Elrajtolt a Vuelta mezőnye

Kopár, kietlen táj, elviselhetetlen hőség, meredek hegy, melyre több száz kitartó, elszánt kerékpáros próbál felkapaszkodni. Ez a Vuelta a Espańa. Spanyolország számára minden kétséget kizáróan az egyik legnagyobb nyári eseménynek immár 76. éve a híres kerékpáros körverseny, a Vuelta ígérkezik. A 22 napon át tartó próbatétel az egyik legnépszerűbb sportesemény az országban, népszerűsége sokáig meghaladta még a Forma 1-ét is. A spanyolok körében nem volt nagy hagyománya az autósportoknak, a kerékpárnak viszont annál inkább, az első körversenyt 1935-ben rendezték meg, akkor mindössze ötven résztvevővel.

Az idei, 76. megmérettetés augusztus 20-ától szeptember 11-ig tart, a résztvevők a 21 szakaszon több, mint 3300 km-t fognak megtenni Benidormtól egészen Madridig. Az etapokat kilenc sík és tíz hegyi szakaszra osztották, továbbá egy csapatidő futamon és egy egyéni időfutamon kell bizonyítaniuk a versenyzőknek. A szervezők két pihenőnapot is beiktattak a programba. Érdekesség még, hogy a 10 hegyi szakaszból mindössze hat szakaszon lesz hegyi befutó, ami az egyik legnagyobb próbatétel a sportolók számára.

2011-ben 22 csapat (összesen 219 résztvevővel) indult a Vueltán, ebből öt spanyol.

Az idei Vuelta első, időmérő szakaszát Leopard Trek nyerte, a második szakaszon az ausztrál csapat (Team Sky) versenyzője, Chris Sutton óriási sprinttel a végén bizonyult a legjobbnak. Az ausztrál kerékpározó 4 óra 11 perc alatt teljesítette az aznapi távot. A spanyolok számára örömteli nap volt 21-e, honfitársuk, Vicente Reynés ugyanis közvetlenül Sutton mögött ért célba a második helyen.

A Vuelta hosszú története során nagyon sok változást megélt már, kezdve a versenyzők létszámától egészen a technikai újításokig. A hőskorban a kerékpárosoknak teljesen más körülmények mellett kellett megtenniük a szintén több mint 3000 km-es versenytávot. A legelső versenyen még vasból készült biciklikkel álltak rajthoz a kerékpárosok, technikai hiba esetén pedig saját maguk javították meg kerékpárjukat. A technika fejlődésével aztán biciklik építése során felhasznált anyagok is egyre finomabbak és könnyebbek lettek.

A legelső Vueltát a belga Gustaf Deloor nyerte 1935-ben, 3425 km-t tekerve árpilis 29-től május 15-ig, mindössze 16 nap alatt, ami emberfeletti teljesítmény, tekintve, hogy idén 22 nap alatt teszik meg a 3300 km-es távot. 76 évvel ezelőtt majdnem egy héttel kevesebb idő alatt tettek meg 125 km-rel többet.

A versenyt kisebb megszakításokkal rendezték meg évről évre, a polgárháború kitörésekor elhalasztották, és 1941-ig nem is rendezték meg a körversenyt, abban az évben azonban a résztvevők kizárólag spanyolok voltak, ugyanis az akkori nemzetközi helyzet nem tette lehetővé, hogy más nemzetiségek is induljanak a versenyen. A második világháború végétől kezdve azonban a spanyol kerékpáros körverseny az egyik legnépszerűbb sporttá vált a világon, a három nagy körverseny egyike, amely nélkül már hosszú évtizedek óta elképzelhetetlen a nyár. 

Sándor Nóra

Felkapott hírek

Friss hírek