Vizsgálatot követelnek a tádzsik újságírók

A tádzsikisztáni médiaszervezetek határozottan elítélik a január 13-ára virradó éjjel Dododzson Atovollujev újságírót ért támadást, és az ügy alapos kivizsgálását követelik az orosz rendvédelmi szervektől – írja a RIA hírügynökség január 13-án pénteken. A Moszkvában tartózkodó tádzsik ellenzéki újságíró súlyos sérüléseket szenvedett és a sürgősségi osztályra szállították, ahonnan a napokban kerül át a fekvőbeteg részlegre. Már tudatánál van. A rendőrség bűncselekmény gyanújával indított nyomozást.

Egyelőre nem tudni, hogy a támadás Atovollujev újságírói tevékenységével van-e kapcsolatban, aki 1992-ben kényszerült elhagyni hazáját, Emomal Rahmonov hatalomra jutásakor. Az újságíró Oroszországból is folytatta ellenzéki tevékenységét, és ennek megfelelő újságokat jelentetett meg és együttműködött a „Novaya Gazeta” című lappal és a „Szvoboda” rádióval. Németországban is élt politikai menekültként. 2000 óta társelnöke a Közép-ázsiai Demokratikus Erők Fórumának, valamint 2007 óta a hatóságoknál nem regisztrált „Vatandor” („Hazafi”) mozgalom vezetője.

Tádzsikisztánban többször is büntetőeljárást indítottak Atovollujev ellen, és Dusanbe több mint húszszor folyamadott Moszkvához az újságíró letartóztatásáért. Oroszország azonban csak egyszer, még 2001-ben tett eleget az egyik kérelemnek. A tádzsik Legfőbb Ügyészség utoljára tavaly indított eljárást a külföldön tartózkodó ellenzéki ellen, és ismét követelték a kiadatását, amit Moszkva ismét elutasított.

Tóth I. Dávid

Friss hírek