Geithner szerint kell a gazdaságélénkítés

Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter szerint az európai hitelválság egyre sürgetőbbé teszi gazdaságélénkítő törvények elfogadását-számolt be a Wall Street Journal. Geithner állítása szerint az Európai Központi Banknak számos lehetősége lehetett volna az európai válság megoldására,mégsem élt a szükséges eszközökkel. „A gondok, amiket Európa okozott, sürgős lépéseket tesznek elengedhetetlenné a gazdaság felpörgetése érdekében”-mondta a Wall Street Journal CEO Konferenciáján, majd hozzátette, hogy mindenképpen el kell kerülni a válság eszkalálódását.

Zhu Min, az IMF igazgatóhelyettese szerint, ha Görögország és Olaszország sikeresen stabilizálja költségvetését, a kontinens legyőzi a válságot. Az IMF delegáltja azonban hozzátette, hogy „senki sem lesz immunis”, ha ez nem következik be.

Eric Cantor republikánus képviselő a konferencián elmondta, hogy a republikánusok célja is a növekedés beindítása és a munkahelyteremtés, azonban ezt más eszközökkel kívánják véghezvinni. Geithner a republikánusokat erre válaszul „blokkoló kisebbségnek nevezte” és véleménye szerint az ellenzéki párt igyekszik a demokraták intézkedéseit károsnak beállítani. Timothy Geithner azonban optimista és továbbra is reménykedik abban, hogy megszületik a szükséges kompromisszum egy növekedésserkentő program elfogadásához.       

Bakos Dániel

Friss hírek