80 milliárd rubelért Európa Nyugat-Kínáig fog érni

2018-ig Oroszország 80 milliárd rubelt (körülbelül 525 milliárd forintot) fektet az Európa – Nyugat-Kína útvonal építési projektjébe. Ezt Andrej Nyedoszekov, közlekedésügyi miniszter-helyettes jelentette ki a RIA hírügynökségnek. Ez az összeg még nem tartalmazza a magánbefektetők hozzájárulásait és a pénzintézetek által nyújtott hiteleket.

Július hatodikán, Kazanyban nyílt meg a „Sanghaji Együttműködési Szervezet tagállamai közötti Európa – Nyugat-Kína közlekedési folyosó megépítéséről és szerepéről” szóló konferencia. Az útvonal az orenburgi körzeten át fog haladni, érinti Kazanyt, majd Nyizsnyij Novgorodot, Moszkva központi körgyűrűjének keleti részét és végül Szentpétervárat.

A projekt több szakaszból áll. Az első a Kínából Kazanyig tartó főépítkezés, amelynek 2018-ig kell elkészülnie. Kazanytól a már meglévő útvonalakat használja fel a projekt, ami alatt útszélesítést kell érteni Nyizsnyij Novgorodtól Moszkva körgyűrűjén át az „Észak Velencéjéig”.

Tóth I. Dávid

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »