Menet közben módosítják a népszámlálás szabályait

Ismét menet közben módosítja a Központi Statisztikai Hivatal (INS) a népszámlálás szabályait: egy pénteki bejelentés szerint a bukaresti lakosok fél-online módszerrel maguk is kitölthetik az interneten hozzáférhető népszámlálási űrlapokat, majd e-mailben, postán, vagy személyesen továbbíthatják a kerületi polgármesteri hivatalokba. Előző este Vergil Voineagu, a hivatal elnöke meglehetősen furcsán beszélve vett részt telefonon keresztül egy televíziós műsorban.

Ştefan Trică, az INS demográfiai statisztika osztályának vezetője pénteken közölte, hogy azok a bukaresti lakosok, akiket eddig még nem keresett fel számlálóbiztos, a www.recensamantromania.ro honlapról letölthetik a népszámlálási íveket, majd azokat kitöltve e-mailben, postán vagy személyesen eljuttathatják a kerületi polgármesteri hivatalokhoz.

Trică hangsúlyozta: ez a módszer csak Bukarestben érvényes, más településeken nem fogadják el az „önszámlálást”.

A statisztikai hivatal a népszámlálás végén módosítja a szabályokat, a lakossági összeírás ugyanis október 30-án véget ér. Az INS szóvivőjét korábban menesztették, mivel valótlanságot állított azzal, hogy közölte: az embereknek nem szükséges közölniük személyi számukat a számlálóbiztossal. Később a hivatal hivatalos közleményben tudatta, hogy a személyi számot kötezelően meg kell adni, ellenkező esetben pénzbírság szabható ki.

Emil Boc miniszterelnök szerda este leváltással fenyegette Vergil Voineagut, a statisztikai hivatal vezetőjét a népszámlálás során tapasztalt hibák és akadozások miatt. A kormány azzal is számol, hogy meghosszabbítja a népszámlálás időtartamát, ha jelentős lemaradások tapasztalhatók az utoló napokban.

Vergil Vioneagu egyébként furcsán, akadozó nyelvvel beszélt csütörtök este egy televíziós műsorban, amelyben telefonon keresztül vett részt. A műsorvezető és a meghívottak kérdéseket tesznek fel az INS elnökének, akinek zavart válaszai derültséget keltenek a stúdióban.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »