Kizárnák az RMDSZ-t a kormányból

Victor Ponta, a PSD elnöke pénteken Galacon tartott sajtóértekezletén azt nyilatkozta, az USL már nem akar az RMDSZ-szel együtt kormányozni, a szociál-liberális szövetség célja, hogy a választásokon megszerezze a parlamenti mandátumok 50%-át.

Victor Ponta azt mondta, az RMDSZ-nek ellenzékbe kell vonulnia, mert annyi év kormányzás után „elfáradt”. „Ez egy fontos politikai döntés. Én nem vagyok magyarellenes vagy sovén, az RMDSZ-ről mint pártról beszélek. Annyi év kormányzás után, gondolom, elfáradtak, elérték minden célkitűzésüket, és ellenzékbe kell vonulniuk” – állította Victor Ponta.

Kitekintő / Nyugati Jelen, Mediafax

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »