Csehországban most szavaznak a nyugdíj és adóreformról, amelynek keretében alakítja ki a kormány az államháztartási egyensúlyt. A reformtörvények várhatóan könnyedén átmennek az alsóházon, míg a szenátusban (ahol a szociáldemokrata ellenzéknek van többsége) még lehet nehézség a törvény elfogadásával, de véleményünk szerint ott sem fog fennakadni a módosítás. Mindennek pedig azért van jelentősége, mert az utóbbi hetekben nyújtott rendkívül kedvező piaci hangulat megtartására számítunk, sőt elképzelhetőnek tartjuk a cseh piac további erősödését a jelenlegi szintekről is. Mint korábban írtuk, a cseh koronában 12 hónapos időtávon komoly felértékelődési potenciált látunk, elképzelhető, hogy átüti az EURCZK 23-as historikus alját, és akkor a későbbiekben várható egy ostrom a 20-as szint körül is, természetesen a globális hangulat függvényében. Mindenestre ahol most látványosabb a mozgás, az a hosszú oldali hozamok, amelyek folyamatosan rekord mélybe esnek, jelenleg 2.119-es szintig süllyedve, miközben az országkockázatot mérő CDS görbe is 115 bázispont körül ingadozik. mindez azt sejteti, hogy a nemzetközi befektetők a cseh piacot övező kockázatokat kevésbé látják drasztikusnak, mint akár néhány fejlett nyugat-európai országét, vagy akár az USA-ét (ha csak a hozamszintet nézzük az 5-éves lejáraton).
államháztartás Csehország Equilor Európa gazdaság nyugdíj
Friss hírek
Tartja vezető pozícióját a Toyota Magyarországon
A magyarországi újautó-piac az idén felpezsdült, 38,3 százalékkal bővültek a magánvásárlások, 44 652 autót vettek meg magánszemélyek. A Toyota 13.785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését.
Read More »Újabb villámárvíz volt Nepálban
Nepálban kilenc nappal ezelőtt gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, most vasárnap pedig egy földcsuszamlás miatt alakult ki újabb villámárvíz.
Read More »Leállítják Donald Trump közpénzből finanszírozott reklámjait
Egy szövetségi bíró elrendelte, hogy töröljék az összes fennmaradó televíziós reklámot, amelyeket adófizetői pénzből – több millió dollár értékben – fizettek ki Donald Trump politikai üzenetének népszerűsítése céljából.
Read More »2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben
Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
Read More »Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény
Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.
Read More »149 helyett 44 milliárd forintba fog kerülni az M6-os üzemeltetése
Aláírták az M6-os autópálya üzemeltetési szerződését, a megbízást 44 milliárd forintért az autópályát korábban megépítő, és két évtizede működtető koncesszor kapta meg további 11 évre - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.