Romániába látogatott az izraeli kormányfő

Romániába látogatott tegnap Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, ahol Emil Boc román kormányfővel találkozott – tudosít a Hotnews.

A találkozón a palesztin államiság kérdése mellett olyan témák is felmerültek, melyek a két ország együttműködését segítenék elő, elsősorban a mezőgazdaság, az energetika, az infrastuktúra-fejlesztés, a honvédelem és a turizmus területén. Emil Boc elmondta, a Közel-Keleten zajló folyamatokkal kapcsolatos véleménycsere keretében biztosította Izrael kormányfőjét Románia további támogatásáról, hangsúlyozva a valós és szilárd békéhez csak a felek közti tárgyalások és nem az egyoldalú megoldások vezetnek. A gazdasági együttműködésekre való tekintettel, további egyeztetésekre kerül majd sor egy kormányközi találkozó keretén belül, még idén novemberben.

Egyes vélemények szerint Izrael fő célja a szeptemberi ENSZ-szavazásig egy “kritikus tömeget” állítani maga mellé  a palesztin államiság kérdésében. Romániából a Netanjahu vezette delegáció Bulgáriába látogat, majd az izraeli sajtó szerint Magyarország és Lengyelország is tervbe van véve, írja a Mediafax. A találkozó jelentőségét növeli, hogy húsz év után ez az első alkalom amikor izraeli kormányfő járt Romániában.

Faludi Orsolya

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »