Variációk egy témára: a kelet-ázsiai szabadkereskedelem

Kelet-Ázsiában jelenleg számtalan kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás van érvényben, multilaterális azonban annál kevesebb. Ezek közül több lehetséges, egymást nem kizáró megoldási javaslatról jelenleg is tárgyalások folynak, a jövendőbeli tagok eltérő érdekei és elképzelései miatt azonban ezek a tervek lassan jutnak egyről a kettőre. Amiben mindenki egyetért, hogy létrehozásuk szükséges a régió versenyképességének javítása és a gazdasági fejlődés gyorsítása érdekében.

Novemberi csúcstalálkozóján tárgyal a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) a Japán és Kína által közösen előterjesztett szabadkereskedelmi övezet tervezetéről, számolt be a Mainichi Daily News. Augusztus elején már sor került egy előzetes megbeszélésre, melyen a tíz ASEAN tagállam (Kambodzsa, Laosz, Thaiföld, Vietnam, Mianmar, Malajzia, Szingapúr, Indonézia, Brunei, Fülöp-szigetek), Kína, Japán és Dél-Korea vett részt. „Mind egyetértettünk abban, hogy létre kell hozni egy szabadkereskedelmi övezetet a térségben, de lépésről lépésre kell haladnunk” – nyilatkozta Mustapa Mohamed, Malajzia kereskedelmi minisztere a Kyodo hírügynökségnek. Mustapa továbbá hangsúlyozta, hogy az ASEAN álláspontjának mindenképpen elsőbbséget kell élveznie, hogy a szervezet megtarthassa meghatározó szerepét a regionális gazdasági ügyek alakításában. Kelet-Ázsiában jelenleg rengeteg bilaterális szabadkereskedelmi megállapodás van érvényben, a legtöbbet Kína, Japán és Korea kötötte, egy multilaterális egyezség azonban jóval hatékonyabb lenne a térség gazdasága számára.

Japán és Kína csak a közelmúltban jutottak közös nevezőre a szabadkereskedelmi övezet terveit illetően, korábban Kína az ASEAN + 3 (Kína, Japán, Korea), Japán pedig az ASEAN + 6 (Kína, Japán, Korea, Ausztrália, Új-Zéland, India) megoldást szorgalmazta. Peking és Tokió közös javaslatában az övezet létrehozását előkészítő, már meglévő négy munkacsoport mellé további három felállítását indítványozta, az áruk, szolgáltatások és beruházások kereskedelmével kapcsolatban. A legtöbb ASEAN-tagállam hozzáállása pozitív volt, azonban a tervezet elfogadása kétséges, mivel a kevésbé fejlett tagok nem támogatják a további munkacsoportok működtetését a rájuk rótt extra terhek miatt.

Az ASEAN már számos kétoldalú szabadkereskedelmi egyezményt írt alá. Megállapodásai vannak érvényben jelenleg Kínával, Japánnal, Dél-Koreával, Ausztráliával és Új-Zélanddal is, a tagállamok között azonban várhatóan 2015 a leghamarabbi időpont egy szabadkereskedelmi övezet létesítésére. Az ASEAN Gazdasági Közösségének (ASEAN Economic Community – AEC) célja a régió versenyképességének javítása a tagállamok közti kereskedelem egyszerűsítésével: a térségen belül az egyezmény szabad áramlást biztosít a termékek, szolgáltatások és befektetések számára. Amennyiben a délkelet-ázsiai országok továbbra is ragaszkodnak a kelet-ázsiai gazdasági integrációban az irányadó szerep eléréséhez, elengedhetetlen, hogy az ASEAN-on belül minél magasabb fokú integrációt valósítsanak meg.

Szabadkereskedelmi övezet vagy Csendes-óceáni Partnerség?

Japán, Kína és Dél-Korea között már 2003 óta folynak a tárgyalások egy háromoldalú szabadkereskedelmi egyezmény megkötéséről. A három ország képviselői 2009-ben döntöttek egy közös, az övezet lehetőségeit tanulmányozó vizsgálat elindításáról, melyet kormányzati, üzleti és akadémiai résztvevők közreműködésével azóta is folyamatosan végeznek. Peking, Szöul és Tokió vezetőinek májusi csúcstalálkozóján a jövő évben kezdődő kormányközi tárgyalások megkezdéséről és a tanulmányok folytatásáról is döntés született. – ez év júniusában már az ötödik találkozóra került sor, közölte honlapján a dél-koreai Külügyi- és Kereskedelmi Minisztérium. A szabadkereskedelmi egyezmény tartalmát és lehetséges hatásait elemző kutatás pozitív eredményekhez vezetett: a tervezet megvalósítása esetén előreláthatólag gyorsulna a három ország gazdasági növekedése és bővülne köztük a kereskedelmi forgalom is. Dél-Korea és Kína kedvező fogadtatásban részesítette az eredményeket, és fenntartja szándékát az egyezmény megkötésére, Japán azonban nem reagált pozitívan, valószínűleg mezőgazdaságának rossz állapota miatt, amit a zóna létrehozása is negatívan érinthetne.

2010 novemberében a japán kabinet a nemzetközi piacok felé való nyitás politikájának részeként a szabadkereskedelmi tervek megvalósítása mellett forszírozni kezdte a Csendes-óceáni Partnerséghez (Trans-Pacific Partnership – TPP) való csatlakozás lehetőségeinek körüljárását, írja a Japan Times. A TPP a Csendes-óceán térségében elhelyezkedő országok közötti kereskedelmi egyezmény, melynek létrehozásáról jelenleg kilenc állam – Új Zéland, Ausztrália, Vietnam, Szingapúr, Malajzia, Chile, Brunei, Peru és az Egyesült Államok – tárgyal. A partnerség célja, hogy a térség gazdaságait egy hatékony és sikeres csoportosulássá integrálja, mely magában foglalja a világ termelésének felét, és kereskedelmének 40 százalékát. A szervezet a már működő Csendes-óceáni Stratégiai Gazdasági Egyezmény alapjaira építkezik, mely 2006-ban lépett hatályba Brunei, Chile, Új-Zéland és Szingapúr között.

A márciusi földrengés és szökőár okozta, Japán egész gazdaságát sújtó károk miatt azonban a minap lemondott Kan Naoto ex-miniszterelnök a csatlakozási döntés elhalasztása mellett döntött. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok attól tartott, hogy Japán a katasztrófa után inkább befelé forduló politikát fog folytatni és kerülni fogja a TPP-hez hasonló hosszadalmas, és széleskörű hazai támogatást igénylő ügyeket, Kan pozitívan nyilatkozott a csatlakozási döntés kapcsán. „Annak ellenére, hogy a határidőt a földrengés miatt elhalasztottuk, szeretnénk a lehető leghamarabb döntést hozni” – idézte az ex-miniszterelnök szavait az East Asia Forum. A tárgyalásokba való bekapcsolódás körüli viták egyik legsarkalatosabb pontja már március előtt is a mezőgazdasági termelők megnyerése volt, mivel a gazdák nem támogatják a védett belpiacok megnyitását.

Japánnak a gazdasága mielőbbi talpra állítása miatt minél hamarabb el kell döntenie, hogy egy szabadkereskedelmi övezetben vagy a Csendes-óceáni Partnerségben való részvétel élvez-e prioritást, bár elemzők szerint a szigetország újbóli fellendüléséhez a kettő párhuzamos megvalósítása járulna hozzá leginkább.

Pozitív összegű játék

Egy kelet-ázsiai szabadkereskedelmi övezet természetéből adódóan a térség regionalizációját segítené elő, mivel a tagok közti kereskedelmet megkönnyíti, a külső országokkal való kereskedést pedig nehezebbé teszi. Az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) egy szabadkereskedelmi övezet lehetséges hatásait vizsgáló tanulmánya szerint minden tagállam GDP-jét pozitívan befolyásolná a zóna megvalósulása, az ASEAN tagok esetében az átlagosnál nagyobb növekedés következne be, a legjobban pedig Thaiföld, Vietnam és Indonézia járna. Thaiföld erősen védett piacai miatt akár 16 százalékos emelkedést is elérhetne bruttó hazai termékét illetően. Harmadik országok számára azonban kedvezőtlen lenne a kelet-ázsiai övezet létrehozása, különösen a térséghez közel található, és annak jelentős piacától függésben lévő Ausztrália és Új-Zéland számára, mivel a tőlük beáramló importot a tagállamok termékeivel helyettesítenék.

A szabadkereskedelmi övezet megvalósulásának egyik legnagyobb gátja az egyezmény által várhatóan negatívan érintett, ám politikailag támogatott szektorok kérdése. A zóna a kelet-ázsiai gazdaságok termelékenységére a szimuláció szerint összességében jó hatással lenne, a legtöbb ágazat ugyanis jelentős növekedést produkálna. Fontos kivétel a japán és a koreai mezőgazdaság, a legtöbb tagállam szállítóeszköz-gyártása és a vietnami vas- és acélgyártás. Az exportmutatók azonban a csökkenő termelékenységű iparágak esetében is pozitív irányba fordulnának, habár a szállítások összetétele kétségtelenül megváltozna, és az ASEAN-tagok közötti kereskedelem mennyisége is visszaesne a térségen belüli összes áruforgalomhoz képest. Ennek oka azonban csupán az, hogy az ASEAN-on belüli kereskedés lassabb ütemben növekedne, mint az ASEAN-tagok és a térség többi országa közötti.

Minden ország más okból vág tehát bele az integrációt előmozdító tárgyalás-sorozatba. Japán például a gazdaságát felvirágoztató multinacionális vállalatai számára szeretne kiszámítható környezetet teremteni, Kína pedig biztos, könnyen elérhető felvevőpiacokat keres, valamint a régió kereskedelmében betöltött központi helyét igyekszik megőrizni. A világ két legnagyobb és legmeghatározóbb szabadkereskedelmi övezete jelenleg Európában és Észak-Amerikában van, ha azonban létrejönne egy ezekhez hasonló, hatalmas kiterjedésű és gazdasági erejű zóna Kelet-Ázsiában is, az jelentősen hozzájárulna a világgazdaság megszokott berendezkedésének átalakításához.