Tokió helyett otthon szambáznak a brazíliai japánok

Gazdasági és tudományos téren is szorosabb együttműködésre készül Japán és Brazília. A két ország az utóbbi évtizedekben eltávolodott egymástól, pedig a múlt század közepén még sokat profitáltak kiváló gazdasági kapcsolataikból. A híd újraépítésében jelentős szerepet játszhat a brazíliai japán kisebbség, csakhogy a globális válság éppen őket érinti legjobban.

Erősítené az együttműködést az információs technológia területén Japán és Brazília, legalábbis erről állapodott meg a nemrégiben a dél-amerikai országban járt japán nemzeti stratégiai miniszter. A szorosabb gazdasági kapcsolat kialakítása felé tett első lépés a tudományos téren való közeledés lehetne, amelyből mind a két ország profitálhatna. A kulturális és nyelvi akadályok leküzdésében, a kölcsönös megértés előmozdításában pedig nagy szerepet játszhatna a világ legnagyobb külföldön élő japán kisebbsége, valamint azok második-harmadik generációs japán származású brazilok, akik megpróbálkoznak a szigetországba településsel. Az ő helyzetük azonban, bármelyik országban élnek is, különösen nehéz: nem találnak hazára és súlyos identitásválsággal néznek szembe, mellette a gazdasági visszaeséseket is kiemelkedően erősen érzik meg.

Tudományos együttműködés

A japán nemzeti stratégiai miniszter, Furukava Motohisza brazíliai látogatása során megállapodás született arról, hogy ösztönözni fogják a két ország közti együttműködést az IT területén valamint a fiatal állampolgárok közötti intenzívebb kapcsolatot. A brazil külügyminiszter, Antonio Patriota abbéli reményét is kifejezte, hogy a japán vállalatok részt vállalnak majd Brazília gyorsvasút projektjében és közben arra kérte a felkelő nap országának miniszterelnökét, Noda Josihikót, hogy vegyen részt az 2012-es fenntartható fejlődésről szóló konferencián, a júniusban Rio de Janeiróban megrendezésre kerülő Rio+20-on. Furukava az útja során találkozott még a Brazil Központi Bank elnökével, Alexandre Tombinivel, valamint az ipari és kereskedelmi miniszterrel, Fernando Pimentellel, aki még májusban viszonozni fogja a látogatást Japánban.

A technológia, a tudomány és a pénzügyi együttműködés előmozdítása lenne a cél annak érdekében, hogy Japán és Brazília elmozduljon az elsősorban mezőgazdasági termékeken és nyersanyagokon alapuló hagyományos bilaterális kapcsolatuktól a diverzifikáltabb viszony felé. Japán ugyanis, bár rengeteg élelmiszert importál Brazíliából – köztük kávét, szójababot, baromfit, vagy épp narancslevet – de többet profitálhatna, ha vállalatai befektetnének az autó-, autóalkatrész-, és elektronikai eszközök gyártásába a dél-amerikai országban, ahonnan elláthatná a többi Mercosur-országot (a Dél-amerikai Közös Piac tagállamait) és az Egyesült Államokat is. Ennél is nagyobb jövőt ígérnek az esetleges befektetések az információs technológia, telekommunikáció terén, hiszen a nyersanyagforrásnál az olcsó munkaerőt felhasználva még akár a Japánba importálás is költséghatékonyabb lehet, Brazília pedig sokat fejlődhetne az átadott technológia, a megteremtett munkahelyek révén. Az is könnyen belátható, hogy miért pont az információs technológia területén közelednének a japán vállalkozók Brazíliához: az ország ugyanis még mindig relatív fejletlennek számít az internet és mobilhasználat területén, vagyis jelentős piacot jelenthet, amelyből profitálni lehet. A brazil közlekedési hálózat viszonylagos fejletlensége is teret adhat a japán befektetéseknek, különösen a gyorsvasút kiépítése kapcsán lehetnének fontosak a Sinkanszen, a nagysebességű japán vasúthálózat kapcsán szerzett tapasztalatok. A számítógépszoftverek, vagy a biotechnológia területén is kecsegtető lehet a dél-amerikai ország, hiszen már rendelkezik mind képzett munkaerővel, amely relatív olcsónak számít, valamint megfelelő technológiai háttérrel, amit költséghatékonyan ki lehetne aknázni.

Stagnál a japán-brazil együttműködés

A valószínűsíthető kölcsönös előnyök ellenére azonban a két ország közti közeledés lassan halad és sokszor visszalépések is történtek. A brazil valuta, a reál leértékelése például már több ízben elriasztotta a japán befektetőket, akik inkább más, biztosabbnak tűnő valutákat kerestek a megtakarításaik számára. Ráadásul úgy tűnik, a japán vállalatokat továbbra is távol tartja Brazíliától a rossz tapasztalat: nagy részük ugyanis rengeteget veszített a ’90-es években a hatalmas infláció és a brazil válság hatására, és azóta is úgy vélik, hogy a dél-amerikai országban a befektetés nem hozhat jelentős profitot, pedig a tapasztalatok a fejlett államokból érkező befektetések magas megtérülési rátáját mutatják. Brazília ugyanis az elmúlt évtizedekben óriási változásokon ment keresztül, a reformok révén sokkal versenyképesebbé vált és azóta sikerült tartósan vonzó befektetési célponttá válnia – többek között Kína számára is -, különösen a tudományos és technológiai területen, valamint a mezőgazdasági szektorban, a hagyományos nyersanyag-kitermelés mellett.

Pedig a brazil-japán gazdasági kötelékek erősen indultak: a kelet-ázsiai ország a II. világháború után kezdetben nemzetközi segélyekkel igyekezett javítani a kereskedelmet Brazíliával és komoly tőkét is befektetett. Ez a kapcsolat kölcsönösen gyümölcsöző volt mind a két állam számára: a japán eszközök elősegítették a brazil iparosítást, míg Brazília vált a japán nehézgépek egyik fő felvevőpiacává. A ’60-as években nagy nemzeti projektet hajtottak végre a nyersanyagok kiaknázása érdekében, ennek során még szorosabbá vált az együttműködés és a szigetországból érkező tőkeberuházások a ’80-as évek elejéig gyorsan növekedtek. A ’80-as és’90-es években viszont visszaesett a befektetések növekedési üteme, a japán befektetések aránya a Brazíliába áramló összes külföldi tőkebefektetéshez képest pedig jelentősen csökkent az évek során. Főleg miután zöld utat kapott a privatizáció és 1999-ben Brazília túljutott a gazdasági válságon, amely okok miatt jelentősen megugrottak az országba irányuló befektetések, míg a japán vállalatok továbbra is bizalmatlanul visszafogottak maradtak, így a japán tőke tovább veszített szerepéből.

2009-ben a Brazíliából érkező külföldi működő tőke körülbelül 1,7 milliárd dollár (385 milliárd forint) volt, ami elenyésző ahhoz képest, hogy összesen körülbelül 26 milliárd dollárnyi (5,8 billió forint) külföldi tőke áramlott az országba ugyanebben az évben. A befektetések két fő fókuszát pedig idáig a nyersanyag szektorok, valamint az ipari szektorok jelentették, annak érdekében, hogy ellássák a japán és a folyamatosan növekvő brazil felvevőpiacot.  A kereskedelem terén sem jelentenek egymás számára kiemelkedő partnert: Brazília 2009-ben körülbelül 4,3 milliárd dollár (975 milliárd forint) értékben szállított elsősorban vasércet, kőolaj származékokat, szójababot, baromfit és járműveket Japánba, míg az összes külföldre exportált áru értéke közel 200 milliárd dollár (45 billió forint) volt. Ezzel a kelet-ázsiai ország nincs Brazília öt legfontosabb export célországa között. Japánból érkezik az import körülbelül 4,3 százaléka, főleg vegyipari termékek és ipari alkatrészek formájában, amivel egyébként ez az ország az ötödik legfontosabb importforrás. Érdekes adalék, hogy mára már Kínából érkezik az Egyesült Államok után a legtöbb import Brazíliába és egyben Peking a legfontosabb exportfelvevője is.

Lépések természetesen történtek a gazdasági kapcsolat erősítésére: például 1974 óta működik a Japán-Brazil Gazdasági Együttműködési Bizottság, az 1990-es évek végén pedig közös üléseket tartottak majdnem minden évben, reagálva a brazil gazdaságban a Real Plan (az inflációt megállító intézkedés-sorozat) sikerei nyomán bekövetkezett változásokra. Ezeken az üléseken megállapították, hogy a két ország közti üzleti tevékenység még az 1980-as években visszaesett, nem is állt helyre teljesen és a fontosabb japán vállalatok versenyhelyzete is romlott Brazíliában. Emiatt született meg a közös stratégia, ami a „Szövetség a 21. századért” nevet kapta és célja a két állam magánszektorai közötti erősebb partnerség kiápítése. 2007-ben a japán Külügyminisztérium ösztönzésére megalapították az úgynevezett bölcsek csoportjának nevezett fórumot, amelynek tagjai a legnagyobb brazil és japán vállalatok vezetői közül kerülnek ki, és a két ország közti stratégiai gazdasági partnerséget segítik elő. Ők még ugyanebben az évben megneveztek hét kiemelt szektort: a vas, acél és más fémeken alapuló iparágak, a bioüzemanyag, infrastrukturális fejlesztések, erdészeti termékek, autóipar, energiaforrás-fejlesztések, tiszta fejlesztés területén való együttműködés, főleg a technológiai téren. Emellett azt is javasolták, hogy közösen hajtsanak végre projekteket harmadik országokban.

Mindezek ellenére Japán eddig nem nagyon vette ki részét a közelmúlt hatalmas infrastrukturális beruházásaiban. Pedig mind a két ország számára fontos lenne a bilaterális kapcsolat erősítése főként a kereskedelem, a befektetések, technológiai, tudományos és pénzügyi területen. A brazil-japán együttműködést nagyban nehezítik a nyelvi, kulturális, jogi- és pénzügyi rendszerbeli különbségek. A kulturális eltérések miatt a két ország között nagyon nagy szakadék tátong az üzleti gyakorlatban és az eljárások terén is. Összekötő kapcsot jelenthetne viszont az a több mint egymilliós japán felmenőkkel bíró réteg, akik lassan egy évszázada, hogy Brazíliában megjelentek, valamint az a 200 ezres közösség, akik közülük jelenleg Japánban élnek.

Brazíliát választanák a brazil japánok

A legnagyobb külföldön élő japán közösség ugyanis Brazíliában él, számuk 1,4-1,5 millió főre tehető. Az utóbbi években azonban rengeteg brazíliai japán települt haza a szigetországba: 2008-ban, amikor a számuk tetőzött, már körülbelül 300 ezren éltek a kelet-ázsiai államban. Ez a szám viszont az előző év végére már 100 ezerrel csökkent, mert sokan a beilleszkedési nehézségek, vagy a kedvezőbb lehetőségek miatt inkább visszatértek Dél-Amerikába. Így is a brazil a harmadik legnagyobb kisebbség Japánban a kínaiak és koreaiak után. Ezeknek a brazil japánoknak különösen nehéz sors jutott: sok fiatal bűnözésre kényszerül, miután nem képesek alkalmazkodni a szigetország munkaerőpiacához. Emellett a recesszió során sokan elvesztették a munkájukat és kénytelenek voltak visszatérni Brazíliába, ahol sokszor sokkal előnyösebb helyzetbe kerültek: munkához jutottak, vagy akár a Japánban lehetetlennek tűnő továbbtanulás lehetősége is kinyílt előttük.

Pedig korábban nagy reményeket táplálhattak a Brazíliából a távol-keleti országba visszatelepülő második-, harmadik generációs japánok. A 2000-es évek elején a japán-brazíliai migránsok évente körülbelül 2 milliárd dollárt (453 milliárd forint) küldtek haza Brazíliába, ami 2004-ben például annyi volt, mint a dél-amerikai állam exportjának 6 százaléka, éppen ezért ez a pénz fontos részét képezte a brazil gazdaságnak. Japán is profitált ezekből a migránsokból, hisz a ’80-as évek buborékgazdasága idején az ország munkaerőhiányban szenvedett. Bár a legkönnyebb az lett volna, ha a szükséges munkaerő a szomszédos ázsiai országokból származik, de erős volt a preferencia az etnikai értelemben japánnak számító migránsok irányába. A kormány és a közfelfogás ugyanis a japánokat speciális egyedi társadalomként definiálta, amelyet egy „külsős” sosem érthet meg teljesen.  Ezért a külföldi munkavállalókkal szemben ott volt a félelem, hogy nem lesznek képesek megfelelően kommunikálni, hisz kevesen beszélnek japánul, féltek a bűnözés lehetséges növekedésétől és a kulturális egység tönkretételétől is. Mindezen okok miatt a Brazíliából betelepülő nikkeidzsin (tengeren túli japán származású) munkások tűntek a legideálisabb megoldásnak. Etnikailag ugyanis japánnak számítottak, így azt várták tőlük, hogy legalábbis valamilyen szintig megértik a kultúrájukat és valamennyire beszélnek is japánul, képesek a szokásaik és értékeik mentén cselekedni. Ezek a japán származású brazilok igyekeztek is hasonló képet festeni magukról a dél-amerikai országban, így amikor elkezdtek a távol-keleti országba települni, őszintén hittek abban, hogy tökéletesen beilleszkedhetnek majd a japán társadalomba.

Nehezen megy a beilleszkedés

A dolgok azonban nem alakultak ennyire ideálisan. A brazíliai japánokban nem sűrűn alakult ki kötődés új hazájuk felé, nem adták fel saját jellegzetességeiket és nem vettek át új identitást, helyette a Japánban átélt élményeik miatt egyre inkább kezdték magukat brazilnak érezni, semmint japánnak. Többségük már második vagy harmadik generációs brazilnak számít és ők már viszonylag erősen átvették a születési helyük kultúráját. Általában alig beszélnek japánul, de ha mégis, az a távol-keleti országban alacsony műveltségűnek számít. Pedig valójában ezek a migránsok többségében magasan képzett szellemi munkát végeztek vagy üzletemberek voltak Brazíliában, de a korlátozott japán tudásuk miatt kevés kivételtől eltekintve csak alacsony státuszú munkára képzettnek tartották őket megfelelőnek, például gyártósorok mellé.  Ez a fajta munka is ugyan 5-10-szer annyit fizetett, mint amit a brazil középosztály tagjaként kerestek, mégis ez a fajta szociális lecsúszás súlyosan sértette a büszkeségüket. Ráadásul sokan szentül hiszik, hogy ez a helyzet a velük szembeni diszkrimináció terméke és már ennek puszta érzete is bőven elég a született japánok és a Brazíliából bevándorló társaik közötti szakadék kialakulásához.

Ráadásul jelentős eltérések mutatkoznak a szokások terén is: míg a japán kultúra a csendes, visszafogott megatartást favorizálja, addig ez élesen szemben áll a brazil mentalitással. Míg a japánok a külföldiekkel szemben még viszonylag elnézőek, ha nem követik szokásaikat és érdekes egzotikumként tekintenek rájuk, addig a nikkeidzsin migránsok megítélésére ez nem vonatkozik. Kezdetben legalábbis úgy tekintettek rájuk, mint akiket többé-kevésbé ugyanúgy lehet kezelni, mint ha Japánban születtek volna, ezért velük szemben nem élt a külföldieknek járó tolerancia és elvárták tőlük, hogy tökéletes japánként viselkedjenek minden téren. Ez azonban lehetetlennek tűnt a teljesen más közegben felnőtt brazil japánok számára. A lehetetlen elvárások és az ambivalens megítélésük pedig feszültséget okozott a két közösség között.

A beilleszkedés kezdett lehetetlennek tűnni számukra, ezért egyre inkább hajlamossá váltak arra, hogy még inkább kihangsúlyozzák a különbözőségüket: a japánok szemében túl rikító ruhákat viseltek, hangosan portugálul beszéltek, csókváltással üdvözölték egymást, és így tovább. Sokszor meg is rendezték ezeket a nyilvános bemutatókat, például amikor az utcákon rendeztek szambázást, sokszor olyanok is, akik nem is ismerték igazán a táncot, vagy éppen utálták azt korábban, csak azért, hogy ezzel mutassák ki különbözőségüket. Brazília megítélése a szemükben egyre pozitívabbá vált, kezdték kihangsúlyozni oda tartozásukat, pedig az identitásuk kérdése Japánba érkezésük előtt még csak fel sem merült bennük. Ez az erős nacionalista érzés lehetővé tette számukra, hogy elkerüljék a japán kultúra asszimilációs nyomását. Mindezen gesztusokkal egyre inkább elérték a kívánt eredményt, vagyis, hogy külföldiekként kezeljék őket.

Legnagyobb számú külföldön élő japán kisebbség

De kik is ezek a brazíliai japánok, akik sorsának alakulása oly sok kanyart vett az elmúlt évtizedekben?  Az ő történetük kezdete a 20. század elejére vezethető vissza, amikor is több tényező együttes eredményeként hatalmas kivándorlási hullám indult meg Japánból Brazíliába. Ezek a tényezők voltak például a dél-amerikai ország kávéültetvényeinek növekvő munkaerő-kereslete, az Egyesült Államok 1924-es bevándorlási törvénye, amely megtiltotta az ázsiaiak bevándorlását, vagy a japán kormány kivándorlást ösztönző politikája: a kormány 1925-től pénzügyileg támogatta azokat, akik elhagyták az országot. Az 1920-as évek közepétől az 1930-as évek közepéig ez a folyamat hatalmas ütemű volt: majdnem naponta indult újabb kivándorlókkal teli hajó a szigetországból, gyakran egész családokkal a fedélzetén, hogy Brazíliában próbáljanak szerencsét.

A külföldön élő japán származásúak száma mára Brazíliában vált a legmagasabbá az egész világon és jelentős hatást gyakoroltak a többségi társadalomra is mind kulturális, mind gazdasági értelemben, különösen mély nyomot hagyva a brazil mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltatási szektoron. A nikkeidzsinre Brazíliában mindig úgy tekintettek, mint egy társadalmilag prominens és kulturálisan nagyra becsült kisebbségre, a japánoknak tulajdonított olyan pozitív tulajdonságok miatt, mint a magas műveltség és szorgalom. Annak ellenére, hogy bizonyos szintig megvalósult integrációjuk a helyi társadalomba és kultúrájuk némileg asszimilálódott, továbbra is erősen elszigetelt kisebbség maradtak. Saját iskoláik vannak és a japán Oktatási Minisztérium szerint ezek száma több mint 80 volt 2009-ben, amelyekből 53 hivatalos jóváhagyást is kapott a brazil kormánytól. Az ezekben az iskolákban tanulók száma 30 és 200 fő között mozog. A jelenlegi gazdasági visszaesés azonban sok intézményt bezárásra kényszerített, hiszen állami támogatás hiányában csak a tandíjakból tudnak fennmaradni, amit számos munkanélkülivé vált szülő már nem képes fizetni.

Az 1980-as évekre viszont a folyamat elkezdett megfordulni. A mély és elnyúló brazil gazdasági válság párhuzamosan zajlott a japán csodával, és mindehhez hozzájárul a japán kormány a nikkeidzsin migránsok felé mutatott kedvező politikája , így, nagyon sok második- vagy harmadik generációs brazil japán érkezett a szigetországba. Többségében azzal a céllal jöttek, hogy csak 2-3 évig maradnak, egy kis pénzt gyűjtenek, majd a megtakarításukkal visszatérnek Brazíliába. Voltak azonban, akik úgy döntöttek, végleg a kelet-ázsiai országban telepednek le. Közülük és leszármazottaik közül viszont sokan a közelmúlt gazdasági visszaesése miatt mégis visszatértek Dél-Amerikába: három év alatt csaknem 100 ezren.