Marosvásárhelyi orvosi egyetem: marad a bojkott

Nem tartották be a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusának tagjai az intézetek létrehozására érvényes egyetemi szabályokat, ezért nem törvényesek a frissen létrehozott intézetek a magyar oktatók szerint.

Mint arról korábban beszámoltunk, a múlt héten annak ellenére jöttek létre az egyetemi intézetek, hogy a magyar szenátusi tagok jelentős része nem értett egyet az egyetemi charta jelenlegi változatával, az oktatási minisztérium is változtatásra kötelezte az egyetemvezetést. A főtanszékek létrejöttét szakmai és politikai szervezetek is sürgették.

„Amíg nincs érvényes charta, addig nem is lehet jogszerűen dönteni az intézetek létrehozásáról” – emlékeztetett dr. Szabó Béla. A dékánhelyettes elmondta:  az intézetek létrehozásakor csupán néhány magyar oktató volt jelen, és nem szavazott az érvényes döntéshez szükséges többség, mert tartotta magát a korábban meghirdetett bojkotthoz. „A döntés most az oktatási minisztérium kezében van, a napokban kell megérkeznie a charta módosításával kapcsolatos állásfoglalásnak” – tette hozzá Szabó Béla.

A professzor emlékeztetett arra, hogy az egyetemvezetés néhány kompromisszumot elfogadott a chartával kapcsolatban, így biztosítékot vállalt a magyar  intézményvezetők kinevezésére is. „Ha nem alakul  magyar intézet, akkor nem lesz mód magyar rektorhelyettes kinevezésére sem” – ismertette a csapdahelyzetet  a MOGYE professzora.

Cătălin Baba oktatási államtitkár korábban azt nyilatkozta,  ha a szenátus nem tartja be az oktatási törvényben foglaltakat, a szaktárca retorziókat alkalmaz.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »