Szappanoperává duzzadó belga kormányalakítás

Belgium rekord hosszúságú kormányalakítási folyamata egyre közelebb kerül ahhoz a várva várt ponthoz, hogy Elio di Rupo frankofón szocialista politikus vezetésével végre megalakulhasson az ország 93. kormánya. Kihívásokból azonban továbbra sincsen hiány, a Kitekintő sorra vette az eddigi tárgyalási eredményeket.

Pár hónappal ezelőtt az egyik legbefolyásosabb politikus, a frankofón jobbközép pártszövetség elnöke Didier Reynders még úgy gondolta: ha októberig nem lesz kormány, akkor a király minden bizonnyal új választást ír ki, továbbra is a jól ismert felek tárgyalnak, s új választásokról a közeledő álláspontok miatt egyelőre szó sincs. A politikai döntések gyors meghozatalában az idő is sürgeti a kormányalakítási tárgyalásokon résztvevő pártokat, hiszen amellett, hogy Yves Leterme december végével távozik a miniszterelnöki székből, a költségvetés – aminek a megalkotásában a kormányalakításról tárgyaló felek is részt vesznek –  elfogadásával szintúhy lehetnek problémák.

Ennek egyik jeleként a költségvetésért felelős miniszter, a flamand liberális párt (Open Vld) korifeusa, Guy Vanhengel a De Standaard című lapnak adott interjúban kifejtette: szerinte kizárt, hogy a büdzsét a kormány és a pártok idejében (novemberben) megalkossák és a Parlament elé terjesszék, hiszen a készülő költségvetés hiánya jelenleg 11,2 milliárd euró. Ez a késlekedés pedig roppant veszélyes lehet.

Vanhengelt időközben leváltották ugyan, de nincsen egyedül a véleményével. Vasárnap párttársa, a szintén liberális Karel de Gucht, az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa az Eén nevű csatornának adott interjújában Olli Rehn pénzügyi biztos múlt heti sajtótájékoztatóját továbbvezetve hangsúlyozta, hogy a jelenlegi politikai káosz nem tesz jót a gazdaságnak, s mivel a piacok nyugtalanok, így a költségvetést idejében meg kell alkotni ahhoz, hogy Belgium Görögországhoz és Olaszországhoz hasonlóan ne veszítse el a piaci bizalmat. A költségvetés előkészítése – amelynek a fő célja a költségvetési hiány 3 százalék alá szorítása – már nagy erőkkel folyik, ám az Open Vld és a CD&V a megszorításokat kevésnek tartja. A szeparatista de Wever szerint ez csupán arra jó, hogy di Rupo megerősítse Wallónia gazdasági pozicióit, és egyben a középrétegek és a vállalkozások helyzetét fogja nehezíteni, illetve a görög útra tereli majd Belgiumot.

Egyről a kettőre

A kormányalakítási tárgyalások azonban nem csak a költségvetésről szólnak. Az október elején elfogadott közigazgatási reformcsomag megalkotása, illetve ennek részeként az ominózus Brussel-Halle-Vilvoorde választókörzet kérdésének megoldása komoly eredmények voltak az akkor már több mint 450 napja folyó kormányalakítási tárgyalások „fejlődéstörténetében”. Ez egyben azt is jelentette, hogy a pártok 15 hónap után először képesek voltak túllépni a saját árnyékukon.

A Vlinderakkoord megalkotásakor már nagyjából sejthető volt, hogy az országban klasszikusnak mondható felosztásban vesznek majd részt a pártok a további kormányalakítási tárgyalásokon. Ne felejtsük el: nagyjából szeptemberig ez nem így volt, hiszen egészen addig nagyon széleskörű politikai tárgyalások folytak a legkisebb pártok bevonásával. Szeptember végén azonban elkezdett kirajzolódni, hogy Bart de Wever – akit egyébként sokan a jelenlegi káosz fő kreátorának tartanak – mellett a kisebb pártok (Groen!, Ecolo) sem folytatják a tárgyalásokat.( Az ún. „Klassike Tripartite” nevű politikai szcenárióban flamand részről a CD&V, az Open Vld és az sp.a, vallon részről pedig az MR, a PS és a cdH vesznek részt, s így nagy valószínűséggel ők is fogják a következő kormánypártokat alkotni.)

Az október közepi újabb megegyezések első körben a közlekedési szektort érintették: a belga vasúttársáság, a Nationale Maatschappij der Belgische Spoorwegen hálózatának reformjáról és a vasúti szolgáltatás hatákonyabbá, illetve  átláthatóbbá tételéről egyeztek meg, majd pedig a Párizs körüli RER hálózat mintájára átalakított Brüsszel elővárosi vasúti rendszer, a Gewestelijk ExpresNet  újrastrukturálása kapcsán sikerült újabb eredményeket elérni. Emellett az is biztossá vált, hogy az atomenergiai szabályozáson a pártok egyelőre nem kívánnak változtatni, azaz az atomenergiáról való átállás két lépcsője továbbra is 2015-re és 2025-re marad. Ez egyébként az Ecolo és a Groen! nevű zöld pártok kritikáját váltotta ki, hiszen ők korábbi időpontokban gondolkodtak.

Ha Belgium kapcsán az atomenergia kerül szóba, akkor sokaknak a belga autópályák világítása ugrik be, nem teljesen ok nélkül: az ötvenes években vezettek be, majd 2007-ben részlegesen, 2010-ben pedig szinte teljesen megszüntettek az atomenergiával történő világítást. Annyi mindenesetre biztos, hogy Belgium a kezdetektől fogva érdekelt volt az atomenergia-üzletekben. Ennek egyik legfőbb oka a korábbi gyarmat, Belga Kongó Katanga tartományában (elsősorban Shinkolobwéban) található urániumbányái voltak, amik az Union Miniere du Haut Katanga nevű vállalat révén az első atombomba előállításához szükséges urániumot is szolgáltatták. Jelenleg két atomerőmű üzemel Belgiumban. Az egyik, a Nucleaire Productiezone Doel az antwerpeni kikötőben, a Schelde torkolatánál fekvő Doel mellett, a másik, a Centrale nucléaire de Tihange pedig a vallon részen, Hoei mellett fekszik. Előbbi négy-, utóbbi háromreaktoros. Az utóbbi évek politikai vitáinak, illetve a belga kormányalakítási folyamatnak egyik kérdése, hogy az atomenergiáról 2020-ra más energiaforrásokra térnek át. A jelenlegi elképzelés szerint két lépésben, 2015-ben, illetve 2025-ben zárnák be a reaktorokat, addig pedig a 2009-es szabályozás 215 milliárdjához képest ezermilliárd euróra emelnék ezeknek az erőműveknek az évenkénti adóját. Mindez komoly vitákat generált az energiaszektor, a belga szövetségi energiaellenőrző hivatal, illetve a politikai szereplők között.

Négyről az ötre

Politikai szempontból pedig az egyik legnagyobb változást az az október végi megállapodás jelentette, amelynek alapján a különböző régiók (tehát a flamand, a vallon és a brüsszeli), illetve a francia közösség törvényhozásának mintájára a föderális törvényhozás mandátuma is öt év lesz. Az európai parlamenti, a régiós, illetve a szövetségi alsóházi választás így 2014-től egybe fog esni, ám 2019-től, kétharmados egyetértés esetén az egyes közösségek és régiók el is térhetnek az egy napon történő szavazási módszerétől. A reformtervezet – amit egyébként a fentiekkel egyetemben a szövetségi törvényhozásnak kell majd elfogadnia – rendelkezik továbbá arról, hogy amennyiben a szövetségi kormány lemond, úgy a következő kormány csak az ötéves ciklus maradékát töltheti ki.

Mivel Belgiumról beszélünk, még korántsem jelenthetjük ki, hogy belátható időn belül de facto kormánya lesz az országnak, annyi mindenesetre bizonyos, hogy 510 nap után egy új belga vezetés kontúrjai kezdenek kirajzolódni.