Már régóta készült a lemondásra a miniszterelnök

Megtervezett volt Emil Boc lemondása, az eddigi román miniszterelnök már jó ideje előkészítette távozását hivatalából – írta kedden a román sajtó.

Emil Boc hétfőn mondott le kormányfői posztjáról, ami egyben a teljes román kormány lemondását jelenti. Az Evenimentul Zilei című román napilapban Ion Cristoiu politikai elemző szerint Boc azért mondott le csak hétfőn, mert meg kellett várnia, amíg befejezi bukaresti látogatását a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége. A szerző szerint Boc nem az utca nyomására  és nem a pártján belül vele szemben megfogalmazott bírálatok miatt köszönt le, hanem azért, mert távozása már korábban eldőlt. A cikkszerző ezzel arra utal, hogy Traian Basescu államfő szerint Boc lemondásáról már decemberben tárgyaltak.

A Ziarul Financiar című gazdasági napilap szerint Boc azért távozott posztjáról, hogy „megmentse” pártját, hiszen ő a román kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Pártnak (PD-L) az elnöke is. Jelenleg a politikai erő támogatottsága a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint 15-20 százalék körül mozog. Ezért elemzők szerint Boc az idei parlamenti választásokra való tekintettel mondott le azért, hogy megállítsa pártja közvélemény-kutatásokban tapasztalt hanyatlását. Elemzők szerint az utca nyomása is közrejátszott döntésében, hiszen Romániában január eleje óta tartanak azok a tüntetések, amelyeket az egészségügy tervezett privatizációja váltott ki. Emellett saját pártjában is egyre nagyobb volt az elégedetlenség vele szemben, ami szintén hozzájárult lemondásához – írja a Ziarul Financiar.

Az Adevarul című napilap szerint Basescu azért javasolta Mihai Razvan Ungureanut kormányfőjelöltnek, mert egyrészt azt reméli, hogy így ismét növekedési pályára állhat a PD-L támogatottsága, másrészt a kormányfői poszt megfelelő „ugródeszka” lehet Ungureanu számára az elnökválasztásokon való részvételhez. A lap emlékeztet arra, hogy Ungureanu neve nem hivatalosan már korábban felmerült lehetséges államfőjelöltként, a kormányfői tisztség pedig lehetőséget ad a fiatal politikusnak ahhoz, hogy felépítse arculatát a 2014-ben esedékes elnökválasztásra – írja az Adevarul.

Kitekintő / MTI

Friss hírek