Szlovákia „szupergyőztes” a kisebbségi jogok terén?

Anna Belousovová, a szlovák parlament emberi jogi bizottságának független elnöke üdvözölné, ha a visegrádi országot, Románia, Bulgária és Montenegró partnerbizottságai összehasonlítanák, milyenek a kisebbségek jogai az egyes országokban. Úgy véli, hogy Szlovákia „szupergyőztes“ lenne ezen a téren.

„Sehol Európában nincs olyan jogállása a kisebbségeknek, mint épp Szlovákiában. Sehol sincs olyan jó dolguk, mint nálunk“ – mondta a TASR-nek az SNS-ből nemrég kizárt képviselő azután, hogy ezen a héten sor került a V4-ek, Bulgária, Románia és Montenegró emberi jogi bizottságainak közös ülésére.

Belousovová szerint ez a tárgyalás indította el a partnerbizottságok szorosabb együttműködését. A szlovák bizottság elnöke szerint jó lenne, ha a tárgyalások minden évben ismétlődnének. „Ez egy olyan terep, ahol meg lehet oldani a problémákat, és tapasztalatot lehet cserélni“ – magyarázta.

A legközelebbi találkozót szerinte a kisebbségi kérdésnek szentelhetnék. Hozzátette, hogy ezt javasolta a legutóbbi találkozón is. Azt állítja, hogy a javaslatot elsősorban a magyar küldöttségnek címezte, ám választ nem kapott.

Belousovová üdvözölné, ha a bizottságok a roma problematikáról is vitáznának. Ezzel a javaslattal Jana Žitňanská, a KDH képviselője állt elő. A szlovák bizottság elnöke szerint ha a delegációk beszélnének arról, hol milyen megoldásokat alkalmaznak erre a problematikára, az talán új ötleteket szülhetne. „Több fej, több ész. Talán néhány száz év után előreléphetünk“ – jegyezte meg.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek