Peru: „Lányokat az iskolába!”

Egy perui emberi jogi szervezet több éve azon dolgozik, hogy a legszegényebb körülmények között élők körében is érvényesülhessen az oktatáshoz való alapvető jog – különös tekintettel a diszkrimináció miatt hátrányosan megkülönböztetett lányok és asszonyok részére. A „Lányokat az iskolába” program azonban nemcsak az iskolai oktatásra helyezi hangsúlyt, hanem gyökeres változást kíván elérni a több száz évre visszatekintő családon belüli szokások, egyenlőtlenségek tekintetében is.

„Az asszonyoktól azt halljuk, nem akarnak nők lenni, mert sok szenvedéssel jár” – nyilatkozta Rosa María Mujica, a Perui Emberi Jogok és Béke Oktatási Intézet professzora (Instituto Peruano de Educación en Derechos Humanos y Paz – IPEDEHP). Az emberi jogok és a szociális oktatási programok terén nagy tapasztalattal rendelkező Mujica szerint az oktatás segíthet hozzá a történelem megváltoztatásához.

Annak ellenére, hogy kétségbevonhatatlan javulás mutatkozott az utóbbi évtizedekben a nők helyzetében, azonban a társadalomba túl mélyen ágyazódott be a diszkrimináció, amelynek egyenes következménye lett az ún. „szegénység feminizálása” folyamat – közölték az Entreculturas non-profit fejlesztési szervezet által kidolgozott  „Lányokat az iskolába” (Las ninas a clase) című projekt madridi sajtótájékoztatóján. 

A szegénység sokkal jobban érinti a nőket, hiszen napjainkig megfigyelhető modell szerint alárendelt szerepet töltenek be a férfiak mellett, önállóságuk korlátozott, legalapvetőbb jogaikat sem tartják tiszteletben, és jóval nehezebben illeszkednek be a munkaerőpiacon, amely azzal is jár, hogy az életben kevesebb előrelépési lehetőségük van.

A világ 69 országa még mindig nem jutott el a nemek közötti egyenlőségének biztosításáig, és a nők olykor leküzdhetetlen akadályokkal találják magukat szembe, amikor tanulni szeretnének, és nem is mindig tudják befejezni tanulmányaikat. A férfiak tekintélyuralma, az elsietett házasságok, a korai terhességek, a háborús helyzetek, az iskolák közelében tapasztalható erőszakos és veszélyes körülmények, a kulturális megkülönböztetések, vagy éppen a családok szegénysége mind nehezítik a nők beilleszkedését az oktatásba.

Az Entreculturas Alapítvány szolidaritást vállalt a lakosság hátrányos helyzetű tagjai iránt, és az oktatás támogatását a társadalmi változás eszközének tekinti. Latin-Amerikán kívül Afrikában is tevékenykednek, figyelmük különösen a menekültek és a lakóhelyüket elhagyni kényszerülők felé fordul, főként az oktatáshoz való jog biztosításában. A „Hit és Boldogság” (Fe y Alegria) népszerű oktatási mozgalom tagjaként 17 latin-amerikai és afrikai országban vannak jelen.

A „Lányokat az iskolába” című jelentésükben az asszonyok és lányok oktatáshoz való alapvető jogát támogatják, amellyel elérhetővé vállhat a férfiak és nők közötti egyenlőség megteremtése. A szervezet felmérte a nők és lányok tanulási lehetőségeit Peruban, melynek kapcsán egyenlőtlen feltételek tártak fel.

Egyben komoly ajánlásokat fogalmaztak meg a kormányoknak és a nemzetközi szervezeteknek, amellyekkel véget vethetnek ennek az igazságtalan helyzetnek. Az oktatáshoz való alapvető emberi jog széles körű biztosítása lehet az egyik alapja egy igazságos társadalom meglétének, melyhez a tanulmány szerint:

• Növelni kell az oktatásra szánt anyagi támogatást;
• A szegénység és a kirekesztettség leküzdése érdekében interkulturális oktatási modellt kell bevezetni;
• Át kell tekinteni az oktatási rendszer működését és szerkezetét;
• Meg kell erősíteni az állampolgárok aktív részvételét a politikák kialakításában, irányításában és ellenőrzésében;
• Biztosítani kell a megfelelő körülményeket a tanárképzésben.

Az esettanulmány kiemeli a Quispicanchiban, Cuzco tartományban lévő vidékeket, ahol a lakosság 75,3 százaléka szegény, ebből 51,3 százalék mélyszegénységben él. Itt a népesség több mint fele nem tud sem írni, sem olvasni.

Ez a vidéki iskolai program Quispicanchiban igyekszik, javítani az őslakos gyermekek tanulási lehetőségein, megtanítani a családokon belül a nemek közötti egyenlőséget, mindezt két nyelven (kecsua és spanyol).

A jelentés madridi bemutatóján részt vett Roxana Quispe, a 30 éves Tinki közösség vezetője (Quispicanchiból), aki a vidéki iskolai program végrehajtásában is szerepet vállalt. „Az iskola sokat változott. Már nincs erőszak, csak öröm. A fiamnak másfél órányi utat kell megtennie az iskoláig, de örömmel és boldogan vág neki minden nap. Még csak hét éves, de egyedül megy. A gyerekek összeszedik magukat, mert tanulni akarnak.”

Roxana Quispe, aki 14 éves koráig analfabéta volt, és ekkor kezdett el spanyolul tanulni, beszámolt arról a félelemről és erőszakről, ami akkor volt jellemző, amikor ő járt iskolába gyerekként. „Sokan nem mentek iskolába, és nemcsak azért, mert szegények voltak, hanem mert féltek.” Majd elmagyarázta, miért volt ez a félelem jelen szinte minden családban: „Az apám soha nem ölelt meg, nem segített a tanulmányokban, de mindenhol ez volt jellemző”.

Mujica beszámolt arról, hogy munkájában figyelme elsősorban a tanárok felé fordul: „Átalakítjuk a tanítási módszereket. Nem nagy szavakkal keressük fel őket, hanem a saját történeteiken keresztül igyekszünk hatást gyakorolni rájuk. Az a tervünk, hogy megértsék: ‘amit nem érzünk, azt nem értjük’ – ahogy mondta Simón Rodríguez, Simón Bolívar tanára -, és amit nem értünk, az nem érdekel”. Ugyanezt a taktikát alkalmazzák a szülőknél és a gyermekeknél is. „Ez egy folyamat része, amelynek során saját lelkiismeretük miatt elindulnak dolgozni, büszkeségből és a jogaikra ébredve, és így átalakíthatják saját életüket” – foglalta össze a perui tanárnő. 

Roxana Quispe már saját apró közösségén belül is érzékeli ennek az oktatási projektnek a jótékony hatásait. Kevesebb az erőszak, nagyobb tisztelettel és gyengédséggel fordulnak egymás felé. Ahogy a tanárok játszanak a gyerekekkel, ugyanezt teszik velük szüleik is. „Ma az anyám azt mondja nekem, hogy szeret, megölel és meghallgatja a problémáimat. Mindezt nem tette meg, amikor kislány voltam”.