Chris Christie nem jelölteti magát az elnökválasztáson

„Ez most nem az én időm” – jelentette be Chris Christie, aki saját bevallása szerint sosem gondolta komolyan, hogy megméretteti magát, csak az emberek szeretete és támogatása késztette arra, hogy többször is újragondolja ezt a lehetőséget.

A reális eséllyel rendelkező lehetséges republikánus elnökjelöltek tábora ezzel csökkent. A Washington Post legfrissebb közvélemény-kutatási adatai szerint jelenleg Mitt Romney tűnik a legesélyesebb befutónak, 25 százalékos támogatottsággal, őt követi Rick Perry, valamint Herman Cain egyaránt 16 százalékkal. Chris Christie bejelentéséhez hasonlóan szintén nagy érdeklődés övezi a korábbi alaszkai kormányzó, Sarah Palin döntését az elnökjelöltségről. Palin hivatalosan novemberben jelenti be, hogy részt vesz-e az elnökválasztási küzdelmekben.

Császi Márton

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »