Dübörög a kínai gazdaság

Ralit hozott a mai nap a távol-keleti tőzsdéken. A Shanghai kompozit index 4,2%-os pluszt tudott elkönyvelni a negyedik negyedéves GDP adatnak köszönhetően – ekkora napi emelkedésre 27 hónapja nem volt példa. Az utóbbi időben egyre több befektető tart a kínai gazdaság lassulásától, amire a közölt adat most rácáfolt (ha a statisztikai hivatalnak hiszünk).

A negyedik negyedévben 8,9%-kal nőtt a kínai gazdaság – várt 8,6% – az előző negyedévi 9,1%-hoz képest. A GDP adat mellett a decemberi kiskereskedelmi eladások is jól muzsikáltak, hiszen 18,1%-kal haladták meg az egy évvel ezelőtti értéket. Az emelkedésben véleményünk szerint a short zárások és az alacsonyabb kamatszintre spekuláló befektetői várakozások is nagymértékben szerepet játszottak, az optimizmus azonban véleményünk szerint nem lesz hosszú életű.  

Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »