„Bár a színházat nem lehet a béke egyedüli megteremtő eszközének tekinteni, egészen biztos annak hatékony fenntartó eszköze lehet.” (Jessica A. Kaahwa ugandai színész, az idei színházi világnap mottója)
„A kultúra tágabb értelemben az >energiaszektor< része: olyan, mint a kőolaj meg a földgáz. Ugyanúgy fel kell tárni, ahogy az ásványi kincseket, aztán transzformálni, majd eljuttatni a fogyasztóhoz...A különbség az, hogy ez a >termék< nem az autót hajtja, hanem az embert." (Kaál Csaba- Heti Válasz)
Színházi zsongás az egész Kárpát-medencében
Március 27-én, vasárnap ünneplik világszerte a Színházi világnapot, és ebből nem maradhat ki az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház társulata sem.
Tavaly ezen a napon Arad volt a romániai színházi élet fővárosa, és akkor Csehov Cântecul lebedei (Hattyúdal) című novellájából írt darabot adta elő az együttes Mihai Măniuţiu rendezésében. Ez alkalommal ugyanezt az előadást láthatja a nagyérdemű a színház nagytermében 19 órai kezdettel.
A bevételt teljes egészében az UNITER kezdeményezésére a nehéz körülmények között élő idős színészek megsegítésére indított, Színészek a színészekért elnevezésű országos kampánynak ajánlják fel- – írja a nyugatijelen.com hírportál.
Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is megünneplik a színház világnapját. A színház világnapjára időzített gazdag műsorkínálat is jelzi, hogy Sepsiszentgyörgy valóban Thália városa” – számolt be Nagy B. Sándor, a Tamási Áron Színház irodalmi titkára. Ennek alkalmából a Tamási Áron Színházban, az M Studioban, a Cimborák Bábszínházban, a Corvina könyvesházban és még sok más helyen egész napos programkínálattal várják a vendégeket- írja az erdely.ma weboldal.
Két Csehov-egyfelvonásossal ünnepli a színházi világnapot a nagyváradi Szigligeti színtársulat. A kettős bemutató a márciusi „maraton” részét képezi, ebben az időszakban ugyanis egy hónap alatt négy új bemutatóval is szolgál közönségének a váradi színház – mondta el Dimény Levente társulatvezető – számol be az erdely.ma.
Vasárnap és hétfőn (március 27-28-án), a színházi világnaphoz időzítve rendezi meg a szlovák-magyar színházi fesztivált a pozsonyi Kis Színpad Rudolf Chmel (Most-Híd) kisebbségi kormányalelnök védnöksége alatt. A rendezvény társszervezője az Szlovák Köztársaság Kormányhivatala, a Kulturális Minisztérium, a Magyar Köztársaság pozsonyi Kulturális Intézete, a Szlovák Tudományos Akadémia Film- és Színházi Intézete is.
1962 óta március 27-én ünneplik a színházi világnapot. 1978-tól hagyományosan felolvassák az aznapi előadások előtt az év ünnepi üzenetét. „A félelemmel és gyanakvással átjárt lelkekbe finoman fészkeli be magát a színház, megváltoztatja az embert, az önmagáról kialakított képet, és választási lehetőségek sorát kínálja fel neki, és általa a közösségnek. A színház értelmet ad a mának, és megóv a bizonytalan jövőtől” – írja idei Színházi világnapi üzenetében az ugandai Jessica A. Kaahwa drámaíró, színész, rendező- írja a felvidek.ma hírportál.
Nemcsak a színészeké és a felnőttek világáé a főszerep
A Bábszínház Világnapján, melyet 2000-től minden évben március 21-én, a tavasz első napján ünnepelnek világszerte a bábosok és a bábjátékokat kedvelők, Lendván is bábjáték-csemegében volt részük a gyerekeknek. Šinko Sabina, a lendvai Pupilla Bábszínház vezetője és a Maribori Egyetem pedagógia fakultásának tanára a Színház- és Hangversenyterem színpadán mutatta be a Jégország királya című történetet.
A darabban, mint minden mesében, a jó és a rossz ütközik, és a végén a jó(ság) legyőzi a rosszat. Jégország királya természetesen koronát kap, így a gyerekek a mesét követő műhelymunkán, szintén Šinko Sabina vezetésével, színes kartonból, díszekből mesébe illő koronákat készíthettek maguknak.
A gyerekeknek is kell a színpad
Gyermek és ifjúsági bábszínházak területi találkozójára került sor kedden a lendvai Színház- és Hangversenyteremben. A szemlén három bábos csoport mutatkozott be. A Lendvai Óvoda Cipőcskék csoportja A répa című közismert népmesét vitte színpadra Vörös Irma és Toth Tímea mentorok segítségével.
A köztársasági kulturális közalap támogatásával megvalósuló program szakmai felügyeletét Katarina Klančnik Koncutar végzi, aki tanácsokkal látja el a csoportok vezetőit- tudhattuk meg a Népújság szlovéniai magyar lap webes felületén.
Erdélyi származású művészek tárlata Budapesten
Metamorphosis Transsylvaniae – Vendégünk Európa címmel tárlat nyílt március 23-án hat Erdélyből elszármazott képzőművész mintegy 30 munkájából a budapesti Vármegye Galériában. Csernitzky Mária művészettörténész, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a tárlat címét Apor Péter (1676–1752) erdélyi arisztokrata, történetíró azonos című könyve adta, amely naplószerű visszaemlékezés a szerző erdélyi fiatal éveire. A kiállítás ezt megfordítva azt vizsgálja a műveken keresztül, hogy az erdélyiség mennyiben gazdagodott Nyugat-Európában. Ezért Kulcsár Edit galériatulajdonos meghívta a világban szétszóródott erdélyieket, hogy állítsanak ki a Vármegye Galériában.
Szlovákiában e héten indultak a vers- és prózamondók elődöntői
Ipolynyéken rendezték meg a nagykürtösi Hont-Ipoly Művelődési Központ szervezésében a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny közép-szlovákiai országos elődöntőjét, amelyen a Nagykürtösi, Losonci, Rimaszombati és Nagyrőcei járás versenyzői vettek részt. Összesen 89 versenyző mérettette meg magát, s közülük az alábbi, aranysávot elért versenyzők jutottak a Rimaszombatban április 28.-30. között megtartandó országos döntőbe:
Az idei évben immáron huszadik alkalommal rendezik meg a Tompa Mihály Vers-és Prózamondó Versenyt, melynek iskolai, járási, kerületi fordulói már javában zajlanak. A nyitrai járási fordulónak ebben az évben az Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola adott otthont. A Csemadok ebben az évben egyetemi hallgatókat hívott meg, hogy lássák el a zsűrizés feladatát.
Kortárs képzőművészet a hagyományok nullkővénél
Délvidéki kortárs magyar festőművészek és grafikusok kiállítása ÓpusztaszerenNegyvenegy délvidéki kortárs magyar festőművész és grafikus alkotásaiból nyílt kiállítás az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (ÓNTE) Feszt-galériájában; a tárlat annak sorozatnak az első eleme, amely határon túli alkotóknak kíván bemutatkozási lehetőséget biztosítani. Dudás Károly hangsúlyozta, hogy a vajdasági magyarság kulturális értékei közül az anyaország figyelme eddig elsősorban az irodalomra és a színházművészetre irányult, pedig a Délvidéken az egyetemes magyarság mércéjével mérve is kiváló festőművészek, grafikusok, szobrászok és keramikusok dolgoznak- írja a vajma.com.
Vinczeffy László szürreális játékossága Sepsiszentgyörgyön
A Ludium (Játékosság) című tárlaton a Munkácsy-díjas festőművész aprólékosan kidolgozott miniatűröket, komoly műgonddal megalkotott grafikákat, lenyűgöző szürreális festményeket, szoborinstallációkat és használati tárgyakat is megmutat. Sántha Imre Géza művészettörténész, a megnyitó házigazdája szerint az alkotásokat a nagy lendület, a szabadságvágy, az „eloldott kéz”, ugyanakkor a restaurátor precizitása jellemzi.
Az alkotásokon gyakran feltűnik az emberen túli világ, polipok, halak harsány és lélegzetelállító színekben. Vargha Mihály szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója úgy fogalmazott, Vinczeffy László legfontosabb jellemzője, hogy rendületlen erővel és inspirációval dolgozik. „Művészetének egyik kulcsszava a játékosság, az alkotói munka intenzitása nemcsak a képekben, hanem a bennünk rejlő energiában, zabolátlan felszabadultságban és katartikumban is megmutatkozik. A tárlat április 17-éig tekinthető meg a Gyárfás Jenő Képtárban.
Könyves tisztelgés a nemzet festője emlékére
Barabás Miklós életműve nagyjából ismert, de a szülőföldhöz, Erdélyhez kötődő adatok tekintetében életrajza máig hiányos – hangsúlyozta Jánó Mihály művészettörténész az Eszmény és hasonlatosság című, általa szerkesztett, többszerzős tanulmánykötet csütörtöki bemutatóján a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A Tanulmányok és adatközlések Barabás Miklós születésének 200. évfordulójára alcímet viselő könyv tavaly jelent meg a Pallas-Akadémia Kiadó és a Székely Nemzeti Múzeum közös gondozásában- írja a 3szek.ro.
Kórustalálkozó a főiskolán
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében március 22-én megtartották a Felsőoktatási Intézmények VI. Nemzetközi Kórustalálkozóját- adta hírül a karpataljalap.net.
És a show megy tovább…
E héten rendkívül bő termést hozott a színházi élet a Kárpátok bércei között. Ez nemcsak magyar kultúránk teljesebb megélésének ügyét szolgált, hanem medencénk népeinek, hagyományainak és jelen narrációinak is közeledését, jobb megértését, egymásra találását is hathatósan elősegítette, s teszi ezt a továbbiakban is. S képzőművészetünk és irodalmi termésünk is igen ízletes gyümölcsökkel gazdagodott a héten. De az igazán nagy falatokat a most elkövetkező napokban kóstolhatjuk meg, így nézzünk körbe hamar szűkebb vidékünk háza táján is, mert lehet, hogy ott is felejthetlen színházi csemegére bukkanunk most vasárnap és az elkövetkezendő hét elején.
kultfutar