Jövőre mindenki visszakapja a fizetését

A következő esztendőben Romániában valamennyi közalkalmazott visszakapja a 2010 nyarán levágott fizetését, jelentette ki Emil Boc kormányfő a RealitateaTV-nak adott egyik interjújában.

„Annak a 2012-2014-es periódusra készülő adó-és pénzügyi tervezetnek, melyen a kormány jelenleg dolgozik, szerves részét képezi, hogy 2012-ben valamennyi állami alkalmazott visszakapja a tőle 2010 nyarán megvont részt”, nyilatkozta a kormányfő.

Boc hozzátette, hogy a közalkalmazotti bérek a megszorítások előtti szintre való emelése csakis a gazdasági fejlődés függvénye: „Amennyiben folytatódik a jelenlegi pozitív trend, akkor képesek leszünk visszaadni a megvont béreket. Nagyon jó jelek vannak, több mutató is nagyon biztató és reményeim szerint Románia végre kilábal a válságból”.

A miniszterelnök a „jó jelek” között említette az államháztartás hiányának csökkenését, az export növekedését, az ipari kereslet növekedését, a munkanélküliség csökkenését. Boc azt is elmondta, hogy Romániának jelenleg nincs pénze arra, hogy a 2008-ban megígért 50%-os fizetésemelést tartani tudja a pedagógusokkal szemben, ám leszögezte: 2014-ig erre is sor kerülhet.

Kitekintő / Impulzus.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »