Koszovói kérdés: mégis lehet egyetértés?

A pénteki brüsszeli találkozón Belgrád és Pristina között megszületett a döntés a vámbélyegzőkről és a földhivatali engedélyekről, A hírt megerősítette a két fél tárgyalócsoportjának vezetője is. A megállapodás szerint a koszovói pecséten csak annyi fog állni, hogy „Koszovói Vám” (Carina Kosova), bármilyen egyéb jelölés nélkül, továbbá arról is megegyezés született, hogy mindkét fél hét-nyolc napon belül feloldja a kölcsönös árubehozatali tilalmat.

„Ez egy hosszú és fárasztó nap volt, mely bővelkedett negatív és kellemetlen pillanatokban, főleg az észak-koszovói helyzet miatt, mégis eredményesnek mondható az egyeztetés, mivel egyetértés született a vámbélyegzőkkel és a földhivatali engedélyekkel kapcsolatban” mondta Borko Stefanovic, a szerb tárgyalócsoport vezetője.

A pristinai csoport főtárgyaló, Edita Tahiri pontosította, hogy a bélyegzőn a „Koszovói Vám” felirat lesz látható, és semmilyen megkülönböztetőt jelzés nem fog tartalmazni a pecsét. Viszont a vámkezelést és a vámellenőrzést a koszovói hatóságok fogják végezni.

Tahiri kifejezte elégedetségét a sikeres tárgyalásokkal kapcsolatban, és további egyeztetéseket szeretne azzal a végcéllal, hogy Szerbia elismeri Koszovó függetlenségét.

Kocsicska Aleksandra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »