Afrikai Uniós csúcs: meglepő és impotens

Az első csúcs, ami a szervezet alapító atyja, Moammer Kadhafi nélkül került megrendezésre; Kína elképesztő ajándékot adott az Uniónak és a kontinensnek; Ban Ki-mun beszólt; míg a résztvevők képtelenek voltak új bizottsági elnököt választani. Számos kérdésre nem jutott kellő idő, a válságok pedig nem oldódtak meg.

Az első csúcs Kadhafi nélkül

Január utolsó napjaiban tartotta féléves ülését az afrikai nemzeteket tömörítő Afrika Unió. A Marokkó kivételével az összes afrikai államot tagjai közt tudó szervezet ezúttal Addisz-Abebában, Etiópia fővárosában ülésezett. A kétnapos csúcsot nagy várakozás előzte meg, szolgáltatott meglepetést, illetve szinte minden lényeges kérdést megválaszolás – még kevésbé megoldás – nélkül hagyott. A mostani – története során a 18. – az első, amit a „fővédnök” és szellemi letéteményes, a korábbi líbiai vezér, Moammer Kadhafi nélkül tartottak.

A kontinens északi részén tavaly végigsöprő „arab tavasz” legnagyobb prédája volt ő: a forradalom megdöntötte 42 éves, beton szilárdságúnak hitt uralmát, életével pedig egészen megdöbbentő módon végzett. Kadhafi hiánya – és az, ahogy távozott – rányomhatta volna a bélyegét a csúcsra, de nem tette. A „királyok királya” – ahogy előszeretettel hívta magát a fekete kontinensen – azon kívül, hogy 2002-ben az ő kezdeményezésére alakult meg az Unió az 1963-ben létrejött Afrikai Egységszervezet (OAU) jogutódjaként, a szervezet legfőbb pénzügyi támogatója is volt. A jövőt illetően felmerül, ki tudja majd betölteni az általa hagyott financiális űrt – ha egyáltalán lesz ilyen. Szakértők szerint ez a szerep Dél-Afrikára, a déli rész legerősebb gazdaságával rendelkező országára hárul majd, hiszen – úgy vélik – a demokratikus átalakuláson áteső északi kormányok semmiképp nincsenek abban a helyzetben, hogy ilyen szolidáris célokra elkülönítsenek saját költségvetésükből.

Kína ellopta a show-t

A 18. csúcs az „egymás közti kereskedelem” égisze alatt jött létre. A terv az volt, hogy a résztvevő afrikai nemzetek a kontinensen belüli kereskedelmet fellendítő megállapodásokat kötnek majd. A forgatókönyv azonban bizonyos értelemben felborult. A főcél mellett két kötelező teendő volt napirenden: megválasztani a szervezet soros elnökét, illetve a végrehajtó szerv, a Bizottság elnökét; másfelől előmozdítani a politikai-humanitárius válságok megoldását. Határozottan állítható azonban, hogy nem ezek miatt marad emlékezetes a csúcs.

Kína afrikai terjeszkedésével és gazdasági-politikai befolyásának növekedésével mélyrehatóan foglalkoztunk korábbi cikkünkben, amikor a „keleti sárkányt” övező városi legendák valóságtartalmát vettük nagyító alá. Kína volt a mostani csúcs egyik főszereplője. A találkozót a vadonatúj, ultramodern addisz-abebai komplexumban tartották, ami egyben a Bizottság állandó székhelye is mostantól. A száz méteres, az etióp főváros látképéből kiemelkedő monstrumot az első dollárcenttől az utolsóig (beleértve az irodai bútorokat is) Kína fizette, 200 millió dollárt fektetve bele a projektbe. Az épület ezzel a kínai jelenlét leglátványosabb – sokak szerint túlságosan hivalkodó –, megdönthetetlen bizonyítéka. Kína ezzel a nem olcsó, de hosszú távon vélhetően busásan megtérülő gesztussal egyfelől biztosította az afrikai felet együttműködése komolyságáról, másfelől egyértelmű üzenetet küldött a világnak. Kína végérvényesen megérkezett Afrikába – már ha volt, aki eddig kételkedett volna ebben.

A fekete kontinens és a keleti óriás egymásra találása egy komplex, gazdaságpolitikai partnerség, világos érdekekkel. Kínának, fejlődési iramának fenntartásához, olyan mennyiségű nyersanyagra és ásványkincsre van szüksége, amit csak máshonnan tud beszerezni, „otthon” nem. Ezt nyújtja Afrika. S hogyan fizet Kína? Ha egyszavas választ kellene adni: infrastruktúrában. Kórházak, utak, iskolák, gyárak, vasútvonalak építésével elsősorban. Kína nem szeret készpénzben fizetni. A kínai logika szerint sokkal inkább megtérülő, ha olyan formában fizet, hogy az tartósan a partner javát szolgálja. Természetesen önzetlen filantrópizmusról nincs szó. Kína úgy „sakkozik”, hogy az ily módon fejlődő országok később jobban meg tudják majd hálálni a nagylelkű partner támogatását.

Mindkét fél nagy hangsúlyt fektet a kommunikációra, kapcsolatuk értelmezési lehetőségeinek leszűkítése végett. A nyugat szemében Kína a jótékonyság leplébe burkolózva jön, lát és elvisz (nyersanyagot, ásványkincset), míg a kiszolgáltatott Afrika éhes gyerekként mindenre bólint, csak enni kapjon. Afrika ezért, amikor csak teheti, elmondja, hogy nem egyoldalú kínai diktálásról van szó, sokkal inkább egyenrangú gazdasági kooperációról. Kína szintén hasonló képet kíván a külvilág felé mutatni: nem öncélú adakozás vezérli, hanem mellérendelt partnerség.

Ban Ki-mun szokatlan kemény szavakkal állt ki a melegek mellett 

Egy másik epizód kevesebb visszhangot váltott ki maguktól a jelenlévő afrikai vezetőktől, viszont annál nagyobb publicitást kapott a nyugati sajtóban. Ban Ki-mun ENSZ-főtitkár egy szokatlanul szókimondó beszédben hívta fel a figyelmet az afrikai homoszexuálisok sajnálatos helyzetére.

Melegnek lenni a világnak ezen a részén a kontinensen hatályos törvények miatt hatványozottan nehéz. Negyvenegy állam bünteti valamilyen módon a homoszexualitás valamilyen formáját. Van, ahol halálbüntetés jár érte, van, ahol „csak” börtön. Van, ahol minden formája főbenjáró bűn, van, ahol csak nyilvánosan tilos ilyen irányultságú cselekmény kifejtése. „Tűrhetetlen, hogy a szexuális irányultság és a nemi identitás alapján bizonyos embereket másodrangú állampolgárokként kezeljenek!” – fakadt ki a főtitkár. Afrikában hivatalosan egyedül Dél-Afrika ismeri el a melegjogokat, illetve az azonos neműek házasságát.

Az afrikai vezetők szó nélkül hagyták Ban Ki-mun szavait, közvetlenül a csúcs alatt nem érkezett válasz beszédére. Azt azonban lehet tudni, hogy a kontinens államférfijai nem nézik jó szemmel, ha „kívülről szólnak bele abba”, hogyan is kéne gondolkodniuk bizonyos kulturális kérdésekről. Többségük szerint a homoszexualitás idegen az afrikai kultúrától és hagyományoktól. Más nyugati vezető is fogalmazott meg hasonló bírálatot egyébként: David Cameron brit miniszterelnök tavaly egyenesen azt nyilatkozta, megfontolják, hogy azoktól az országoktól, amelyek nem ismerik el a homoszexuálisok jogait, megvonják a további segélyek folyósítását.

Van új elnök, nincs új elnök – ilyen még nem volt!

A csúcson két jelentős poszt megújítása volt napirenden. A soros elnök megválasztása annak rendje és módja szerint le is zajlott. A leköszönő elnököt, Teodoro Obiang Nguemát, Egyenlítői-Guinea elnökét a benini elnök váltja a szervezet élén. Az 54 tagállamot tömörítő blokk egyéves soros elnökségét átvevő Thomas Boni Yayi saját és a kontinens legfontosabb feladatának a „béke Afrikába történő visszatérését” nevezte meg.

Nem zajlott ilyen simán a másik csúcstestület, a végrehajtásért felelős Bizottság első emberének megválasztása. A 2008 óta hivatalban lévő gaboni Jean Ping-et a kemény kampányt folytató dél-afrikai Nkosazana Dlamini-Zuma hívta ki. Utóbbi egy hölgy, méghozzá a hivatalban lévő dél-afrikai elnök, Jacob Zuma korábbi felesége, hazája belügyminisztere. A több fordulós választáson végül egyik jelölt sem tudta megszerezni a kétharmados többséget, így a nagy várakozás által övezett tisztújítás elmaradt. A következő, júniusban megrendezésre kerülő malawi csúcsig a Bizottság kenyai alelnöke tölti be az elnöki posztot. A nemzetközi sajtóban a hét „vidám hírét” a dél-afrikai delegáltak szavazást követő rögtönzött énekes-táncos ünneplése szolgáltatta.