Egy éve nem hagytak jóvá kivégzést Japánban

Japán igazságügyi minisztere nem hajlandó jóváhagyni a halálos ítéleteket, így az ország történetében először több mint száz elítélt vár a halálsoron. Döntéséért – illetve annak elmaradásáért – az elmúlt egy évben számtalan bírálatot kapott, egy, a közelmúltban adott interjújában mégis „valószínűtlennek” nevezte, hogy a közeljövőben aláírná a várakozó ítéleteket. Kijelentése újra napirendre tűzte a súlyos ítélkezési forma körüli vitákat. A halálbüntetés vitatott, de jogos és támogatott eljárásnak számít az ázsiai országban, mely számos kérdést vet föl, többek között azt is, hogy útjába állhat-e a büntetés-végrehajtásnak egy politikus?

Eda Szacuki, Japán igazságügyi minisztere több mint egy éve nem engedélyezi a kivégzéseket a szigetországban. Az utolsó halálos ítéletet 2010. július 28-án hajtották végre, azóta 120 elítélt vár Eda jóváhagyására a siralomházban, ami példátlan az ország történetében. A Yomouri Shimbunnak adott interjújában a miniszter elmondta, nem tervezi, hogy a közeljövőben aláírja a bírói határozatokat. Sokak szerint azonban nem helyénvaló, hogy a kivégzések lényegében egy ember személyes hite miatt leálltak, hiszen a lakosság 63%-a – a miniszterrel ellentétben – támogatja a halálbüntetést.

A múlt hónapban Nisikava Kacujuki, az Igazságügyi Minisztérium büntetőjogi irodájának elnöke és munkatársai azzal szembesítették a minisztert, hogy a halálsoron várakozó elítéltek száma rekordszámúra növekedett. Az említett iratok a Büntetőeljárási Törvénykönyv elemeit is tartalmazzák, mely kiköti, hogy a siralomházban fogvatartottak kivégzését az igazságügyi miniszter jóváhagyása szerint rendre végre kell hajtani, továbbá az ítélet kimondásától számított hat hónapon belül a kivégzéseket véglegesíteni kell. Az iroda elnöke és társai a források szerint csupán egy kitérő választ kaptak az implicit kérésre: „egy belső tanulmányi csoport még mindig vitatja az ügyeket” – idézi a miniszter obstruktív válaszát a Yomouri Shimbun. Eda ezt azzal magyarázta, hogy „nehéz lenne elrendelni bármilyen kivégzést, amíg a viták a témáról folynak”.

Eda a halálbüntetés rendszerét ítéli el, a jogászok Edát

Eda már kifejezte fenntartásait a halálbüntetés rendszerével szemben. A japán lapnak adott interjújában úgy érvelt, hogy „a hamis vádakat vissza lehet vonni egy újratárgyaláson, de ez lehetetlen, miután egy személyt kivégeztek”. Hasonló okokra hivatkozva törölték el 2010-ben egy újabb országban (Gabon) a halálbüntetést, de tavaly így is 23 országban hajtottak végre kivégzést, és összesen 67-ben szabtak ki halálos ítéletet. „A halálos ítélet az egyetlen büntetés, melyet az igazságügyi miniszter utasítására alkalmaznak. A miniszternek fontolóra kell vennie a globális tendenciákat is” – mondta Eda a már említett interjú során. A globális tendenciák, ha csak a szomszédos ázsiai nemzetek eljárását tekintjük, megoszlanak: Kínában – bár a konkrét adatok államtitoknak minősülnek – óvatos becslések szerint is több embert végeznek ki egy évben, mint az összes többi országban együtt véve; Dél-Koreában és Mongóliában viszont komolyan fontolóra veszik, hogy az év végén az abolíció (halálbüntetés eltörlése) mellett döntsenek.

Eda megjegyzései arra utalnak, hogy úgy véli, az igazságügyi miniszter belátása szerint tartózkodhat a súlyos ítélet elrendelésétől – vonja le a miniszter nyilatkozatából a tanulságot egy újságíró. Néhány jogi szakértő ugyanakkor határozottan elutasítja ezt az nézetet. A Konan Jogi Egyetem professzora, Vatanabe Oszamu szerint „a büntetőeljárási törvények kimondják, hogy a kivégzéseket a bírói döntés meghozatalától számított hat hónapon belül végre kell hajtani. Úgy gondolom, az igazságügyi miniszternek a rendszerrel összhangban kell cselekednie, és felül kell vizsgálnia téves meggyőződésének lehetőségeit meghatározott időn belül”. A szakértő szerint habár a jelenlegi rendszer kiigazításokra szorul, melyeket nyilvános vitát követően jogszabályokba kell foglalni, de addig is a hatályos szabályok szerint kell eljárni. Ugyanezen a véleményen van a Tokiói Metropolitan Egyetem professzora, Maeda Maszahide is, aki úgy gondolja: „Ha a kivégzések továbbra is késnek a politikusok személyes nézetei miatt, az megrázza az emberek bizalmát a törvényekben. A kivégzéseket végre kellene hajtani a kiszabott időn belül”.

A miniszter július 26-ai felszólalása nem csupán a jogi szakértőkből váltott ki tiltakozást, hanem a polgárokból is. Eddig ugyanis kevés igazságügyi miniszter jelezte nyilvánosan, hogy nem szívesen engedélyezi a kivégzéseket. Mindössze két példa akad az elmúlt 20 évből: Szato Megumu – aki 1990-ben töltötte be a posztot – szintén visszautasította, hogy bármilyen végrehajtási megbízást is aláírjon, de ezt az álláspontját csak távozása után hozta nyilvánosságra. Amikor pedig 2005-ben Szugiura Szeiken kapta meg az igazságügyi tárcát, kijelentette: „nem fogom aláírni ”. Később visszavonta megjegyzését, de nem adott felhatalmazást egy halálos ítélet végrehajtására sem a 10 hónapos mandátuma alatt. Ugyanígy Eda is visszavonta egy januári kijelentését, amikor egy sajtótájékoztatón azt mondta, „úgy gondolom, hogy ez (a halálbüntetés) egy különböző hiányosságokkal teli büntetésmód”.

Rövid életű pozíció

A büntetés-végrehajtásban egy éve tartó leállást részben a Japán Demokrata Párt (DPJ) adminisztrációjában bekövetkező igazságügyi miniszter-cseréknek tulajdonítják. Az utolsó kivégzést több mint egy éve még Csiba Keiko engedélyezte. A miniszter asszonyt Janagida Minoru váltotta a poszton, aki a minisztérium egy magas rangú tisztviselője szerint „támogatta a halálbüntetést”, őt azonban mindössze két hónappal miniszteri kinevezése után menesztették hivatalából. Nem sokkal több időt töltött a poszton a következő miniszter, Szengoku Josito sem, aki folyamatosan elfoglalt volt, mivel a kabinetfőtitkári teendőket is el kellett látnia. A kettős (miniszteri és alelnöki) pozícióval járó terheket három hónapig viselte, ezt követően „örökölte” meg tőle az igazságügyi miniszteri széket Eda Sacuki jelenlegi miniszter 2011. január 14-én. Egy minisztériumi tisztviselő szerint Janagida és Szengoku egyszerűen nem voltak elég sokáig hivatalban ahhoz, hogy kivégzéseket rendelhessenek el. A folyamat ugyanis meglehetősen időigényes, „több hónapig tart a halálbüntetés mellett dönteni, mivel a miniszternek is végig kell olvasnia az elítélt bírósági dokumentumait” – idézi a Yomiuri.

Az utolsó halálbüntetés során két férfit ítéltek el: a vádak szerint összejátszottak egy rablásban, mely során az üzlettulajdonossal és annak egyik alkalmazottjával is végeztek, majd feldarabolták áldozataik. A bíróság a döntését hatnapos tárgyalást követően hozta meg. Döntéshozataluk nehézségét mutatja, hogy az ítélet ismertetése során a bíró elsírta magát. A tárgyalás folyamán ugyanis az egyik vádlott őszinte megbánást mutatott, „a vádlott azt mondta, szeretné megélni az áldozatok halálának évfordulóját, hogy virágokat ajánlhasson fel” – mondta a bíró az ítélethozatalt követően az újságíróknak. A „nehezen meghozott, de igazságos” ítéletet Csiba Keiko jóváhagyásával később végre is hajtották.

Halálbüntetés és bűnelkövetés a szigetországban

Japánban hagyományosan alacsony a bűnözés, ennek okát részben a társadalmi hagyományokban látják, mivel a bűntudat/szégyen a neveltetés része. A kollektivista társadalomban a különböző szociális csoportokon (pl. iskola, munkahely, család) belül mindenki igyekszik eleget tenni kötelezettségeinek és jogainak. Fontos az érzelmi támogatottság és az óriási elvárásoknak való megfelelés, ami a versengő értékek ellenére is befolyást gyakorol a szigetország polgáraira. Bár a bűnözési statisztikák alacsonyabbak, mint a világ többi részén (amit van, aki a statisztikák meghamisításának tud be), a bűnelkövetések száma fokozatosan emelkedik az országban. Habár 2010-ben 1097 gyilkosság történt, ami 200-zal kevesebb életellenes bűncselekményt jelent a korábbi évhez képest, ez mégis inkább csak kivételt képez az ezredforduló utáni adatok között. Napjainkban Japán 74 kormányzati börtönében megközelítőleg 70 ezer elítélt tölti büntetését, számuk évről évre növekszik.

A halálbüntetés már a IV. század óta legális és bevett eljárás Japánban, napjainkban gyilkosság és árulás bűncselekményekéért szabható ki. Az ítélet-végrehajtás módja 1873 óta az akasztás, melyet az elítélt hozzátartozóinak tudta nélkül, titokban hajtanak végre. A szigetország mellett Ázsia több országában is alkalmazzák a vitatott büntetési formát, beleértve Japán legközelebbi szomszédjait (Dél-Korea, Észak-Korea, Kína, USA) is.

Az elmúlt évben a halálra ítéltek száma 13-mal nőtt. Ebben az időszakban 16 bírói végzés került véglegesítésre, de nem került sor egy halálbüntetésre sem (igaz, három rab meghalt, de ennek oka betegség volt). A foglyok átlagosan öt-hét évet töltenek a siralomházban, egynegyedük pedig tíz évnél is hosszabb időt vár az ítélet végrehajtásra. A legkirívóbb eset a 94 éves korában természetes hallállal távozó Hiraszava Szadamicsié volt, aki 39 évig várt (mondhatni hiába) a kivégzésére.

Élet a siralomházban

A foglyok magánzárkában töltik a legtöbb időt. A többi fogva tartottal nem kommunikálhatnak, és csupán a heti két alkalommal megtartott edzés erejéig mozdulnak ki. Szórakozásképpen havonta 1-2 filmet megnézhetnek, illetve góval és sógival (japán táblajátékok) is játszhatnak. (Régebben tartottak közös elfoglaltságot is az egy épületben tartott halálraítélteknek, de az esetleges összeütközések miatti aggodalom okán ez a gyakorlat abbamaradt.) A rádió megengedett, de a raboknak nincs beleszólásuk az adó megválasztásába, továbbá mindössze három könyvet birtokolhatnak. Ezenfelül megengedett egy darab levélpapír, és amennyiben kifizetik, édességet és gyümölcsöt is fogyaszthatnak.

Nemcsak egymással, a külvilággal is csak korlátozottan érintkezhetnek: rövid időre találkozhatnak családtagjaikkal és ügyvédjükkel, de látogatókat nem fogadhatnak. A cellák akkorák, hogy négy darab tatami szőnyeg fér el bennük, valamint egy mosdó és a toalett. Az elítéltek reggel hétkor kelnek és este kilenckor térnek nyugovóra, napjaik szigorú menetrend szerint zajlanak. A körülményekre sokan panaszkodnak: télen túl hideg, nyáron túl forró a szűk cella, amitől még aludni sem lehet, így sokan altatót szednek. Az öngyilkosságok kizárására pedig kamerákkal vannak felszerelve az egyes helyiségek – olvasható a Facts and Details (Tények és Részletek) japán börtönökről és halálbüntetésről szóló 2010-es tanulmányában.

Pro és kontra

A leírt körülmények között eltöltött évek a halálbüntetés támogatói körében nem számítanának elégséges büntetésnek, míg a másik oldal épp ellenkező véleményen van. A szigetország lakóinak többsége támogatja a büntetés-végrehajtás legsúlyosabb formáját, ami számtalan jól ismert okra vezethető vissza, ezek közül is a legismertebb az elrettentő hatás. Ez azonban könnyen cáfolható a másik oldalról, mivel a hatás nem bizonyított és vannak bűnözők, akiket egyszerűen nem tartana vissza a bűnelkövetéstől (elmezavar, hirtelen felindultság). Továbbá ha a bíróság nem tesz különbséget egyetlen, illetve több emberi élet kioltása között az ítélkezés során, akkor az elkövetőt semmi nem tartja vissza attól, hogy ámokfutásba kezdjen.

Tusor Anita

Friss hírek