Fő, hogy egészség legyen – meg beteg

Az állami klinikák orvosainak ádáz bérharca (több mint 300 euró(!) havi pluszjuttatás nem elég nekik) annyira gáz, hogy legfeljebb röhögni érdemes rajta. Már, ha egészséges az ember…

Az állami klinikák orvosainak ádáz bérharca (több mint 300 euró(!) havi pluszjuttatás nem elég nekik) annyira gáz, hogy legfeljebb röhögni érdemes rajta. Már, ha egészséges az ember…

Ha viszont beteg, eztán legfeljebb elmegy valamelyik magánklinikára, ahol éjt nappallá téve magánorvosok gályáznak. A páciens pénzéért. Megfizeti a kivizsgálások és a terápia hivatalos taksáját, aztán gyógyulás esetén belengeti a nemzetközileg ismert módon a lószerszámot az állami kórház irányába. Ha a sikeres terápia ellenére elhalálozás esete következik be, ez utóbbi aktus természetesen – értsd, a lószerszámlengetés – elmarad.

Jó, jó, de mi van, ha nincsen a betegnek pénze, és nem tudja kifizetni a magángyógyítás költségeit?

Ilyen esetben is meg lehet halni. De legalább nem kell azon bosszankodnia a páciensnek, hogy meghalt, holott a magánklinika, a magánorvos szuper, és a műtét/terápia is sikeres volt.

Ha az illető netán olyan szlovákiai magyar, akinek nincsen pénze, szintén nem kell rögtön meghalnia. Mert, például itt van kéznél a Zanyaország! Ahol, most már működik a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Amelyben a határon túli magyarokról való gondoskodás kötelező. Mondhatni, szent küldetés. Méghozzá ingyen! Legalább is erről mantráznak orrba-szájba az illetékes hasbeszélő fejek… Persze nyilván csak addig, amíg ott is el nem uralkodik az önsajnálat a dokikon. És, hogy éhen ne haljanak, el nem húznak Nyugat-Európába, Amerikába, a Távol-Keletre ők is. Vagy ne adj isten, bedől a zanyaországi államháztartás néhány éppen kormányrúdnál sertepertélő páciens miatt…

Ha már a hagyományos melegebb vidéken kívül elhúznak valahová a pénzéhes szlovák és/vagy magyar dokik, a legdörzsöltebbek főként Kínába mehetnének. Ha tudnak vagy képesek megtanulni mandarinul. Ott ugyanis annyi a lehetséges páciens mint a rizspelyva. Ami pedig ennél is fontosabb tény: kommunizmus van!

És egy akkora kommunista országban, mint Kína, mindegyik dezertőrre juthat akár külön-külön is egy egész pártbizottsági apparátus. Amelynek egészségügyi karbantartása, esetleges gyógyítása kiemelt pártfeladat lévén, egészen biztosan kiemelt gázsival jár arrafelé. Vagy nem. Az lenne aztán a szívás, ha az emiatt sztrájkkal, meg dezertálással fenyegetőző delikvensekből rövid úton szervdonort csinálnának a náluknál sokkal öntudatosabb és szófogadóbb, vagyis stréber bennszülött kollégák. Mert, ahol sok ember van, elkel ám a sok-sok szervdonor is…

De képzeljünk el a felvázoltaknál még abszurdabb helyzetet. Tegyük föl, hogy orvosok hiányában rövid időn belül kipusztul idehaza az egész lehetséges pacientúra. Legalább is drámai módon megcsappan a betegek létszáma. Miközben egészen biztosan nem lesz képes Nyugatra, Kínába, avagy az állami lébecolásnál sokkal emberpróbálóbb magánpraxisba távozni minden olyan állami orvos, aki az ádáz bérharc végén fölmondott és elveszti állását. Mi lenne ezekkel a szerencsétlen lúzerekkel?! Mehetnek a fafejű szakszervezeti keresztapjukhoz panaszra. Esetleg bagóért Kukutyinba. Közmunkásként zabhegyező-csicskának. Csak azért, mert életükben nem hallottak Hofi Gézánk bölcs orvosáról, aki állítólag azt tartotta: fő, hogy egészség legyen – meg beteg.