Pozsonyi Napokat rendeznek jövőre Budapesten, míg a szlovák fővárosban Budapesti Napokat – közölte Milan Ftáčnik a szlovák főváros főpolgármestere, amikor kedden fogadta Balogh Csabát, Magyarország új szlovákiai nagykövetét.
A találkozón mindkét fél kifejezte azon érdekét, hogy a jövőben az eddiginél intenzívebb legyen a két főváros kapcsolata. Tarlós István, budapesti főpolgármester júniusban járt Pozsonyban, Milan Ftáčnik budapesti látogatására pedig várhatóan a jövő év folyamán kerül sor.
A pozsonyi főpolgármester és a magyar nagykövet megbeszélésén több konkrét elképzelés is megvitatásra került Pozsony és Budapest együttműködési lehetőségeivel kapcsolatban, többek között a gazdaság, az idegenforgalom, a közlekedés, illetve a Duna-stratégia terén.
Kitekintő / mti.hu