IMF: indulhat az új hitelcsomag Romániának

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa jóváhagyta a Romániának tavasszal megítélt elővigyázatossági hitelcsomag első, 480 millió euró értékű részletét – közölte a washingtoni pénzintézet.

„Amellett, hogy a román hatóságok a legjobb úton vannak, hogy az idei fiskális célokat tartani tudják, további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy Románia 2012-ben három százalék alá csökkenthesse költségvetési hiányát” – figyelmeztetett John Lipsky, az IMF ideiglenes vezetője. A pénzügyi szakember szerint az új megállapodás „erős startjáról” beszélhetünk, amennyiben az országnak sikerült majdnem minden, reformra vonatkozó vállalását teljesítenie.

Lipsky azonban kitért arra is, hogy a legtöbb javítanivaló az állami vállalatok kérdésében, illetve az európai uniós alapok lehívásában lenne. Mihai Tănăsescu, Románia IMF-képviselője az Agerpresnek elmondta, hogy a részlet jóváhagyása kedvező üzenet az ország számára, hogy folytassa erőfeszítéseit a reformok gyakorlatba ültetése és a külföldi beruházások vonzása érdekében.

A valutaalapi főtárgyaló szerint az IMF igazgatótanácsának döntése konszolidálja Románia pozícióját, és nagyon sok európai állam pozitív példaként tekinthet Bukarestre a mostani nehéz gazdasági helyzetben. Ezzel hasonló nyilatkozatot tett Emil Boc miniszterelnök is tegnap, aki egy gazdasági rendezvényen kijelentette: az Európai Unió elismeréssel tekint az országra, amiért nem engedi elszabadulni a költségvetési hiányt, illetve 35 százalék alatt tartja az állami eladósodás szintjét.

„Meg is tapsoltak volna, ha sikerült volna még egy kicsit lefaragnunk a tartozásból, ám ezzel az ország jövőét tettük volna kockára” – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, az országban „stabil klíma” uralkodik. Boc hangsúlyozta: a nemzetközi hitelezőknek nagy szerepük volt abban, hogy Románia kikászálódott a recesszióból és növekedési pályára állt, mint ahogy abban is, hogy sikerült egy viszonylag stabil lej-euró árfolyamot tartani.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek