról szóló cikkeket követi – válaszol, ha korrekcióra szorul egy megjelentetett hír. Mi vagyunk Magyarország arca Svédország felé, annak adtunk hangot, hogy a publikált cikkek tudatlanságot tükröznek és elferdítik a valóságot, továbbá a munkacsoport által írt válaszokat nem közlik le. A petíció eredménye mindössze, hogy két héten belül csupán egy sovány cikket jelentettek meg.

A Magyar Házban milyen célokat fogalmaztak meg a jövőre nézve, milyen kihívásokkal állnak szembe, hogyan látja a Magyar Ház jövőjét?