Képviselő lenne „Vízvezetékszerelő Joe”

Samuel Joseph Wurzelbacher, a 2008-as elnökválasztási kampány során reflektorfénybe került vízvezeték-szerelő kongresszusi helyért indulna a jövő évi képviselő-választáson. A USA Today értesülései szerint republikánus színekben mérkőzne meg egy, eddig a demokraták által birtokolt – de a körzethatárok kötelező felülvizsgálatát követően alaposan átalakított – ohiói körzetben.  

Wurzelbacher akkor vált először ismertté, amikor három évvel ezelőtt egy ohiói kampányrendezvényen az adótervekkel kapcsolatban tett fel kérdést Barack Obamának. Az akkor egy vízvezetékszerelő cég alkalmazásában lévő férfi úgy vélte, Obama elképzelései ellentmondanak az „amerikai álomnak”, és számára is adóemeléssel járnának. Pár nappal később az elnökjelöltek vitáján John McCain idézte fel a beszélgetést, és „Vízvezetékszerelő Joe” („Joe the Plumber”) példájával az egyszerű emberekhez és a középosztályhoz való kötődését igyekezett erősíteni. A kampány hajrájában Wurzelbacher több rendezvényen szerepelt McCain oldalán.

A 2008-as kampány óta Wurzelbacher különböző reklámokban és politikai kampányokban vett részt, továbbá jelen volt a Tea Party mozgalom több eseményén is. John McCainre azonban nem sokkal a választások után megharagudott. Kritizálta a szenátort a bankok megmentésének kongresszusi támogatásáért, később pedig azt állította, hogy a republikánus elnökjelölt csak kihasználta őt. A mostani kampányban, a Tea Party által támogatott más jelöltekhez hasonlóan, egyszerre támadhatná a demokratákat és az olyan mérsékelt kongresszusi republikánusokat, mint McCain. 

Tábor Áron

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »