Montenegró már a lengyel elnökségre készül

Montenegró hivatalosan is megnyitotta varsói nagykövetségét, mellyel Podgorica egyértelművé tette, hogy megkezdte felkészülését a lengyel uniós elnökségre. Az ünnepélyes keretek között tartott eseményen jelen volt Milan Roćen a délszláv állam külügyminisztere is, aki lengyel kollégájával együtt adta át a képviselet épületét az ott dolgozó diplomatáknak.

A Pobjeda beszámolója szerint a megnyitót követően a miniszterek kinyilvánították, hogy szándékukban áll megerősíteni a két ország közötti együttműködést, kiemelt figyelmet fordítva Montenegró euro-atlanti integrációs törekvéseire.

Lengyelország 2011. július elsejével veszi át hazánktól az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét.

Mátraházi Tibor

Mátraházi Tibor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »