Csúszhat Románia euróövezethez való csatlakozása

A román kormány az euróövezethez való csatlakozás hivatalosan bejelentett 2015-ös céldátumának felülvizsgálatát végzi, a várakozások alapján ennek eredményeképpen egy vagy két évvel kitolják a közös pénz romániai bevezetését.

Traian Băsescu államfő a héten Észtországban tett látogatása alkalmával jelentette ki, hogy az elkövetkező időszakban tárgyalásokat kezdeményez a kormány, a jegybank és az elemzők között arról, hogy az ország érdekeit szolgálja-e, ha továbbra is ragaszkodnak a 2015-ös dátumhoz. Băsescu szerint a gazdasági válság tanulságai kényszerítik rá Romániát arra, hogy felülvizsgálja jelenlegi álláspontját, amely a minél hamarabbi csatlakozást tartja szem előtt.

Az államfő szavaiból kiderült: vagy fenntartja a kormány a 2015-ös céldátumot, vagy olyan szintre emeli a gazdaság teljesítőképességét, amely az eurózónán belül is biztosítja az ország versenyképességét. Hozzátette azonban, hogy a költségvetési hiány és az államadósság csökkentésének jelenlegi üteme lehetővé tenné az euró bevezetését akár az eredetileg előirányzott időben is.

Sajtóinformációk szerint a kormány az árfolyamstabilitás fenntartása érdekében csak 2016-ban vagy 2017-ben vezetné be a közös pénzt.

Illyés Gergő

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »