Montenegró: törvény a szerb nyelv oktatásáról

Mint arról már korábban beszámoltunk, a montenegrói kormánynak és az ellenzéki szerb pártoknak nem sikerült dönteniük az anyanyelvként tanított tárgyról a szeptember elsejei iskolakezdésig. A múlt héten azonban a parlament elfogadta a közoktatási törvény módosítását, tájékoztatott a Tanjug hírügynökség, így a montenegrói mellett szerbet is taníthatnak az iskolákban. Sőt, a tervek szerint a többi kisebbség jogait tiszteletben tartva horvát, bosnyák és albán is lehet majd az oktatás nyelve.

A törvénymódosítás mellett szavaztak a legnagyobb kormánypárt, a Montenegrói Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) és a három legnagyobb ellenzéki párt képviselői, míg a kormánykoalíció egyik kis pártja, a Montenegrói Szociáldemokrata Párt (SDP) nem támogatta a változtatást. Az elfogadott javaslat része az Igor Lukšić miniszterelnök és az ellenzék közötti politikai egyeztetésnek, amely hétfőn folytatódik, és amelyen várhatóan a tantárgy nevéről is döntenek.

A legerősebb montenegrói szerb párt, a Montenegrói Szocialista Néppárt (SNP) alelnöke, Neven Gošović arra hívta fel a figyelmet, hogy a népszámláláskor kiderült: az ország lakosainak többsége a szerbet tartja anyanyelvének. Gošović szerint azonban ők nem a saját nyelvük dominanciáját szeretnék elérni, hanem a szerb nyelv egyenrangúságát. Ezt szabták korábban az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges választási törvény elfogadásának feltételéül az ellenzéki pártok is. Az erről való szavazást szeptember hatodikára tűzték ki.

Farkas Enikő

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »