Véget ért a konzultáció az EP-vel a gazdasági csomagról

Befejeződtek csütörtökön a Tanács és az Európai Parlament közötti hivatalos konzultációk a gazdasági kormányzás megerősítéséről szóló jogszabályi csomagról. Most a tagállamokon a sor, hogy megtegyék végső ajánlatukat.

A BruxInfo értesülései szerint három fő kérdéskör nyitott még a pénzügyminiszterek jövő keddi informális vacsorája előtt, amelynek során a magyar elnökség részletesen beszámol a tagállamoknak a Parlamenttel az úgynevezett hatos csomagról folytatott konzultációk eredményeiről és az ott hallottak tükrében letehet egy átdolgozott verziót az EP elé, még szerdán.

A három nyitott kérdés, ahol a parlamenti delegáció továbbra is köti az ebet a karóhoz: a fordított többségi szavazás alkalmazása, a nagyobb transzparenciára irányuló makrogazdasági párbeszéd és a makrogazdasági egyensúlytalansági eljárás alapjául szolgáló eredménytábla. Corien Wortmann-Kool, az egyik parlamenti jelentés holland néppárti szerzője egy csütörtöki interjúban megerősítette, hogy a fordított többségi döntések kiterjesztése olyan kérdés, amiben az EP nem engedhet.

A nagyköveti Tanács (Coreper) már pénteken meghallgatta a magyar elnökség beszámolóját a gazdasági kormányzás megerősítéséről folytatott intézményközi egyeztetés eredményeiről. Az elnökség kedden este 19 órára informális pénzügyminiszteri vacsorát hívott össze Brüsszelbe a kérdés megvitatására, és ezt követően, a vita fényében készülhet el a végsőnek tekintett változat, amit aztán az Európai Parlament küldöttsége elé terjesztenek.

A tárgyalások menetét jól ismerő források szerint az egyeztetés hetei során a technikai kérdéseket mind megoldották, illetve, ha vannak még nyitottak, azok is megoldhatók már. Az elnökség most a Tanácsnál nem az EP álláspontját képviseli majd, hanem elmagyarázza annak megközelítését, rámutatva azokra a pontokra, ahol az alku érdekében a Tanácsnak mozdulnia kellene. „Nagyon szűk pallón egyensúlyozunk” – ismerte el egy illetékes.

Sylvie Goulard, francia liberális képviselő, az egyik jelentéstevő korábban azt nyilatkozta a BruxInfónak, hogy június 15-ig kellene tető hozni az elvi megállapodást ahhoz, hogy utána a Parlament a megfelelő fórumokon végigfutassa a szöveget és az EU-csúcsot megelőző június 22-23-i mini-plenárison szavazni lehessen.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek