Folyik a parlamenti választás Oroszországban

Ma reggel nyolc és este nyolc között adhatják le szavazataikat az orosz állampolgárok hét párt jelöltjeire. Helyi idő szerint déli 12 óráig a  választásra jogosultak 11,2 százaléka járult urnákhoz – közvetítette Sztanyiszlav Vaszilov, a Központi Választási Bizottság elnökhelyettesének bejelentését a RIA hírügynökség. Ez azt jelenti, hogy a részvétel eddig négy százalékkal magasabb, mint a legutóbbi, 2007-es választásokon.

A Duma és a regionális parlamenti választásokkal kapcsolatban eddig három nagyobb incidens került nyilvánosságra – továbbította az Interfax a belügyminisztérium közleményét. Adminisztráció során történt szabálysértésekkel kapcsolatban 216 jegyzőkönyvet vettek fel, ezek többségében illegális kampányoláshoz kapcsolódnak: két helyen figyelték meg a választók lefizetését, és hat tömegrendezvényről is beszámoltak. A Központi Választási Bizottság szerint a nemzetközi megfigyelők nem észleltek szabálysértéseket.

111,7 millió szavazócédulát nyomtattak, melyeket  a visszaélések megelőzése végett különleges megjelöléssel láttak el. Tíz régióban az orosz mellett a helyi hivatalos nyelven is készítettek szavazólapokat, s további 2,6 millió további cédula áll a lakóhelyüktől távol szavazók rendelkezésére. A választások tisztaságára a Vedomosztyi tudósítása szerint 500 ezer orosz és 700 külföldi megfigyelő ügyel.

Dancsecs Réka

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »