Nagyon feszült a légkör Macedóniában

Forrongó légkör alakult ki Macedóniában, albánok tömegei tüntetnek a kormány és a rendőrség ellen. Az etnikai feszültségek pattanásig feszült hangulatot eredményeztek. A sok probléma mögött az albán kisebbség és a macedónok közötti együttműködési és együttélési hajlam teljes hiányát találhatjuk. Az Ohridi-egyezmény óta eltelt 10 évben megfeneklett az albánok integrációja, nőtt a szegregáció valamint nőtt a macedón lakosság gyanakvása is. A Kitekintő legújabb Macedóniáról szóló elemzésében a tények mögötti összefüggéseket kívánja feltárni.

Macedónia – a szőnyeg alá söpört problémák hazája

Macedóniát legszemléletesebben egy Gordiuszi-csomóhoz lehetne hasonlítani, az ország vezetése előtt számtalan kibogozhatatlan probléma tornyosul, amelyeket nem képes egyszerűen, egy csapásra megoldani. Az ország 20 éve várakozik az Európai Unió és a NATO előszobájában, de a csatlakozás reális időpontját senki sem tudja megjósolni. A Görögországgal folytatott számtalan, külső megfigyelők számára érthetetlen vita gátolta Macedóniát abban, hogy behozza a jugoszláv történelméből örökölt lemaradását, de sok egyéb más problémával is meg kell küzdenie Szkopjénak.

A 2000-es évek elején még teljes joggal számíthatott a macedón vezetés megkülönböztetett elbánásra a nyugat részéről, sokkal előrébb tartott az euróatlanti integrációs felzárkózás terén, mint a térség egyéb államai. A helyzet 2012-ben azonban teljesen más képet mutat – a környék többi országai lehagyták és folyamatosan növelik előnyüket Macedóniával szemben.

A görög névvitáról már esett szó korábbi elemzéseinkben, a magyar diplomaták is jól tudják, hogy a két fél rendkívül határozottan védi álláspontját és kevés annak a valószínűsége, hogy engedjenek elképzeléseikből. Az Európai Bizottság ugyan megkezdte a hangzatos nevet viselő Magas Szintű Csatlakozási Párbeszédet a macedón kormánnyal, de senki se tápláljon nagy reményeket e formális megbeszélések kimenetele iránt. Az európai uniós több prominens vezetője (többek között Martonyi János magyar külügyminiszter) világosan tudatta Szkopjéval, hogy országuk nem kíván döntőbíró lenni egy ilyen kiélezett, nem mindennapi és kulturális elemekkel teletűzdelt vitában. Nem szabad meglepődni az európai politikusok hozzáállásán, kevés az a polihisztor manapság, aki minden kétséget kizáróan helyesen döntene a történelmi, kulturális, lingvisztikai és természetesen politikai kérdésről.

A görögökkel folytatott névvita csak egyike azon buktatóknak, amelyek visszavetették Macedónia fejlődését az elmúlt 20 évben. A másik súlyos probléma, amelyet a macedón vezetés nem képes kezelni, a rendezetlen etnikai állapotok kérdése az országban. Az ország lakosságának legalább 25 százaléka, de egyes becslések szerint akár 40 százaléka albán nemzetiségű. Az albán lakosság körében az átlagosnál sokkal magasabb a munkanélküliség, alacsonyabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma, valamint az állami intézmények különböző posztjain is sokkal alacsonyabb a számuk.. A Szkopjéban működő Stratégiai Kutatások Központjának igazgatója, Szaso Ordanovszki szerint a 2001-es belháborút követően megkötött Ohridi egyezmény csak felületesen kezeli az albánok integrációjának kérdését. A szakértő szerint nem elfogadható az a megoldás, hogy Macedóniában a politikusok kifejezetten kerülik az albán kérdések a rendezését. A Nikola Gruevszki vezette VMRO-DPMNE kormány hét éves regnálása kellő optimizmussal indult, a volt pénzügyminiszter a gazdaság kiváló adatit emelte ki, mint az ország mentőeszközének alapjait. A fiatal politikus lendülete egészen 2008-ig tartott, Macedóniában ezt a fordulópontot a populizmus évének is nevezik. A kérdéses esztendőben látványos bukást szenvedett az euróatlanti integrációra építő VMRO-DPMNE, Bukarestben ugyanis Görögország megvétózta északi szomszédjának NATO-csatlakozását. Gruevszkitől soha sem állt távol a populizmusra épülő politika, viszont a görög „nemet” követően két, viszonylag szerencsétlen útirányt követésébe kezdett a kormány kommunikációs propagandája.

Macedónia az antik múlt egyik dicső túlélője. Ki ne hallott volna már a Szkopjéban úton-útfélen Nagy Sándor nevével fémjelzett építmények és kulturális látványosságok felállításáról? A nacionalizmus e különleges megtestesülése ugyan fellendítette valamelyest a macedón kulturális turizmust, ám sokkal látványosabb diplomáciai csetepatékat is kiváltott. A macedón nemzeti öntudat mesterségesen, felülről történő erősítése ugyan elsődlegesen a görögök ellen irányul, viszont egyik hátulütőjeként az albán kisebbséget is hátrányosan érintő hatását is érzékelni lehet. A macedónok 20 éve élnek önálló államban, ahol saját elképzeléseik szerint rendezhetik oktatásügyüket, kultúrájukat és legfőbbképpen identitásukat. Az albán kisebbség egyre növekvő létszáma zavaró tényezőként jelenik meg a macedónok terveiben – a hivatalos retorika szerint Macedónia homogén nemzetállam és ezt mindenkinek el kell fogadnia. A macedóniai albánok természetesen ezt visszautasítják – nekik is joguk van arra, hogy azonos feltételek mellett gyakorolhassák nyelvüket, kultúrájukat. Elég például a Tetovó városában találhatő albán egyetemre utalni, amelynek létezését és fenntartását hosszú éveken át ellenezték a macedón politikusok (valamint a lakosság egy jelentős része). „Egyetemünk kétszer kevesebb állami támogatást kap egy hallgató után, mint a Szkopjei Egyetem és hatszor kevesebbet, mint a Stipi Egyetem” –nyilatkozta felháborodottan Kasif Bakiu egyetemi tanár a Capital bolgár napilapnak.

Albánok? Biztosan téved, itt macedónok élnek! 

„Egy átlagos macedón lehet nem is találkozik albán nemzetiségű lakossal, amíg nem vállal munkát” – ezzel a nagyon frappáns idézettel jellemzi a Macedóniában fennálló etnikai viszonyokat. A balkáni állam egész társadalmára az aggasztó szegregáció és az integráció teljes hiánya a jellemző. Az oktatási intézményekben, kezdve az óvodától egészen az egyetemig, macedónok csak macedónokkal tanulnak, az albánok csak albánokkal. A vegyes házasságok nagyon ritkák, mindkét népcsoportnak megvannak a saját nyelvű sajtóorgánumai, saját kulturális intézményei, alig van összekötő kapocs köztük. Nehéz megmondani, hogy miben is rejlik ez a távolságtartás az állam két legnagyobb „alkotóeleme” között. A macedónok már az 1991-es államalapítást követően bizalmatlansággal néztek az országban élő egyéb kisebbségeket (a macedón alkotmány hivatalosan nem ismer el kisebbségeket, hanem nemzetiségekként tartja nyilván őket). Bakiu a továbbiakban elmondta, hogy az albán fiatalok alig tudnak elhelyezkedni az állami adminisztrációban, kivéve, ha a kormánykoalíció kisebb pártjának, a DUI-nak a káderéről van szó. Macedónia egyik legnagyobb problémája a rendkívül magas munkanélküliség, amelynek szintje tartósan 30 százalék fölött van (a hivatalos adatok szerint márciusban 31 százalék volt). Az albánok lakta területeken a munkanélküliség, valamint a nagyon széles körben elterjedt szürkegazdaság sokkal magasabb, mint az országos átlag. Sok magyarázat van a magas munkanélküliségre, ilyen például a hagyományosan agrár-mezőgazdasági társadalom alkalmazkodó képességének a hiánya, a muzulmán nők körében a vallási előírások (habár az albánok továbbra is az egyik legszekularizáltabb muzulmán nemzetének minősülnek), valamint a folyamatosan romló gazdasági körülmények. A legnagyobb ellenzéki erőnek, a Macedónia Szociáldemokrata Uniójának (SzDSzM) a vezetője, Branko Crvenkovszki országszerte tüntetéseket kezdeményezett, amelyek során keményen bírálni fogják az ország gazdasági gyengeségeit, valamint az inadekvát kisebbségi politikát.

A békésnek induló tüntetések egy része agressziós cselekedettekbe is torkolódott, többek között egyesek kövekkel zúzták be a kormányépület és a DUI-székház több ablakát. Érdekesség, hogy az albánok egyre radikálisabban viszonyulnak az albán kormánypárthoz, kimutatások szerint Ali Ahmeti pártja eddigi szavazótáborából sokan a rivális Albánok Demokratikus Pártjához (DPA) pártoltak át. Az elszigetelt megmozdulásoktól eltekintve a „Mindenható Allah”, „Albániát Egyesítsétek” és a „Terrorista Gruevszki” feliratú transzparensekkel tüntetők viszonylag békésen szüntették be demonstrációikat. Érdekesség, hogy néhány városban a tüntetők ellen is tüntetek néhányan, többnyire fiatalok tiltakoztak az egyre szaporodó etnikai összetűzések, valamint az állítólagos iszlamizáció ellen.

Feltétlenül le kell szögezni, hogy Macedóniában jelentéktelen a vallási szempontból szélsőséges csoportok száma és azokat az albánok nagy többsége ignorálja. Az albánok frusztráltsága nem vallási elnyomás következtében tör elő, hanem a már említett szociális gondok következményeként, valamint azért, mert ezeknek a macedón vezetők nyilvánosan hátat fordítanak. A macedón lakosság belefáradt az úttalan utak keresésébe. A Kitekintő elemzésében azt a következtetést vonja le, hogy Szkopje előtt nincs más út, mint a gazdasági stagnálásból történő kilábalás, valamint a társadalmi párbeszédek megindítása. A stabilitás hiánya nem kívülről (például Görögország részéről) generálódik, hanem belülről, ugyanis a macedón vezetésnek nincs egységes képe a jövőt illetően. Véleményem szerint nagyon jó irányba vezetne az utóbbi években elkezdett külgazdasági frissítés – török, kínai és katari befektetők jelentős tőkét szándékoznak befektetni Macedóniában. Az ehhez hasonló pozitív fejleményeket ajánlatos megfelelő diplomáciával alátámasztani, viszont ehhez egy új koncepciót kellene kialakítani, meg kellene tanulni kompromisszumokat tenni. A napokban a magyar diplomácia egyik képviselője nagyon frappánsan vázolta a helyzetet – „Mindkét oldalon két nagyon kemény és makacs fél sorakozott fel, akik maguk sem látják be, hogy közös érdekeik megkövetelik az együttműködést”.