A világ bográcsfővárosa

Újabb összefogás a magyar területekkel a Kárpát-medencei program jóvoltából; egyedülálló titulus a szlovéniai Lendva városának, és némi számvetés az iskolakezdés kapcsán – a szlovéniai magyarok hetilapját lapozgattuk.

Kárpát-medencei program

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség augusztus 19-én István-napi fórumot szervezett Lendván. A rendezvény célja az egységes Kárpát-medencei program bemutatása volt.

A tíz éves Kárpát-medencei programot a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezte, Nemzeti Vidékstratégia 2020-ig címmel. A vidékfejlesztési stratégia négy átfogó területről – az agrárgazdaság, a vidékfejlesztés, az élelmiszergazdaság, valamint a védelem – határoz meg célkitűzéseket és megvalósításukhoz szükséges programokat. A Bánffy Központban megtartott fórumon Balaskó József, az MMÖNK Gazdasági Bizottságának elnöke mondott felvezetőt, hangsúlyozva azokat az előnyöket, melyeket az egységes Kárpát-medencei gazdasági és mezőgazdasági program hozhat többek közt a muravidéki magyar gazdák számára is. Az új magyar kormány Kárpát-medencei piacban gondolkodik, ésszerű és egyedi lehetőség ennek részévé válni a Muravidék esetében is. A fórum vendége volt Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, aki hangsúlyozta: azért szeretnének együtt működni, hogy a magyarság a Kárpát-medencében ismét egymásra találjon. Segíteni kell őket az anyaországban elért kutatási eredmények továbbításával, a képzésbe, oktatásba való bekapcsolással, a gazdálkodásra való felkészítéssel.

A bogrács fővárosa

Mozsárágyú dörgésével röpítette világgá a hírt Lendva, hogy augusztus 26-ától a bogrács fővárosa lett, amelynek kikiáltása alkalmából a Városháza bejáratánál emléktáblát leplezett le Danilo Türk szlovén államelnök, az elnevezés ötletadója és Anton Balažek polgármester nagyszámú magas rangú hazai és külföldi vendég, illetve a lendvai polgárok előtt. Az esemény a Bográcsfeszt 2011 bevezető rendezvénye volt a szombati, szórakozással egybekötött bográcsfőző verseny előtt, s a bogrács fővárosának kikiáltása egyben bevezetőt jelent Lendva 820. évfordulójának 2012-es megünnepléséhez.

Lendva – mely most már a bográcsról, a pannon síkság minden ízét magába foglaló ételkülönlegességről is ismert lesz – eredményes törekvéseket folytat a turizmus terén.

Tanévkezdő körkép Muravidéken

Megkezdődött a 2011–2012-es tanév: a muravidéki kétnyelvű általános iskolákban összesen 780 tanuló kezdi a tanévet, az iskola küszöbét először 80 kis elsős lépi át. Összevetve az elmúlt évvel, a tanulók száma elenyésző fél százalékkal csökkent, az elsősöknél sincs létszámcsökkenés. Csökkent a középiskolások összlétszáma, az elsős diákok száma Lendván viszont minden eddiginél magasabb. A 2011–2012-es tanévben a muravidéki kétnyelvű általános iskolákba induló első osztályos tanulók 23,7 százaléka kezdi tanulni az írást és az olvasást magyar anyanyelvi szinten.

Népújság

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »