Előrehozott választások Szlovéniában

A szlovén elnök, Danilo Türk tegnap bejelentette, hogy az országban előrehozott választásokat fognak tartani december 4-én. Ez a lehetséges legkorábbi időpont, mondta az államfő.

Miután a múlt héten a bizalmatlansági szavazáson megbukott Borut Pahor kormánya, egyértelművé vált, hogy előrehozott választásokat kell tartani Szlovéniában. Pahor kormányának több botránnyal is szembe kellett néznie az elmúlt időszakban, sorra hátráltak ki a koalíciós partnerek, nem sikerült az égetően szükséges reformokat keresztülvinni, mígnem a kormány kisebbségben maradt a parlamentben és a 90 helyből csak 33 birtokolt. Így elkerülhetetlen volt a bizalmatlansági szavazás, ahol a szlovén kormány megbukott.

Azonban kedden azt még elfogadtatta a Pahor-kabinet, hogy Szlovénia az eurózónát mentő alapnak adott hozzájárulásait megnöveli. Ez az alap segít a gazdasági válság miatt bajba jutott eurózóna tagoknak. Egyébként a héten Németország és Finnország is döntött arról, hogy növeli a támogatást.

Szlovéniának, mióta 1991-ben elnyerte a függetlenségét, ez lesz az első előrehozott választása.

Elemzők szerint az előrehozott választásokon a legesélyesebb az ellenzéki jobbközép koalíciót vezető és korábban miniszterelnöki pozíciót is betöltő Janez Jansa. Igaz ellene is nyomozás folyik korrupciós vádak miatt.

Dömös Mariann

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »