Kína a sportpályákon is nyomul

Az utóbbi években Kína mindent elkövet annak érdekében, hogy a békés, de dicső és erős ország képét mutassa. Ennek egyik eszközeként pedig sportolóit állítja csatába, hogy az ország erejét megmutassák. A fiataloknak komoly árat kell fizetniük, hogy az ország büszkeségei legyenek: kisgyerek koruktól kezdve kemény, akár több mint nyolcórás edzések, maximális fegyelem, kontroll a pénzügyeik és az életük felett, az erőszaktól sem visszariadó edzők, valamint – karrierjük végével – sokszor a teljes kisemmizettség.

Megelégelte az erőszakot az ifjúsági kosárlabda csapat

A kínai ifjúsági fiú kosárlabda-válogatott még áprilisban elégelte meg edzőjének erőszakos magatartását és írt kérelmet a Kínai Kosárlabda Szövetségnek (C.B.A) – derül ki a New York Times egyik cikkéből. A levélben azzal vádolták Fan Pint (Fan Bin), hogy az elmúlt három évben folyamatosan inzultálta a csapatot, szóban és fizikailag bántalmazta őket, ezért a leváltását kérték. A levél a sajtóhoz is kiszivárgott és nagy visszhangot kapott. A Szövetség emiatt gyorsan felfüggesztette az edzőt, hogy elejét vegye a további botránynak, azonban néhány hétre rá a lehető legnagyobb csendben vissza is helyezték, miután ígéretet tett a változtatásra. Látszólag a tiltakozás így is elérte a célját. A Csinghua (Tsinghua) Egyetem kosárlabda csapatának egyik játékosa, aki már játszott korábban az ifjúsági csapat ellen, úgy látja, az edző magatartása teljesen megváltozott. Kínában régóta elfogadott gyakorlatnak számít a testi fenyítés az edzők és tanárok körében, hogy ezzel neveljék beléjük a szigorú fegyelmet. Ez a gyakorlat egyre megkérdőjelezhetőbbé válik a változások hatására, a sporthivatalnokok legnagyobb bosszúságára. Paj Hszi-lin (Bai Xilin), a kosárlabda szövetség egyik elnöke szerint az edzők úgy kezelik a játékosaikat, mintha a saját gyerekeik volnának és teljesen normális, ha a szülők megütik a gyerekeiket. Azt azonban ő is beismerte, hogy az idősebb szakemberek nehezen tudnak kapcsolatot teremteni a fiatalabb játékosokkal, akik már egy sokkal nyitottabb környezetben nőttek fel. A játékosok panaszait ennek ellenére egyszerűen csak annak bizonyítékának nevezte, hogy a fiatal generáció már el van kényeztetve: csak a sikert akarják, de az ahhoz vezető kemény utat már nem. Ahelyett, hogy elítélte volna az edzőt, a játékosokat kritizálta, amiért elárulták a sportrendszert: a médiához fordultak és nem hagyták az ügyet házon belül elsimítani.

Az ország büszkeségei

Kínában a sportolók a nemzeti dicsőség megtestesítői, akik keményen dolgoznak országuk sikeréért. A közelmúltban viszont több incidens is rávilágított arra, hogy a fiatal sportolók talán már nem akarják némán tűrni a bántalmazást, a karrierükbe való szüntelen beavatkozást és hogy kihasználják őket. Azonban egy olyan országban, ahol a sport és az állam nem válik szét és ahol a szabadságjogokat is szorosan a markában tartja a kormányzat, elég kockázatos dacolni a vezetéssel. Az internet elterjedésével viszont egyre nehezebb elnyomni a sportolók panaszát és egyre gyakrabban jelennek meg a médiában is a konfliktusok, amiket az állam szívesebben eltussolna. Csiang Ji (Jiang Yi), a Sports Illustrated China vezetőszerkesztője szerint, mivel a fiatalabb sportológeneráció számára már olyan lehetőségek adottak, mint a blogok vagy a közösségi oldalak, már szeretnének felszólalni az érdekeikért.

Az állami irányítású sportrendszer, a bürokrácia, az egyesületek, edzők, szervezetek választanak ki és edzenek győzelemre több mint 250 ezer fiatal sportolót. Lehetőséget adnak számukra, hogy családjuk és országuk büszkeségeik legyenek, de gyakran ez egyben béklyót is jelent, ami az állam szolgálatához köti őket, ami rendszeresen elhanyagolja az oktatásukat, figyelmen kívül hagyja a sérüléseiket és elvonja egy részét a keresetüknek. Emiatt pedig nagyon sok sportoló felkészületlenül kerül szembe a való világgal, amikor pályafutásuk végén kikerülnek a stadionokból. Az állami média számításai szerint körülbelül 240 ezer visszavonult atléta él sérülten, szegénységben, munka nélkül.

Nyáron például nagy nyilvánosságot kapott a 28 éves Csang Sang-vu (Zhang Shangwu) esete, akit Pekingben láttak koldulni. A 2001-es Universiade kétszeres tornász bajnoka 5 éves kora óta edzett keményen a sikerért, még azután is folytatásra kényszerítette az edzője, hogy 2002-ben megsérült az Achilles-ina és visszautasították az iskolai tanulmányok folytatására vonatkozó kérelmét is. Végül 2005-ben 4750 dollárnak megfelelő jüannal nyugdíjazták, ami saját elmondása szerint alig volt elég élelemre és ruhára. Képzetlensége és a hátramaradt sérülés miatt nem képes dolgozni, az aranyérmeit mindössze 13 dollárért kénytelen volt eladni, majd lopásért börtönbe is került. Ezután fordult a koldulás felé. Az esetet övező figyelem nem várt haragot váltott ki a sportrendszer ellen, Csang megnyerte a tömeg szimpátiáját, ami arra ösztökélte az egyik kínai milliárdost, hogy munkát ajánljon neki személyi edzőként.

Lázadások a rendszer ellen

A legsikeresebbek sokszor próbálnak szembeszállni a rendszerrel. Li Na, a 29 éves teniszsztár például 2008-ban választani kényszerült a karrierje és hazája között, így elhagyta a nemzeti csapatot, miután a sporthivatalnokok nem voltak hajlandóak több szabadságot adni neki. Elmondása szerint ezelőtt az állam jelölte ki az edzőjét, választották ki a tornákat, amiken részt vett, de immár saját maga hozhatja meg a pályafutását érintő kérdéseket. Idén júniusban Li Na megnyerte a francia Roland Garrost, ami mérföldkő, ugyanis ő az első ázsiai, aki Grand Slam tornát nyert egyesben. Ezért Hupej (Hubei) tartomány vezetése 92 ezer dollárral jutalmazta és jól fizető kormányzati állást ajánlott neki, amit Li Na visszautasított, mert a karrierjére kíván koncentrálni. Függetlenként immár csak a nyereményeinek 12%-át kell befizetnie az államnak, a korábbi 65% helyett. Li győzelmét ugyan a kínai kormány nyíltan megsüvegelte, azonban mégis negatívan érintette a Kommunista Pártot, hogy a sikert egyedül érte el. Két nappal a győzelem után a központi propaganda osztály már új média irányelvet adott ki, miszerint abba kell hagyni Li Na körülrajongását.

Nem mindenki szerencsés azonban annyira, mint ő. Egy nappal Li győzelme után Csen Ji-ping (Chen Yibing), a kínai férfi tornászcsapat olimpiai aranyérmes sportolója úgy nyilatkozott, hogy irigyli a profi sportolók által élvezett előnyöket, hisz ők csak magukért versenyeznek, nincs teher a vállukon. Velük szemben az állam támogatta atléták csak a világbajnokságokon és az olimpiákon vehetnek részt nemzetközi versenyeken, amelyeken, ha elbuknak, évek kemény munkája vész kárba.

Nemrégiben az egyik legnépszerűbb téli olimpiai sportolót zárták ki a nemzeti csapatból, miután részegen üvöltözött felettesével, és ezzel nehéz helyzetbe hozták a gyorskorcsolyázókat. Vang Meng (Wang Meng) inni ment el aznap este a július végi edzőtáborból és nem érkezett vissza takarodóig a hotelbe, amikor pedig a csapat vezetője, Vang Csunlu (Wang Chunlu) kérdőre vonta, a nő rátámadt. A 26 éves sportolót az indoklás szerint azért tették ki a csapatból, mert tettei megbontották a csapatfegyelmet és veszélyeztetik a sport megítélését. Vang nem akárki: három aranyérmet nyert a vancouveri olimpiai játékokon tavaly, illetve egy aranyat, ezüstöt és bronzot négy évvel korábban Torinóban. Emellett 16-szoros világbajnok is és tavaly az év női sportolójának választották. Kizárásának hírére több csapattársa is kiszállt a válogatott felkészítéséből, tiltakozásul, amiért az edzőt nem vonták felelősségre. Vang is a kínai sportrendszer „terméke”: egészen fiatal kora óta edzették az állami irányítású sportiskolákban. Már 2007-ben is felfüggesztették hat hónapra, miután kritikával illette az edző taktikáját az Ázsiai Játékokon. Júniusban pedig Wang és csapattársai összetűzésbe kerültek néhány biztonsági őrrel, mert este túl zajosak voltak, ez okozta a mostani edzőtáborban a 10 órai takarodó időt is.

Kisajátítanák a szponzori pénzeket

A kormányzat attól tarthat, ha enyhíti az ellenőrzést a sportolók élete fölött, azok kevésbé lesznek hajlandóak átadni pénzügyeik irányítását. Mind a profi, mind az olimpiai sportolóknak be kell fizetniük jövedelmeik egy részét, amit azzal indokolnak, hogy ezzel törlesztik a rendszernek az edzésükbe vetett költségeit. Jao Ming (Yao Ming) például az NBA-s keresetének 8 százalékát volt kénytelen a kínai kormánynak adni, ami az engedélye nélkül eladta a Coca-Colának a szponzorjogokat, hiába kötött korábban egyezményt a Pepsivel.

A szponzorációs szerződések jelentik a kormány egyik kedvenc technikáját a sportolók feletti ellenőrzés fenntartására. Könnyen eltiltást kockáztathatnak azok, akik visszautasítják, hogy az államilag jóváhagyott márkákat reklámozzák. Idén áprilisban például Kína egyik legjobb BMX versenyzője, Sen Csian (Shen Jian) járt így, miután szerződést kötött a Vans vállalattal, de a Kínai Extrém Sport Szövetség megtiltotta neki, hogy versenyezzen a Sanghajban tartott Ázsiai X Játékokon, ha nem a hivatalos szponzor logóját viseli a mezén. Pedig a Kínai Extrém Sport Szövetség nem is edzi vagy finanszírozza a sportolókat, mégis visszatarthatja őket a versenyektől, amelyektől a megélhetésük függ, mindezt azért a dicsőségért cserébe, hogy Kínát képviselhetik.

Mindent az ország sikeréért

Li Na szerint lassan, de érezhető a változás, főként a külföldi edzők jelenléte miatt, akik hatással vannak a kínai sportolókra, hiszen más módszerekkel ismerkedhetnek meg. Amikor Bob Donewald Jr., az NBA-ben szerzett tapasztalatai után edző lett a sanghaji kosárlabdacsapatnál, az egyik első lépése az volt, hogy eltörölte a csapat takarodóidejét és az ágyak ellenőrzését, ami általános eljárásnak számít a kínai sportrendszerben. Elmondása szerint a játékosokat férfiként kell kezelni és megnézni, hogy képesek-e akként viselkedni. Ennek ellenére, amikor Donewald a csapat edzője lett, utasítást kapott, hogy tartassa be a takarodóidőt, de még így is elnyerte a játékosok és a sporthivatalnokok tiszteletét, mivel megfélemlítés helyett a kommunikációt részesíti előnyben.

A kínaiak azonban már a pekingi olimpia idején is megmutatták, milyen extrém mértékig képesek elmenni azért, hogy országuk dicsőségét a sporton keresztül is megmutassák. Lenyűgöző stadionok épültek, maximális szervezettségre törekedtek, hatalmas lelkesedésük pozitív képet mutatott az országról. A hatóságok a környezetszennyezéssel kapcsolatos aggályokat is igyekeztek elhallgattatni: gyárak zártak be, csökkent az autóforgalom, több száz kilométeres, kiterjedt vízvezeték-hálózatot építtettek ki, hogy megfelelő mennyiségű vizet tereljenek a fővárosba.

Kínában több ezer edzőközpont van, amelyekben 400 ezer gyerek, sokan négy éves koruktól akár napi nyolc órát is eltöltenek a siker érdekében. Jól mutatja a kínai mentalitást, hogy Fan Hung (Fan Hong) korábbi válogatott úszó a versenysportot lőfegyver nélküli háborúnak nevezte. Bár a kínaiak titokként őrzik edzésmódszereiket, de az olimpiai sportolók nagy része a több ezer állami sportiskolából, illetve központi szervezési programokból kerül ki. A Pekingi Nemzeti Edzőközpont sok épületből áll, amelyek egy része a legmodernebb technológiával felszerelt. Az egyes központokat őrökkel védik és csak ellenőrzés után lehet belépni. Az akár napi tíz órás tréningek során vannak, akik megsérülnek, vagy kiégnek, de a megmaradó 2-5 százalékból bajnok sportolók lehetnek, amennyiben elfogadják az állam atyáskodását.