Gyurcsány és a Demokrata Párt – olasz mintára?

A Demokrata Pártról valószínűleg elsőre mindenkinek az amerikai demokraták ugranak be. Az Olaszországban amerikai mintára, az Olajfa-mozgalom romjain 2007-ben létrejött szervezet a baloldal két vezető erejének – a posztkommunista Baloldali Demokraták és a centrista-liberális Margaréta – egyesülésével alakult. A több kisebb balliberális erőt is befogadó, balközép Demokrata Párt tengerentúli névrokonát elsősorban az országos és területi előválasztások (primaries, olaszul primarie) meghonosításával, valamint a kétpárti berendezkedés elérésének céljával követi. Gyurcsány Ferenc elmúlt hetekben napvilágot látott elképzelései hasonló képletről árulkodnak.

Kikből áll a Demokrata Párt?

Leginkább néhány vezető körül gyülekező áramlatokból, amit nagyjából úgy kell elképzelni, mint az MSZP platformjait. Ezek közül a legnagyobb a szociáldemokrata tábor, rengeteg különböző áramlattal, ennek baloldalára sorolható a jelenlegi pártelnök is. Jelentős, körülbelül egynegyedes súlya van a pártban a keresztényszociális-keresztényliberális erőknek, kisebb a liberális és a zöldáramlatok szerepe, ezen túl létezik még egy belső közvetítői szerepet játszó demokrata áramlat is. Az egyes platformok között alapvető törésvonalak is vannak, pl. az egyházak és a laicizmus, vagy éppen a nemzetközi pártszövetségekben való részvétel kérdésében is. A legalapvetőbb ellentétek azonban a korábbi és a mai pártvezetők (pl. Walter Veltroni és Pierluigi Bersani , valamint Romano Prodi) között, valamint a szövetségesek keresése, a szélsőbal és a centrum közötti döntés kérdésében vannak -utóbbi azért is nehéz, mert jelen pillanatban mindkét erőt nagyjából a választók 15 százaléka támogatja. A pártra éles helyzetekben a sajtón keresztüli nyílt üzengetés is jellemző.

Szardínia-projekt helyett többségi támogatás

Többségi támogatás – leggyakrabban ezzel a kifejezéssel szokták Olaszországban emlegetni a Demokrata Párt létrejötténekl értelmét és végcélját. Olaszországban is lezajott egy MSZMP-MSZP átalakuláshoz hasonló pártreform 1991-ben, mikor az Olasz Kommunista Párt a kommunizmus világméretű bukását észlelve Baloldaliak Demokrata Pártjává, egy vállaltan európai, szociáldemokrata irányultságú erővé alakult. Ez az erő már 1994-ben egy választási szövetség keretében vett részt a választásokon, amelyek a második olasz köztársaság (politikai, és nem jogi terminológia) első voksolását jelentették.

Silvio Berlusconi előretörésével, majd Romano Prodi politikába való belépésével 1996-ban az olasz baloldal már az Olajfa-mozgalom színeiben került hatalomra, a folyamatos kormányzást azonban a baloldali kispártok zsarolási potenciálja ellehetlenítette. Így 2001-ben már egy a pártviharok által megtépázott Olajfát győzött le Silvio Berlusconi szövetsége. A 2006-ban újra Prodival győztes olasz baloldal a sok kisebb, szélsőséges erő és a csekény többség miatt újra sikertelenül, rövid ideig kormányzott. Már a kormányzás második és harmadik évében levonták a következtetést a baloldal vezetői: olyan új pártra van szükség, amely a szövetségre hajlandó baloldali és centrista (pl. az ún Szardíniai Projekt), valamint az egykori kereszténydemokrata erőket egy pártban egyesíti, így kormányzóképes többséget szerez. Kiemelt helyen szerepelt az ígéretek között az olasz baloldal és az itáliai politika morális megújítása is.

Az előválasztások rendszere – a tagság mindenek felett?

Kimondatlan célként szerepelt persze a születésnél bábáskodó Romano Prodi és a többi alapító elképzeléseiben Silvio Berlusconi legyőzése is. Az első ötletek egyébként egy rövid nevű, hívószóként is használható elnevezést hordozó pártról szóltak – még 2004-ben. A Demokrata Párt az előválasztások rendszerére épült fel, ilyenre országosan először még 2005- októberében került sor – eredményeképpen Romano Prodi lett a baloldali Unió (gyakorlatilag az Olajfa) miniszterelnök-jelöltje, az előválasztásokon résztvevők száma pedig 4,3 millió volt, ami azóta is megismételhetetlen siker. Érdekesség utóbbi eseménnyel kapcsolatban, hogy a szavazók fejenként szimbolikus 1 euróval támogatták a választásokra készülő baloldali Uniót. Helyi szinten már 20005 tavaszán volt előválasztás Puglia tartományban, ahol akkor az a kommunista Nicchi Vendola nyert, aki a legsikeresebb olasz baloldali politikus volt az elmúlt években.

Ezentúl is, több alkalommal használták az előválasztások eszközét az olasz baloldalon 2007 előtt is. 2007 októberében aztán már a demokraták főtitikáráról, azaz elnökéről kellett dönteni a nyitott előválasztásokon (bármelyik 16. életévét betöltött állampolgár leadhatta szavazatát, ismét 1 euró ellenében). A 3,5 millió választó részvételével zajlott voksoláson a voksok háromnegyedét megszerző korábbi római főpolgármester, Walter Veltroni győzőtt.

Az előválasztások aztán 2009-ben folytatódtak – az addigra megbukott Veltroni lemondását követően a párt új vezetőjét és a 21 regionális első embert választották meg. Ezúttal 3,1 millióan adták le a voksukat, és a párt baloldali irányváltásával kampányoló Pierluigi Bersani nyer (53 százalék) két fő riválisa előtt, aki azt ígérte, hogy a parlamenti képviselőkről is előválasztásokon fognak dönteni. Az eddigi elővoksolások tanulsága lehet, hogy a részvétel a kezdeti kimagasló sikert követően stabilizálódott, nagyjából a társadalom 5-6 százaléka fogékony erre a baloldali kezdeményezésre, a mozgósító erőt pedig minden bizonnyal az is csökkenti, hogy mindhárom országos előválasztás alkalmával hetekre előre tudni lehetett a biztos befutó személyét. A párttagok száma egy-egy ilyen választás alkalmával legfeljebb a szavazók negyedét teszi ki, azaz ténylegesen nem ők döntenek a győztes személyéről. Érdemes megjegyezni, hogy Gyurcsány Ferenc egyelőre csak a pártvezetők tagság általi közvetlen megválasztásáról (zárt előválasztás) beszélt.

Európában a legnagyobb tagságú párt, de még soha nem nyertek választást

Bár a pártnak hivatalosan 820 000 tagja volt, ezzel Európa legnagyobb taglétszámú pártjává avanzsált, azonban ez még egyszer sem hozott választási sikert. 2008-ban az előrehozott országgyűlési választásokon 33 százalékos eredményt értek el, és komoly vereséget szenvedtek. A párt nem tudott kitörni a hagyományos baloldali fellegvárakból (Közép-Olaszország vörös nagyvárosai -pl. Bologna, Firenze). 2009-ben a szardíniai helyi választásokat bukták el esélyes helyzetből, mindez Veltroni és árnyékkormánya bukásához vezetett. A párt rossz állapotát jelezte, hogy az EP választásokon 26 százalékos eredménye újra csak a második helyre volt elég.

Bersani 2009-es főtitkárrá választását követően centrista politikusok hagyták el a pártot, jelezve a gyűjtőpártiság legnagyobb veszélyét, a kibékíthetetlen ideológiai és az áthidalhatatlan távolságokat. A pártban mindmáig nagy viták zajlanak a középre, illetve a szélsőbaloldal felé nyitásról. A Demokrata Párt a 2010-es regionális választásokon is alulmaradt – újra a szavazatok 26 százalékát szerezte meg, és Északon képtelen volt a regionális Északi Liga előretörését, a munkavállalói szavazatok elvesztését megakadályozni. Bár a demokraták az elmúlt egy évben több országos kezdeményezéssel is előálltak, még mindig az egyre népszerűtlenebb Silvio Berlusconi pártja mögött végeznének a felmérések szerint. Az olasz Demokrata Párt tehát eddig nem egy sikertörténet, bár, az EP baloldali frakciójának névváltoztatását (PES helyett 2009 óta S&D), azaz baloldaliak és demokraták) sikerült elérniük. A párton belül viszont komoly viták tárgya a Szocialista Internacionáléhoz és az Európai Szocialista Párthoz való csatlakozás kérdése.

Molnár Balázs

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »