A Falkland-ügy a nemzetközi jog szemszögéből

A kicsiny szigetcsoport az Atlanti-óceán déli részén már jó ideje konfliktusokat gerjeszt. Noha alig lakják, mindentől távol van és időjárása is elég mostoha, mindennek ellenére megfordultak területén a spanyolok, a franciák, az angolok és újabban az argentinok is. Utóbbi két nemzet több, mint 150 éve vitázik a szigetek hovatartozásáról. Cikkünkben a nemzetközi jog szemszögéből nézve pontról pontra vázoljuk a brit illetve az argentin álláspontot.

A történeti jog szerepe, avagy ki volt ott előbb?

Az argentin külügyminisztérium hivatalos álláspontja szerint természetesen nem a britek. A történetben azonban akad egy kis csavar, ugyanis legelőször a portugál Fernăo de Magalhăes, azaz Magellán járt a szigeteken, amikor 1520-ban épp a Földet készült körülhajózni és a később róla elnevezett szoros felé haladt. Magellán azonban hiába volt portugál, amit tett, azt a spanyol korona megbízásából tette, így partraszállása következtében a spanyol koronát illette az új szerzemény.

A britek ezt nyilván tagadják. Véleményük szerint jóval Magellán után egy brit hajóskapitány, egy bizonyos John Strong vetődött el a szigetekre 1690-ben. Ő azon nyomban birtokba is vette a szigeteket a brit korona számára, sőt el is nevezte Falkland vikomtról, aki megbízója volt.

A nemzetközi jogban az, hogy valaki a lábát teszi egy ismeretlen szárazföldre, vagy ismeretlen vizet pillant meg, még nem jelenti azt, hogy automatikusan saját vagy megbízója tulajdona lesz a felfedezett terület. A jog további feltételként a folyamatos és tartós jelenlétet követeli meg a valahanyadjára érkezőtől, aminek jelentősége azonban nem mindig tudatosult a spanyolokban és más népekben.

Az egyik legismertebb ilyen eset a Las Palmas sziget ügye volt a Fülöp-szigetektől nem messze, ami pont azért került a vita középpontjába, mert a spanyolok számára mindig is egy félreeső sziget volt, tartósan nem vetették meg a lábukat rajta. A Fülöp-szigetek tágabb szomszédságában található indonéz szigeteket gyarmatosító hollandok azonban ezt megtették helyettük, amit viszont az Egyesült Államok nem ismert el (az Államok az 1898-as háborúban szerezték meg a Fülöp-szigeteket a spanyoloktól). A választottbíró által eldöntött pereskedést végül Hollandia nyerte meg, ami rávilágít a folyamatos birtoklás fontosságára.

Ezzel az argentinok is tisztában vannak. Így jön a képbe Franciaország, mert a dél-amerikai ország szerint a franciák telepedtek le először a szigeten 1764-ben, mi több, megalapították Port Louis kikötőjét is. Hasznát azonban nem sokáig élvezhették, mivel már három év múlva a spanyolok kezére került a kikötő. Az illetékes alkirályság ezután egy kormányzót nevezett ki a szigetekre, akinek kötelessége volt Buenos Aires hatóságainak jelentést tenni.

Ezen az idillen az 1816-os argentin függetlenség sem változtatott, mivel szerintük a sziget így a spanyol koronától való öröklés által argentin fennhatóság alá került. 1825-ben a britek elismerték az új állam függetlenségét és a szigeteket illetően sem voltak fenntartásaik. 1829-ben új kormányzó került a szigetek élére Luis Vernet személyében, aki azonban csupán négy évig tudta megtartani pozícióját: egy brit katonai expedíció a gyér argentin lakossággal együtt elűzte a szigetről.

A britek véleménye egy lényeges ponton különbözik az argentinokétól: míg azok úgy vélik, hogy Port Louis spanyol kézre kerülésével az egész szigetcsoport az övék lett, addig a britek az argentin igényeket legjobb esetben is csak szigetek keleti felére vonatkozóan hajlandóak elismerni. Ennek egy komoly oka van: már 1765-ban egy brit expedíció a nyugati részen megalapította Port Egmont kikötőjét, amit annak rendje és módja szerint III. György király nevében be is soroltak a brit korona alá. Már a rákövetkező évben mintegy 100 új telepes érkezett Port Egmontba, így a brit telep virágzott – a spanyolokat azonban semmi módon nem bántották.

Változás még az argentin függetlenség előtt, 1811-ben következett be, ekkorra vonatkozóan a britek azt állítják, hogy a kelet-falklandi spanyol telep elnéptelenedett, és nem hagytak hátra semmiféle telepest vagy kormányzatot. A fentebb röviden ismertetett Las Palmas sziget ügyében megfogalmazott folyamatos birtoklás elve tehát a britek szerint itt szenvedett csorbát, így foglalásuk ennek megfelelően jogos.

Az argentinok tehát a spanyol korona útján való öröklésre hivatkoznak, valamint a francia telep 1767-es átszállására, mint jogalap. Ezt megfejelik még azzal, hogy a britek 1774-ben állítólag elhagyták a szigeteket több, mint 50 évre. A független Argentína az 1820-as években szerintük komoly lépéseket tett azért, hogy szuverenitását továbbra is fenntartsa a szigeteken.

A britek a véleménye ezzel szemben az, hogy Port Egmont megalapítása óta nem az argentinok, hanem pont ők azok, akik folyamatosan jelen vannak a szigeteken. A Londontól körülbelül 13 ezer kilométerre fekvő Falkland-szigeteken 1833 után tényleges kormányzatot hoztak létre, és ezzel a brit fennhatóság beteljesült.

Mit tehet maga a lakosság?

Ebben a kérdésben a britek vannak helyzeti előnyben, tekintve, hogy a szigetek már majd’ két évszázada brit uralom alatt állnak. Az érkezett telepesek is azt szeretnék, hogy az Egyesült Királyság részei legyenek, ezért brit részről nem fogadják el az argentinok lentebb vázolt érvét. A Foreign Office elmondása szerint többször is megkérdezték a szigetlakókat arról, hogy hová szeretnének tartozni – 1994-ben is így tettek, amikor a falklandiak 87 százaléka szavazott az argentin fennhatóság ellen, mivel semmilyen körülmények között sem támogatják, hogy a dél-amerikai országhoz kerüljenek. London a demokrácia szabályai szerint továbbra is fenntartja azt, hogy a falklandiak szabadon határozzanak a jövőjükről, ami a helyiek szemében komoly ütőkártya a láthatóan ellenségesen fellépő argentinokkal szemben. Ha mindez még nem lenne elég nyomós álláspont, a britek további érvként hozzák fel az ENSZ Alapokmányt és a Politikai és Polgári Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amely két dokumentum mind alátámasztja véleményüket az argentinokkal szemben.

Argentína a maga részéről tagadja az egész brit érvrendszert. Véleményük szerint létezik jogi kapocs a föld és annak lakossága között, ami 1833-ban sajnálatos módon megszakadt, amikor is a britek erőszakkal foglalták el a szigeteket. Ezzel az argentin területi integritást és szuverenitást sértették meg, így ilyen alapra helyezkedve helyből elutasítják a szigetlakók mindenféle demokratikus akaratnyilvánítását. A britekhez hasonlóan az argentinok is az ENSZ-től idéznek igazuk alátámasztására: szerintük az 1514. számú határozat egyértelműen kimondja azt, hogy az Alapokmányt sérti az, ha egy állam területi épségét részben vagy egészben megsértik.

Hogyan szólnak a nagyágyúk?

Az argentin elnökasszony, Cristina Fernández de Kirchner már sokadjára vetette fel a szigetek sorsát, és azzal vádolja a briteket, hogy a 21. században továbbra is ugyanazt az arrogáns, gyarmatosító politikát folytatják, mint amit korábban és ezért utasítják el a tárgyalásokat.

Az Egyesült Királyság konzervatív miniszterelnöke, David Cameron szerint a Falkland-szigetek mindaddig maradnak brit fennhatóság alatt, amíg lakosai azt akarják. Azonban Cameront sem könnyű fából faragták, mivel az argentinok fegyverét azok ellen fordítja: azt állítja, hogy pont az a gyarmatosító magatartás, amit a dél-amerikai ország csinál, mivel a falklandiak britek akarnak maradni, míg az argentinok tudatosan mást szeretnének, és szembemennének ezzel a szabad akarattal.

Gazdasági vonatkozások

A szigetek jelenleg önfenntartóak, azaz nem függnek a londoni kormány pénzügyi támogatásaitól. A halászat, a juhtenyésztés és a pingvinek miatt a szigetekre sereglő turisták miatt a helyiek a körülményekhez képest jól meg tudnak élni. A probléma viszont nem is ezzel van, mivel napjaink gazdaságainak már nem a birkanyájak a legégetőbb problémái: vitát a még 1988-ban felfedezett tengeri olajmezők jelentenek. Tavaly előtt is pont emiatt pattant ki parázs vita a felek között, ugyanis egy brit cég (a Desire Petroleum) megkezdte az északi partok előtt a kitermelést. Ezt megakadályozandó, az argentinok rögtön az ENSZ alapelveinek megsértésével vádolták Londont, amely elvek szerint tilos a vitatott hovatartozású területeken gazdasági kitermelést folytatni. A szabály célja egyértelmű: azt hivatott megakadályozni, hogy egy esetlegesen véges készlettel bíró nyersanyagforrást (márpedig a kőolaj egyre inkább ilyen) a vita alatt az egyik fél a másik orra elől szándékosan kitermelje.

Ezzel a logikusnak tűnő érveléssel szemben a cég képviselője, Bill Rammell azt mondta, hogy jogukban állt megkezdeni a kitermelést és felépíteniük a fúrótornyot. Az üzlet elég nyereségesnek bizonyul azóta is, mivel már egy másik olajipari vállalat, a Rockhopper Exploration is megjelent a szigeteknél. Ők 2016 és 2018 között napi 120 ezer hordós kitermelést prognosztizálnak.

Miként vélekednek a szakértők?

Az argentin Celia Szusterman, a Dél-atlanti Tanács brit-argentin kapcsolatokkal foglalkozó szakértője szerint az argentin kifogások nem fognak megszűnni az idő múlásával. Erre legnagyobb garancia maga az alkotmány, amely az ország integráns részeként kezeli a szigeteket, méghozzá az antarktiszi és tűzföldi területtel egy körzetként. Ennek ellenére véleménye szerint az értelmiség pár képviselője már nem hisz a történelmi igényeknek – ők sokkal inkább úgy látják, hogy az ügy aktuálpolitikai színezete kezd meghatározó lenni az elnökasszony saját támogatottságának biztosítása miatt. Szusterman szerint az argentinoknak nincs szüksége a szigetekre sem gazdasági, sem kulturális, sem politikai okokból. Ellenben úgy látja, hogy a szigetlakókkal való baráti viszony kialakítása a jövőben nagyobb prioritást kellene, hogy élvezzen, aminek következtében a falklandiak is szívesebben látogathatnák a dél-amerikai országot Chile, vagy a távoli Egyesült Királyság helyett.

Fernández motivációt támasztja alá Ann Leslie, a Daily Mail egykori tudósítója is. Szerinte a mostani szavakkal történő dobálózás a gazdasági élet jellegzetességei, a befektetői bizalom és várakozások szerint egyenesen katasztrofális hatással lehet az argentin gazdaságra, de „Kirchner tudja, hogy egy vita a külföldi hatalmakkal neki jól jön”.

A Guardian részéről Simon Jenkins viszont azt nem tudja elképzelni, hogy egy Falkland-szigetekhez hasonló apró, távoli és az argentin csörtét nem számítva jelentéktelen szigetcsoport a brit külpolitikát ilyen mértékben le tudja kötni. Véleménye szerint a politikusok hozzáállása és Vilmos herceg kiküldetése annak ellenére furcsa, hogy ez a herceg elfogadottságát javítja alattvalói körében. Jenkins szerint, ha a britek nem szálltak volna be ebbe a játszadozásba, akkor Fernándeznek is jóval kisebb teret hagytak volna az érvényesülésre. A bajt azonban jobb megelőzni, mintsem később szenvedni tőle – és ezt Jenkinsnek is érdemes lenne megfontolnia.