Egyelőre szárnyaszegett a Horvát Hadsereg

Ha Kelet-Közép-Európában van olyan haderő, amely jelentős mértékben eltérő fejlődési pályán mozgott, mint a térség többi katonai szervezete, akkor a Horvát Hadsereg mindenképpen ebbe a kategóriába tartozik. Míg a rendszerváltozások éveire a régió legtöbb országa a Varsói Szerződés maradványaként ésszerűtlen méreteket öltő tömeghadsereget örökölt, addig Horvátország némi túlzással csak a rájuk kilőtt lőszert kapta az egykori Jugoszláv Néphadseregtől.

A kilencvenes évek elején a kelet-nyugati szembenállás megszűntével majd mindenhol megkezdték a hidegháborús tömeghadseregek leépítését, átalakítását, ésszerűsítését, melyet nagy többségben már nem a területvédelmi elvek határoztak meg. Ezzel szemben az éppen a függetlenségéért harcoló horvátoknak nem nagyon volt mit leépíteni vagy átalakítani. A délszláv háborúk első hónapjai Zágrábban arról szóltak, hogy az életbe lépő fegyverembargó ellenére a JNA örökségéből szinte teljes mértékben hiányzó nehézfegyvereket pótolják, illetve megteremtsék a független Horvát Hadsereg alapjait. Tehát míg térségünk legtöbb országa éppen megszabadulóban volt a tömeghadsereg negatívumaitól, addig Horvátország háborús körülmények között volt kénytelen a nulláról kezdeni.

Innen viszont 1994-95-re nem kevés külső segítséggel odáig jutott, hogy harci körülmények között is képes volt együttműködni a NATO-val, melynek ekkor – ha hivatalosan nem is – gyakorlatilag a szárazföldi haderejeként tevékenykedett. Mind a horvátországi területek felszabadításában, mind pedig a boszniai harcokban. A háború végére tulajdonképpen a Hrvatska Vojska elmondhatta magáról (a térségben egyedüliként), hogy a NATO-val közös hadműveletekben vett részt. Ennek fényében pedig a horvát haderő olyan előnyre tett szert a többi aspiránssal szemben, melyet Zágráb csak rossz politikai döntéseivel annulálhatott.

A legtöbb horvát katonai és külügyi szakértő egyetért abban, hogy ha nincs Franjo Tuđman különutas politikája, akkor Horvátország sokkal korábban léphetett volna a NATO tagok sorába. Így viszont csak az egykori horvát elnök 1999 év végi halálát követően indulhatott el az ország, s így természetesen a hadsereg megreformálása is.

Átalakuló keretek

A horvát fegyveres erők létszámát már az 1996. június 14-én Firenzében elfogadott regionális fegyverkorlátozó egyezmény keretek közé szorította. A Horvátország, Bosznia-Hercegovina és az akkor még Jugoszlávia néven ismert Szerbia, valamint Montenegró az egykoron a NATO és a VSZ tagjai által vállalt hagyományos fegyverzetcsökkentés (CFE-szerződés) mintáját követve vállalták a harckocsik, a páncélozott gyalogsági harcjárművek, a tüzérségi eszközök, illetve a harci repülők és helikopterek mennyiségének korlátozását. Így tulajdonképpen Horvátország már a függetlenségéért vívott háború lezárását követően lemondott a tömeghadsereg lehetőségéről, a komoly reformok végrehajtásának beindítása viszont Franjo Tuđman haláláig váratott magára.

Horvátország végül 1999 szeptemberében lépett az expedíciós haderő megteremtésének útjára, s katonái azóta több mint húsz az ENSZ, a NATO vagy az EU által formába öntött misszióban vettek részt. A 2000-ben bekövetkező politikai fordulat rövid időn belül éreztette hatását. Zágráb már az év májusában csatlakozhatott a NATO PfP (Partnership for Peace) programjához, két évvel később pedig az úgynevezett MAP (Membership Action Plan) státusz birtokában már a teljes jogú NATO tagság előszobájában érezhette magát.

Részvétel a nemzetközi műveletekben

Horvátország – mely 2008 januárjában megszabadult a sorkötelezettség béklyóitól is – végül 2009. április elsején Albániával karöltve ért révbe és csatlakozott a nyugati világ legerősebb katonai szövetségéhez, s hadereje alig 18 ezres összlétszámához képest azóta is erőn felül vesz részt annak missziós műveleteiben.

Zágráb ma összesen kilenc misszióban 479 katonát állomásoztat külföldön. Több mint száz békefenntartója hat különböző ENSZ műveletből veszi ki a részét, s jelenlétük – ha csak minimálisan is – de már az unió által felügyelt missziókban is érzékelhető. A legjelentősebb határon túli bevetésük mégis a NATO keretei közé sorolhatóak, hiszen 22 Koszovóban szolgáló katonájuk mellett majd 350-et állítottak a szövetség afganisztáni műveleteinek szolgálatába. Ezzel pedig az ázsiai ország a horvát expedíciós tevékenység leginkább kiemelt célterülete lett.

Felemás arzenál

A Horvát Hadsereg fegyverarzenálja igen változatos. A vadonatúj és modern harceszközök mellett sok esetben a végletekig elavult haditechnikához is kénytelenek hozzányúlni, ha a délszláv ország érdekeinek vagy területének védelméről van szó. Horvátország a SIPRI (Stockholm International Peace Research Institute) nyilvántartása szerint átlagosan a teljes GDP 1,6-1,7 százalékát költi a haderejére minden évben, ami egyáltalán nem számítana rossz mutatónak, az viszont beszédes adat, hogy ennek a keretnek csupán 15 százaléka fedezi az eszközpark modernizációját, illetve cseréjét. Ez pedig jóval elmarad a NATO által javasolt szinthez képest.

A szárazföldi haderőnem tagjai egyértelműen kivételezett helyzetben érezhetik magukat a Horvát Hadseregen belül. Bár itt is találunk elavult technikát, de a HKoV már évekkel ezelőtt megkezdte utóbbiak lecserélését. A kézi lőfegyverek sok esetben már a legmodernebb kategóriába sorolhatóak, de a 2007 nyarán a finn Patria-tól rendelt 126 harcjármű is jól példázza a fejlesztési törekvéseket. Az állományban lévő 75 harckocsi túlnyomó része a szovjet T-72-es modernizált változata – a még Jugoszláviában gyártott M-84-es –  illetve annak horvát fejlesztése az Alan Degman (M-95).

A horvát szárazföldi haderőnem tehát összességében nem panaszkodhat, a légierő viszont annál inkább. A HRZ ma egyetlen harci helikopterrel sem rendelkezik, s harci repülőit is csak az a tíz MiG-21-es képviseli, melyek jobb helyeken már évek óta valamelyik hadtörténeti múzeum udvarán ácsorognak. A horvát pilótákat vélhetően az sem vigasztalja, hogy a légierő két darab szállító- , 25 darab kiképző- és 12 darab tűzoltógép birtokosa. Az elavult géppark cseréje évek óta témaként szolgál – legutóbb épp Gripenek kerültek a pletykák kereszttüzébe – de az anyagi lehetőségek korlátai eddig meggátolták a légierő modernizálást.

A haditengerészet sincs éppen irigylésre méltó helyzetben. Az 1615 főt soraiban tudó haderőnem mindösszesen 30 vízi járművel rendelkezik, ráadásul ezeknek több mint a fele vontató, mentő- vagy egyéb segédhajó.

Mátraházi Tibor

Mátraházi Tibor

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »