Szlovákia egy egész munkanélküli generációt nevel

A Plus Jeden Deň napilap mai cikke szerint Szlovákiában mintegy kétszázezer fiatal munkanélküli él, ez pedig sokszor gyakorlatilag megoldhatatlan helyzet elé állítja a hatóságokat.

Elsősorban 15-24 éves fiatalokról van szó, olyan személyekről, akik életükben még soha nem dolgoztak és fölöslegesnek érzik magukat. A Plus Jeden Deň szerint helyzetük később elfajulhat, hamarosan pedig olyan aggresszivitáshoz vezethet a körükben, mint azt a londoni események kapcsán az Egyesült Királyságban tapasztalták.

A riport felhívja a figyelmet arra a jelenségre, hogy uniós viszonylatban Szlovákia az átlagnál háromszor több fiatalt képtelen alkalmazni. „A legrosszabb, hogy egy generáció már elveszett, mellette pedig egy másik nő fel. Szlovákia néhány régiójában a helyzet szó szerint megoldhatatlan” – jelentette ki Zuzana Kusá szociológus a napilapnak.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »