Van politikai súlya az államfőnek Bulgáriában?

Elemzésünkben ismertetjük a mindenkori bolgár államfő jogi státuszát, történelmi szerepét és  belpolitikai mozgásterét. Magyarországgal ellentétben a bolgár parlamentáris berendezkedésben az államfő nagyobb joghatalmat gyakorol, az alkotmányban is a kormány legmarkánsabb ellensúlyaként jelenik meg. A rendszerváltás utáni történelmi folyamatok arról tanúskodnak, hogy egyes esetekben túl széles jogkörrel rendelkezett, más esetekben pedig politikai statisztaként szerepelt az államfő. Az októberben esedékes választások közeledtével vajon változik-e az államfő lakossági megítélése?

Az alkotmány szerint Bulgária parlamentáris államberendezkedésű köztársaság, ugyanakkor az elmúlt két évtizedben mindig különös érdeklődés és heves viták övezték a köztársasági elnök szerepkörét. A magyar alaptörvényi szabályozáshoz nagyon hasonlító jogkört annyiban egészíti ki a bolgár alkotmány, hogy az államfőt a lakosság közvetlenül választja többségi szavazás útján. Az alkotmány e részében rejlik a bolgár államfő körüli viták lényege – vajon túlzott-e az a hatalom, vagy éppen kevés, amely az elnök kezében összpontosul?

Vannak politikai elemzők, akik szerint burkolt félprezidenciális állammodell létezik Bulgáriában és ennek következtében az államfő jogköre lényegesen meghaladja a parlamentáris rendszerekére jellemzőt.

A kormány politikai ellensúlyát látják az államfőben, aki fenntartja a demokratikus intézmények közötti status quo-t. A volt szocialista közép-európai országok közül talán Bulgáriában van legnagyobb beleszólása az elnöknek az állami ügyekbe. A rendszerváltást követően gyakran alakult ki olyan helyzet, amikor az államfő szembekerült az akkori kormánypárttal és pontosan ezeknek a konfrontációknak a hatására dőlt el az országgyűlési választások és kabinetek sorsa.

A legnagyobb politikai vita 1992-ben robbant ki, amikor az akkori államfőt, Zselju Zselev nyíltan szembefordult pártjával, az Egyesült Demokraták Uniójával (SzDSz). A reformkommunista múlttal rendelkező Zselevet az SzDSz támogatásával választották meg, ugyanakkor a szocialista-liberális erőkkel folytatott politikai egyezségek hatásaként az államfő jelentős szerepet játszott abban, hogy megbukjon az első jobboldali kormány. Az SzDSz másodszori kormányra kerülése után 1996-ban már nem várta meg Zselev következő árulását, előrehozott választásokat írt ki, melyet fölényesen nyert az SzDSz helyettes-vezetője, Petár Sztojánov.

Az SzDSz második elnökjelöltjével is félrenyúlt, ugyanis Zselevhez hasonlóan Sztojánov is szembekerül a kormányfővel, ezúttal Iván Kosztovval. A két politikus közötti elhúzódó nézeteltérések egy évtizedre előre megpecsételték a bolgár jobboldal sorsát – a szétesés szélére sodródott az SzDSz,  Sztojánov pedig alulmaradt Georgi Parvanovval szemben a második mandátumért folyó küzdelemben.

Georgi Parvanov jelenlegi, második mandátumának utolsó évét töltő államfő sem mondhatja el magáról, hogy politikai feszültségektől mentes munkásságot folytatott. A kiváló diplomáciai érzékkel egyensúlyozó Parvanovnak köszönhető, hogy két cikluson át egyben maradt a hármas koalíció (Bolgár Szocialista Párt (BSZP) – Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (DPSz) – Második Szimeon Nemzeti Mozgalom (NDSzV)), ugyanakkor a 2009-es kormányváltást követően fokozódtak a feszültségek az elnök és az új jobboldali kormány között.

A Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) kormányra kerülését követő két évben politikai csatározások sorozatának lehettünk szemtanúi – Bojko Boriszov kormányfő és Parvanov leköszönő elnök között egyre szaporodtak az ellentétek. Korábbi cikkünkben már irtunk Parvanovnak a titkos ügynöki múlttal rendelkező bolgár diplomatákkal kapcsolatos hozzáállásáról, de említést kell tenni még a Belenei atomerőmű megvalósításában vállalt szerepéről is. A köztársasági elnök és a kormány az orosz kivitelezőkkel folytatott nemzeti egyeztetések során általában két egymással szöges ellentétben levő álláspontot képviselt. Többször beavatkozott igazságügyi eljárásokba – politikusokat mentett meg börtönbüntetéstől államfői kinevezéssel és amnesztiával. Parvanovról nagyon sokan feltételezik, hogy titkos ügynök volt a kommunista rezsim alatt – habár erről konkrét dokumentum nem látott napvilágot, a nemzeti érdekek háttérbehelyezése a Vlagyimir Putyinnal 2010-ben folytatott tárgyalások során erősen megkérdőjelezik az államfő hazafias elhivatottságát. A GERB többször is kezdeményezte Parvanov elmozdítását, de kellő politikai támogatás hiányában az államfő megőrizhette posztját.

Az államfő mandátuma öt évre szól és egyszer újraválasztható. Mind a három eddigi elnök szerény ambíciókkal kezdte munkásságát, ugyanakkor a ciklus folyamán egyre nagyobb hatalmi ambíciókat tanúsított. Ez a szembeötlő tény rávilágít arra a kérdésre, hogy nagyobb szerepkört kell-e biztosítani az államfőnek és egy tényleges félprezidenciális állammodellt kell bevezetni az országban? Az októberben esedékes választásokon új államfőt fog választani a bolgár lakosság. A kis pártok jelöltjei már kinyilvánították véleményüket, az államfőnek csak jelképes hatalmat kell adni a kezébe. A kormánypárt és a BSZP ugyanakkor szeptemberig biztosan kivár jelöltjének megnevezésével, ezzel is továbberősítve azt a nézetet, hogy a saját ember megfelelő pozícióban sokat segíthet a hatalmi érdekek érvényesítésében.

Bárki is jön Parvanov helyére, elődjeihez képest jelentősen változtatnia kell hozzáállásán annak érdekében, hogy a kormánnyal együttműködve és egyidejűleg azt felügyelve közös irányba vezessék az országot.