Elvetik Basescu alkotmányát

Csupán a Demokrata Liberális Párt támogatja az államfő alkotmánymódosítási elképzeléseit – derült ki az elmúlt nap politikusi nyilatkozataiból. Az ellenzéki vezetők szemfényvesztésnek és diverziónak tartják azt, hogy Traian Băsescu nem a gazdasági válságra keresi a megoldásokat, hanem az alaptörvény megváltoztatásán töri a fejét.

„Az államfő a helyhatósági választási kampányba szeretne így beavatkozni. Mi az alkotmány helyett az egészségügyről, az oktatásról és a társadalmat foglalkoztató más kérdésekről szeretnénk vitatkozni” – jelentette ki a Szociál-Liberális Szövetség (USL) társelnöke, Victor Ponta. Hasonló az álláspontja Crin Antonescunak, az USL másik társelnökének is. „Elutasítjuk az államfő újabb diverzióját. Azért tematizálja az alkotmány módosítását, mert nem talál megoldást az ország valóban égető problémáira” – mondta a liberális politikus.

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke tegnap azt nyilatkozta: szerinte ebben a törvényhozási ciklusban nem valószínű az alkotmánymódosítás. Tájékoztatása szerint az RMDSZ továbbra is arra törekszik, hogy módosítsák az alaptörvény első cikkelyét, amely szerint Románia nemzetállam. „Azt akarjuk elérni, hogy a nemzeti kisebbségeket államalkotó tényezőként ismerjék el. A mi elképzelésünk szerint a szenátus a történelmi régiók képviselete kell hogy legyen, és a fejlesztési régiók szerkezetét is át kell gondolni” – mondta Kelemen Hunor.

Kevésbé diplomatikusan fogalmazott Márton Árpád képviselő, aki tagja volt a 2003-as alkotmányt megszövegező parlamenti bizottságnak. „Ez az államfő újabb kampányfogása. Traian Băsescu úgy próbálja növelni népszerűségét, hogy a közvélemény által kétségkívül kívánatosnak tartott módosításokról beszél, mint amilyen a honatyák számának csökkentése. Ám tudja nagyon jól, hogy javaslatainak elfogadására semmi esély nincs” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek a politikus.

A képviselő mindazonáltal üdvözölte, hogy az államfő kiegészítené az alkotmány hatodik cikkelyét egy bekezdéssel. Ez arra kötelezi a hatóságokat, hogy a kisebbségi közösségeket érintő döntések meghozatala előtt konzultáljanak az adott közösség képviselőivel. „Băsescu azonban ezzel csak azt akarja üzenni: lám, a kisebbségeknek is nyújtunk valami” – mondta Márton Árpád.

Új Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »